Németh Andor
Németh Andor
A Nyugat fő kritikai elveit követte – erősebb társadalmi érdeklődéssel – Németh Andor (1891–1953) is. A budapesti egyetem bölcsészkarára járt, s 1914-ben Párizsban akarta folytatni tanulmányait. A háború kitörésekor internálták, s a "Fekete Kolostor" lakója lett. A Tanácsköztársaság idején a bécsi magyar követség sajtóattaséja. 1919-től 1926-ig emigrációban, Bécsben élt. 1926-ban tért haza, s Az Újság, majd a Szép Szó állandó munkatársa lett. 1938-tól 1947-ig Franciaországban élt, hazatérése után a Csillag főszerkesztője lett.
Németh Andor sajátos egyéniség volt: a "Fekete Kolostor"-ban töltött évek megtörték, fáradttá tették, s hosszú évekig alig írt. Életművében finom érzésű, lényegre tapintó kritikák és gyenge újságcikkek, pénzért írt történelmi életrajzregények és ízes miniatűrök váltják egymást. Kritikusi pályáját a bécsi emigrációban kezdte a Diogenesben és más bécsi emigráns lapokban írt bírálataival. Annak a polgári humanista körnek volt a kritikusa s legfőbb irodalomértője, amely a Nyugat körétől balra állt. A költői egyéniség szuverenitását s a pártokon felül álló haladó művészet jogát hirdette. Az alkotás lélektani mozzanataira különösen fogékony volt. Érzékeny füllel figyelt fel minden irodalmi értékre, finomságra, árnyalatra. A társadalmi érzékenységű, de nem túl hangos, művelt, csiszolt irodalom híve volt. Mindvégig fenntartással állt 68szemben a népi-írókkal, bár értékeiket elismerte; viszont Babitstól és körétől éppen az választja el, hogy őket túlzottan elefántcsonttoronyba és önnön méltóságukba zárkózóknak tartja. Eszménye valamilyen "szerény, de önérzetes európaiság". A "harmadik nemzedékről" így ír: "Európaiak, de magukból merítik európaiságukat… Szerénynek tetsző művészetük azonban szellemében és kifejezőeszközeiben összehasonlíthatatlanul finnyásabb és választékosabb, mint közvetlen elődeiké… " (A magyar irodalom és Európa, 1937).
Kritikusi, irodalomtörténeti munkásságának legszebb összefoglalása József Attiláról írt könyve (1943). Németh Andor egyike volt azoknak, akik a legkorábban felfigyeltek József Attila költészetére és meglátták nagyságát, költészetének újszerűségét. Cikkek sorában mutatja be és elemzi; könyve elragad finom elemzéseivel, pszichológiai érzékenységével, kitűnő környezetrajzával. A József Attila-i költészetnek egy oldalát: a finomat, a kecseset, a bájosat, a bánatosat értékeli igazán; forradalmi költészetét kevésbé szereti, hangosabb szavát igyekszik tompítani. Már teljesebb és átfogóbb képet ad a Csillagban folytatásokban megjelent József Attila és kora (1947–1949) című sorozatában, sok új adattal s szemponttal gazdagítva a költő pályájának rajzát.
Érdekes, vitára késztető könyvet publikált Kafkáról (Kafka ou le mystère juif, 1947). Életműve a baloldali liberális irodalomkritika egyik emlékezetes teljesítménye.
