Riportázs-regény
Riportázs-regény
Lengyel József a bécsi emigráció felbomlása után 1927 elején Berlinben telepszik le. Újságíró, cikkei a Rote Fahne-ban és a Welt am Abend-ben jelennek meg. Aktív bekapcsolódása a pártmunkába, a fasizmus elleni propagandába mutatja, hogy már visszanyerte egyensúlyát. Dramaturg a Prometheus című haladó filmvállalatnál, majd pedig a Film und Volk című folyóirat szerkesztője. A gyakorlati munka a filmgyárban és a film elméletével való foglalkozás átalakítja írói látásmódját is. Tudatosan alkalmaz prózájában a filmművészetből átvett megoldásokat.
A közelgő tizedik évforduló, valamint a "forradalmi" helyzet a magyar kommunisták figyelmét újból visszairányítja a Tanácsköztársaságra. Lengyel is megírja memoárját: Moszkvában, a Sarló és Kalapács kiskönyvtárában jele 807nik meg először, Visegrádi utca címmel. Kun Béla ír hozzá előszót, egyikét a legjelentősebb előszavainak, melyben a magyar Tanácsköztársaság eszmei előzményeit elemzi ideológiai értelemben. "A párt múltja a párt ideológiájának lényeges alkotó része" – hangsúlyozza Kun, s ezért tulajdonít a Visegrádi utca őszinteségének, kritikai szellemének megkülönböztetett jelentőséget.
Lengyel a berlini kiadás előszavában "történelmi riportázsnak" nevezi könyvét. Azonosságot vállal azokkal a prózaírói törekvésekkel, amelyek a weimari Németországban éppen úgy, mint Amerikában vagy a Szovjetunióban lényegesebbnek tekintették a tényközlést, a dokumentumszerűséget a "szépségnél", "költőiségnél" s egyéb fiktív eszközökkel elérhető hatásoknál. A dokumentumszerűség nem jelenti azt, hogy Lengyel megelégszik csupán a riporttal. Munkásfigurái realisztikusan eleven típusok. Jönnek faluról, nagy ököllel, durva mozdulatokkal, s puha, formálható lélekkel, mint Filipescu, a román katonamatróz és Mészáros Gábor, a nagyerejű henteslegény. Jönnek a külvárosokból, jasszos léptekkel, eleven csirkefogó ésszel, mint Cserny Jóska és Prenn Ferenc; s a dohos, levegőtlen lakásokból, görnyesztő műhelyekből, mint a folyton izgatott kis Lékai János s a fogatlan, hamuarcú Mosolygó Antal. Lengyel érdeklődéssel rajzolgatja jellegzetes, egzotikus vonásaikat. De nem áll meg a mesélésnél. Igazán az eseményeknek a lélekben való tükröződései, az öntudat moccanásai érdeklik.
Emberábrázolásában szakít az anekdotizmussal és az elvont intellektualizmussal. Szellemiekben gazdag, a forradalmi gondolat atmoszférájában megelevenedő munkásságot és értelmiséget rajzol. A Visegrádi utca művészi jelentősége elsősorban ez a korszerű, intellektuális igényű, pszichológiailag megalapozott emberábrázolás. "Az én első írásaim – írja önjellemzésül – pszichológiai eredményeket adtak, gondolkodási folyamat feltárását. A kimondott szó és a fogalmazás közötti gyors gondolatsor lerögzítését. Azt, amit jó néhány év múlva Joyce vitt tökélyre és a tökélyen túl az abszurdumig."
Tudatosan keres új kifejezési eszközöket, olyan módszereket, amelyeknek segítségével a riportázs műfajába is beviheti a pszichológiát. Kompozíciós módszere nem a visszaemlékezőé, a nézőé, hanem – s itt érződnek a film terén szerzett tapasztalatai – a rendezőé. Anyagában nemcsak benne él, hanem szuverén hatalommal formálja. Az időrendet betartja ugyan, de ezen belül szabadon bánik a térhatásokkal, a mondanivaló igényei szerint mozgatja a képet. Hol tízéves távlatból nézi alakjait, hol "egész közelről"; él a montázs, a gyorsítás és az áttűnés lehetőségeivel.
A Visegrádi utca hőseiben nemcsak a múltat idézi. Emberi magatartásuk, erkölcsi lényük azon mozzanatait kutatja, amelyek érvényesek a jövőre nézve is. A forradalmi morál motívumai közül halkan, de igen határozottan hangzik ki a helytállás akkordja. Különösen Korvin Ottó csendes, kulturált, de nagyon elszánt, céltudatos forradalmisága mutatja fel ezt a jellemvonást. Ő már a forradalom dagálya idején, a győzelem felé haladva is gondol a börtön, a megpróbáltatások, a kínzások lehetőségeire. Önmagában és munkatársaiban egyaránt a tudatos, szívós helytállásra való készséget igyekszik kifejleszteni. Hasonló karakter Sallai Imre.
A harmincas évek közepétől keletkező írásaiban ez az egyetlen erkölcsi motívum, a helytállás gondolata kap hangsúlyt. A helytállás emberi, világnézeti feltételeit, illetőleg a helytállás vagy megfutamodás humánus következményeit 808vizsgálja. Novelláiban két polárisan szembenálló típus jelenik meg. Egyik oldalon az illegalitás, a terror körülményei között is meggyőződését megvalló, a helytállásban hőssé magasodó kommunista (Egy utca, Örökkévalóság). A másik oldalon pedig az erőszaknak engedő, a szembenállás erkölcsi kötelességét nem vállaló s éppen ezért – a fizikai pusztulást megelőzően – morálisan széteső megalkuvó (A kulcs, Wengraf). Egy fordított tolsztoji tanulságot: az állj ellen a gonosznak axiómáját szögezik le ezek az elbeszélések. "Nem szabad megszökni a tények elől, az élet elől" – hirdeti Lengyel. E morális problematika centrumba kerülése összefügg a fasizmus elleni harc középpontba kerülésével. A Visegrádi utca még egy új, második Tanácsköztársaság kivívásának gondolatát szólaltatja meg; az elbeszélések a fasizmussal szembeni helytállás, a humánum védelmének "defenzív", ám egyetlen reális gondolatát sugallják.
E novellák mindegyike elmélyült jellemtanulmány. Különösen nagy gondot fordít Lengyel Mortimer, a küzdelem elől megfutamodó gyarmati tiszt és Wengraf, a félzsidó német megalkuvó lelkületének vizsgálatára. Ez az igény átalakítja a novella konstrukcióját. A gyors, asszociatív kapcsolásokból álló, filmszerű megjelenítés mellett hagyományos analitikus eszközökkel is él. Mortimer és Wengraf jellemének összetevőit mintegy a figura életfeltételeiből bontja ki, szigorú következetességgel.
Lengyel Moszkvában való letelepedése után aktívan részt vesz a magyar emigráció irodalmi életében. A Sarló és Kalapács "platform-vitájában" azok közé tartozik, akik helytelenítik a szűkítő tendenciákat, a szocialista avantgarde képviselőinek a háttérbe szorítását. Föltűnést kelt Kiss Lajos Vörös város című regénye mellett való kiállása, amelyben a Tanácsköztársaság első "alulról", a munkásosztály szemszögéből megalkotott ábrázolását méltatja. 1937-ben új regénybe, Prenn Ferenc vöröskatona történetének megírásába kezd, de csak két fejezettel készül el.
Kun Bélát 1937 végén perbe fogják, s hívei közül többen börtönbe kerülnek. Lengyelt 1938 februárjában tartóztatják le. Évekig vizsgálati fogságban ül, majd a háború kitörésekor Szibériába, a Norilszki körzetbe száműzik, az Északi-Sarkkörhöz közeli tundravidékre. Később kiszabadul a munkatáborból, s mint száműzött délebbre, a szibériai erdőségek mélyén fekvő kis falucskában telepszik le. 1953-ban szabadul, majd 1955-ben hazatér Magyarországra.
