Dutka Ákos
Dutka Ákos
Dutka Ákos (1881–1972) 1944-ben a Friss Újság szerkesztője volt. Gondolkodásmódjára, becsületességére jellemző, hogy amikor a németek bevonulása után a lap társtulajdonosa diadalittasan felszólította, írja meg a "nagyvezér", Hitler dicsőítését, válasz helyett összehívta a lap munkatársait, elbúcsúzott tőlük, 132összepakolta holmiját, és kis kertes házába, Máriaremetére költözött. Ott élt élete végéig, sokáig és méltánytalanul elfeledve.
Pedig Dutka Ákos egy ideig a megújuló magyar líra egyik tehetségének mutatkozott. Széles látókörű, művelt, világot látott ember volt. A Nagyvárad szerkesztőségében ismerkedett meg Ady Endrével, s együtt vettek részt a Holnap Társaság munkájában. Költészetére erősen hatottak olvasmányai: elsők között zendített meg líránkban impresszionista, szimbolista hangokat. Amikor Budapestre költözött, az újságírás munkája kötötte le energiáját, ritkábban jelentkezett új verseivel.
1955-ben tért vissza az irodalomba: híven régi eszményeihez és eszményképéhez, Adyhoz: A "Holnap" városáról festett rendkívül érdekes, mozgalmas képet. A következő évben, Ruffy Péter a költőt újraértékelő bevezető tanulmányával, válogatott versei is megjelentek Félévszázad viharában címmel.
Önéletrajzi regénye, A nagy kaland (1959) ugyancsak a Holnap városával, Nagyváraddal kezdődik: az itteni Kőfaragó utcából indult el a fiatal költő, hogy meg se álljon Amerikáig, mely akkor az ígéret, a pénzkeresés, a karrier földje volt sokak szemében. Dutka hamar kiábrándult a nyüzsgő, számára idegen és megszokhatatlan életformából. Egyik keserű pillanatában így elmélkedett: "Néztem a vizet, a szennyes, tintakék vizet, s most megint hazaláttam a Kőfaragó utcába, ahonnan elindultunk… Nem ide készültem. Nem értem a nyelvüket. Furcsa lázuk, rohanásuk, életük feketén bugyborgó sodra olyan idegen! Mit akarok köztük?" S e tétova kérdést hamarosan tett követte: a Fiume fedélzetén visszatért Európába, gazdagabban egy nagy felismeréssel: a sorsot ott kell megragadnia, ahová az élet állította.
Kései lírájának két nagy témája van: a megújulás látomásai és a rég halott költőtárs, Ady idézése (Ady szobra előtt). Az "örök feltámadás", a folytonos megújulás gondolata ihlette egyik legszebb versét, a Feltámadást, melyben – ez általános jellemzője lírájának – a természeti kép mögött egyetemes távlatokat, az emberiség sorsfordító élményeit is felvillantja:
Buda felett, a Vérhalom ormán,
virágba borúlt a zsenge tavasz –
felettem a kökény, galagonya, vad meggy
rózsaszín és fehér csudát havaz.
Századok lelke zsong fel a hegyből,
régi tusák hullt vére csiráz,
szerelmes bokrok szent televénye ez!
Ez az örök feltámadás.
virágba borúlt a zsenge tavasz –
felettem a kökény, galagonya, vad meggy
rózsaszín és fehér csudát havaz.
Századok lelke zsong fel a hegyből,
régi tusák hullt vére csiráz,
szerelmes bokrok szent televénye ez!
Ez az örök feltámadás.
Kedves, derűs, érzelmes, olykor ironikus hangon idézte elveszített rokonait, hozzátartozóit, magától értetődő természetességgel komázott a halállal, nem tudta megtörni az egyre közeledő végzet.
133Szilárd, következetes jellem volt. Büszkén és méltán mondhatta el utolsó versében:
Nagy út "A Holnap"-tól Remetéig,
könnyben, közönyben taposni végig,
kaján kortársak sorfalán keresztül
töretlen hittel, – bár sajgott veszettül, –
meg nem hajolni, csakazért is,
a Sors parancsát végezni mégis.
könnyben, közönyben taposni végig,
kaján kortársak sorfalán keresztül
töretlen hittel, – bár sajgott veszettül, –
meg nem hajolni, csakazért is,
a Sors parancsát végezni mégis.
(Hol volt, hol nem volt…)
