Elévült tartozás?
Elévült tartozás?
Összes novelláit egybegyűjtő kötete, az Elévült tartozás 1964-ben jelent meg. Ebben néhány kisebb, más jellegű írás mellett négy újabb elbeszéléssel gyarapodott az Igező-ciklus témaköre. A sztálini önkény légkörébe visszavezető történetek tartalmilag is kiszélesítik korábbi novelláskötete tematikáját, a művészi ábrázolás elmélyülése pedig az író igazságkereső szenvedélyének, ítéletalkotásának irányát teszi még egyértelműbbé. Ugyanakkor e novellákra is jellemző marad a formai megoldások sokfélesége. Klasszikusan realista elbeszélés a Kicsi, mérges öregúr, az emberi lélek megtörhetetlenségének e megrázó, szép dokumentuma. Adrián professzort, a történet apolitikus, kissé rigorózus hősét az író együttérző humora alakítja rokonszenvessé. Megismerjük professzori szigorúságát, de emberi gyengéit is. Átlátjuk, hogy a társadalom iránti közömbössége csak látszólagos; munkaszeretete és tanítványai nevelésének gondja ezer szállal köti őt a világhoz, még ha ő ezt nem is hangoztatja. Tiszta, egyszerű lénye a novella második részében, kihallgatása során növekedik magas erkölcsiséget hordozó, példamutató hősiességgé; életét áldozza inkább, de nem vállalja az el nem követett bűnt. A világéletében apolitikus ember most, az őt ért ütések alatt nem önmagára, hanem társaira gondol, értük cselekszik, hogy villanásnyi enyhülést hozzon számukra.
510Ebben az elbeszélésében a szovjet-orosz Jevgenyija Ginzburg önéletrajzi regényéhez hasonlóan, kézzelfogható közelségbe hozza a kínvallatások módszerét, de azt a belső keménységet is, amivel a megszégyenített ember, ártatlansága tudatában, ellenáll kínzójának. Áldozatvállalását csak a hozzá hasonló kiszolgáltatottak értik és értékelik igazán. Az író száraz tényleíró módszerét jól jellemzi az Adrián professzor kihallgatása utáni helyzetkép:
"Mikor visszakerült a cellába, társai minden felesleges beszéd nélkül szabaddá tettek egy egész ágyat. Pedig azon éppen négyen aludtak. A szobagazda csak éppen hogy felnézett a sakkozásból; minden parancsszó nélkül is rendben ment ez a gyakori művelet.
Az öregúr sziszegve fordult a hasára, és így maradt mozdulatlanul egy fél óráig. Aztán magához intette a matrózt. A nagytestű ember lehajolt hozzá, és az öregúr szájához tartotta a fülét.
– Itt a külső zsebemben – mondta Adrián. A matróz nem értette, hogy mit akarhat.
– Vegye ki a zsebemből és ossza szét.
A matróz kikaparta a hason fekvő öregúr zsebéből a kormos, összenyomkodott cigarettavégeket, és a papírból kihullott dohányt is mind egy szálig. Aztán széles tenyerét kitárva felmutatta az ajándékot…"
Realista, részletező-leíró módszere ellenére szimbolikus értelmet hordoz a tábori kórházbeli élményeket első személyben elbeszélő, szubjektív emlékek felidézésének tűnő két novella. Az emberbe oltott félelemérzést, a sztálinista hatalom e jellegzetes tartozékát nagyítja szimbolikussá a Sárga pipacsok sejtelmes látomásba átnövő története. A Nefelejcs döbbenetes jelképe: a haldoklónak saját előre megásott sírjáról küldött virág a jóság sugallta emberséges szándékot is torzzá ferdítő mostoha körülményeket érzékelteti. Ugyanakkor a két novella a jóság makacs "megszállottainak" apoteózisa is; Bajev és Sitkin orvosoknak, akik saját érdekeik rovására emberségesek és jók; biztonságukat teszik kockára a betegek érdekében.
A börtön, büntetőtábor és száműzetés hármas megpróbáltatását tömöríti egységbe az Elejétől végig című naplószerű, vallomásos elbeszélés. A mindennapi kenyérért folytatott ádáz küzdelem formájában az élet fenntartásának, a gyűlölt önkény "túlélésének" vágya és indulata kap mesteri kifejezést. Nem a puszta életösztön birkózik itt a rámért sorssal, inkább az a fajta szenvedély, ami Ady Endrének A vörös nap című költeményében is ég: "Nem akarok dühvei meghalni… Remény nélkül, fekete gyásszal, Fekete szívvel." Szerkezetét tekintve az elbeszélés hármas tagozódása igazodik a megpróbáltatások vonulatához. Első – és nagyobbik – részében a drótsövény mögé zárt világ mindennapi élete hullámzik. Ártatlanul szenvedőket és mindenre elszánt bűnözőket kever, gyúr – látszólag egyforma – sötét masszává ez a nagy börtön. De az író részeire bontja az emberi indulatok kavargó együttesét, elválasztja az Iván Oszipovicsok, Kondrát Ivanovicsok, Iván Timofejicsek – maguk is mennyire különböző típusok! – embermentő jóságát a mások életét elszívó "hóhemek" gonoszságától.
A háromhetes szibériai utazás rajza a hazatérő bűnözők vonatán (immár az elbeszélés második részében) a háború sújtotta ország hallatlan nehézségei mellett 511– akárcsak Borisz Paszternak regényének hasonló epizódjaiban – a lakosság egyes rétegeinek erkölcsi bomlását is érzékelteti. Mély politikai, etikai tanulság van abban, ahogyan Lengyel József a felszabadult, otthonukba visszatérő emberek zűrzavaros helyzetét – gyakran kiszolgáltatottságát – ábrázolja, mintegy a "forradalmon ütött sebek" további elgennyesedésének veszedelmére riasztva. Azután egy újabb váratlan fordulat: 1949 elején ismét Szibériába száműzik, s a törvénytelenség eme másodszori megnyilvánulása újabb esztendők súlyos szenvedéseit indítja el. Ennek történetét – melynek később külön regényt szentel majd az író – sűríti rövid képekbe az elbeszélés befejező része. Cselekménye tehát időben és térben egyaránt átfogja az e témakörben játszódó novellák lényegét.
E kötetben jelent meg nyomtatásban először a még az ötvenes évek derekán írt Isten ostora című filmeposz is, amelyben az Attila-mondát a hagyományos hősi ábrázolástól eltérő módon, a személyi kultusz idején nyert élettapasztalata tanulságait belevetítve dolgozza fel. Attila alakjában a "hatalom italától" megrészegült, egykor nagy tetteket végrehajtó, de zsarnokká vált vezetőt mintázza meg. Műve egyszerre lesz történelmi és szimbolikus értelmű. Attila történetén végigvonul az író általánosító tendenciája, a hatalomtól megszédült vezér fokozódó magányának, félelemérzetének és ennek arányában növekedő önkényének mint elembertelenítő folyamatnak a bemutatása. Attila itt olyan vezér, aki magán viseli az emberi nagyság vonásait is; nagy tettek létrehozására lenne képes. Az ő egyéni tragédiája is, hogy – engedve a hízelgésnek és ármánykodásnak – saját legjobb embereit üldözi halálra, kettétörve ezzel nagy tervei megvalósulásának lehetőségét. Diószegi András figyelt fel rá először, hogy e filmeposzt olvasva több nagy történelmi alak példájára is gondolhatunk. Priszkosz bölcs zárószavai – "Hadvezér egy személy legyen, de államot kormányozni csak tanáccsal lehet" – a filmnovella egészéből általánosítható gondolatot fogalmaznak meg.
A következő kötet, a Mit bír az ember? (1965) két új kisregényt tartalmaz, s mindkettőben érdekes, új erkölcsi és művészi problémák vetődnek fel. Izgalmas kalandokban bővelkedő, nagy feszültségű írás a felszabadulás pillanatát ábrázoló Újra a kezdet. A Tanácsköztársaságot megjelenítő regény hősét, Prenn Ferencet és egykori tanítványát, a hivatásos forradalmár Banicza Istvánt állítja egy német haláltáborban játszódó történet középpontjába. A két sorsdöntő időpont: 1919 és 1945 között a kommunista meggyőződését a harc különböző szakaszaiban töretlenül megőrző Banicza alakja az összekötő, átívelő híd. Prenn, az egykori önfeláldozó forradalmár visszasüllyedt csak önmagával törődő vagánnyá, sorsa fájdalmasan érint, de követésre nem érdemes többé. Banicza a szívvel és ésszel munkálkodó kommunista típusa, aki minden percben kész életét kockáztatni a közösségért, de tudni akarja cselekedete értelmét. A harmadik itt ábrázolt kommunista, Banicza felső kapcsolata az illegális mozgalomban, az ugyancsak minden áldozatot vállaló Pokornyi: az utasítgató és utasításokhoz szokott, szinte gépiesen cselekvő ember típusa. Sorsukon keresztül vezet a történet a jövőbe, máig mutató, az elkövetkezett hibák és bűnök lehetőségét előrevetítő tanulságokkal.
Körülöttük ellentmondásos jellemek sokasága, s mindegyikük hordoz valóságos léte mellett valami jelképes értelmet is. Jellegzetes ellentétpárt alkot a kommunistákkal 512szimpatizáló Trend Richárd építészmérnök – aki a felszabadult jövőben építendő tágas városnegyedekről álmodik, mégis "megtagadja" az életet –, illetve az emberi lét legmélyére süllyedt Harkály doktor, aki viszont görcsösen ragaszkodik a fizikai léthez, pedig "már nem volna joga élni akarni". Hogy Trend Richárd mégis megmenekül, sőt túléli majd a megmentésére vállalkozó Baniczát is, azt az Ante, apud… ultra, trans című másik kisregényéből tudjuk. Jelképesnek tűnik a nácikat bemutató ellentétpár is: Stuhr, ez a kegyetlen és egész lényében embertelen fasiszta, a parancsnak engedelmeskedő, régi típusú német katonán, Wohlbrückön átgázolva, őt elpusztítva menti át magát a háború végén.
