KOPRÉ JÓZSEF (1919)
KOPRÉ JÓZSEF (1919)
Kopré József (1919) költői szemléletét, a vers funkciójáról, hivatásáról vallott felfogását mindvégig a szociális értéktartalom elsődlegessége jellemezte. Szűkebben az irodalomnak egyfajta plebejus-nemzeti elkötelezettségű értelmezése, amely szerint a műalkotásban mindig ki kell fejeződnie az alsó néposztályok képviseletének, az alkotó irántuk való hűségének. A szegényparaszti származású költő fiatalon kapcsolatba került a munkásmozgalommal, 1945 előtt munkatársa volt a Szabad Szónak, első kötete már József Attila sorait viseli mottóként (Nem az én világom, 1942). Verseiből a szociális elégedetlenség hangja szól, a költői küldetést itt politikai értelmű szerepnek látjuk: a költő-lét nem válhat függetlenné az alkotó szociális szereptudatától, általa az a népréteg üzen és beszél sorsáról, amelyhez tartozik. Kopré József versei a népi líra zsánerszerű, leíró képalkotását, tárgyias jelenetezését a népköltészet elemi ritmusszerkezeteire átültetve kísérlik meg egyéni alakzatokká 465formálni. A gondolati tartalom közhelyessége, a kezdetlegesen kimunkált versformák azonban inkább csak az élményváltozatok tematikai elemeit tudják közvetíteni, esztétikai értelemben ritkán emelkednek túl az epigonizmus szintjén (Küldetésem, Óda a szőllőhegyhez). A táj, az emlékek felidézése és a társadalmi programosság alkotja a Dunántúli délutánok (1948) című kötet pilléreit is, azzal a különbséggel, hogy e versekben erősödik meg igazán a személyes vallomástétel igénye. A tárgyias kifejezés formái helyébe gyakran oldottabb szerkezetű lírai darabok lépnek, s szemmel láthatóan rutinosabbá válik a technikai alakítás is. Az ötvenes évekre azonban visszájára fordul ez a folyamat. A Tizenhárom rózsa (1952) című ének már csak az eredeti versek mesei-epikai elemeit őrzi, de ezek teljes disszonanciában állnak a választott témával ("Madrid szélén egy faházban // élt egy lányka egymagában"). Az ifjúsági hősköltemény – Sztálint dicsőítve – dagályos retorikával, ügyetlen emelkedettséggel próbál emléket állítani a spanyol polgárháború mártírjainak. Kopré József utóbb cikkekkel, emlékezésekkel és kisebb elbeszélésekkel jelentkezett, kötetet azonban nem adott közre.
