16. A NYUGAT KÖRÜLI KÖLTŐK (KOMLÓS ALADÁR)

Full text search

16. A NYUGAT KÖRÜLI KÖLTŐK
(KOMLÓS ALADÁR)
Ady nyomában a század elején a líra addig nem látott mértékben virul ki: kiváló költők ragyogó sora tűnik fel, sőt minden író, a regényírók és kritikusok is félig-meddig lírikusokká lesznek, még a próza nyelve is a líráéhoz hasonul. Annak a megváltozott felfogásnak a következménye volt ez, amely elfordult a sivárnak érzett polgári világtól és pozitivista világképétől, s azt hirdette, hogy a lelki reakció értékesebb, mint az azt kiváltó külső benyomás.
Az új líra – bár minden költő kötelességének tartotta, hogy saját egyénisége és egyéni nyelve legyen – bizonyos közös vonásokat viselt, s így már néhány sor elolvasása után felismerhető, hogy egy vers odatartozik-e vagy sem. E vonások részben negatívok: elszakadás a "népnemzeti" iskolától, annak jámbor elégedettségétől, társadalmi, nemzeti, világnézeti harmóniájától, banális, megunt nyelvétől és formáitól. Közös vonása a mélabú: az értelmiségi elité, amelyet taszít a polgári élet sivár anyagiassága, de amely a feltörő proletariátussal – bár rokonszenvvel nézi – sem tud azonosulni, s így magános és céltalan. Ez a dekadencia bélyegét nyomja az új költők majdnem mindegyikére; legfőbb mondanivalóik: elvágyódás valami határozatlan, szebb életbe, a szépség kultusza, az élet titokzatosságának agnosztikus eredetű s vallásos színezetű átérzése, szomjazás a transzcendensre; a nyelv terén egyéni jelzőkben és eredeti metaforákban dúskáló színesség, verselésben gyakran a jambus fellazítása és közeledés a szabadvers felé. Ha realizmuson a külső világnak a tapasztalatokhoz szorosan ragaszkodó leírását értjük, ez a költészet nem realista. Nem is a külvilágot ábrázolja, hanem az általa 411kiváltott bánatokat. Mégis a valóság gyermeke, s bánata és elvágyódása ítélet, azt jelenti, hogy ez a valóság elviselhetetlen.
A magatartásformák, a nézetek tarka színképe bontakozik ki, ha azt vizsgáljuk, ki hogyan áll szemben ezzel az elviselhetetlennek, szűkösnek, untnak átélt valósággal. Van, aki lázad ellene – egyéni-anarchista lázadással vagy a tömegekhez közeledőn; van, aki menekül előle, s ezért képzelt világot teremt magának, maszkokba, jelmezekbe öltözik, egyéniségét és költészetét stilizálja. Vannak olyanok is a korban, akik megbékülnek az adott világgal s saját szűkös világukat igyekeznek otthonossá tenni, idillivé varázsolni; s olyan is akad, aki helyeslőleg vagy cinikusan vállalja azt. Ez utóbbi magatartásnál a lázadásé, sőt a menekülésé – ha olykor szokatlan formába öltözik is – az értékesebb. Mint a világirodalmi és magyar irodalmi példák bizonyítják, a dekadens menekülésből, a művész-lázadástól eljuthatott a költő – a történelmi események nyomására, politikai, világnézeti átalakulással – a tudatos forradalmiságig.
E líra művelői nem sorolhatók élesen elkülönülő csoportokba, mert az említett vonások, ha különböző mértékben is, többé-kevésbé mindnyájukban megtalálhatók, csak az áramlatok jelölhetők meg, amelyek költészetükben jelentkeznek: az impresszionizmus, a szimbolizmus, a pogány nosztalgia, a dekadencia és az életimádat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi