Csanád Béla

Full text search

Csanád Béla
Míg a tízes évektől, majd kiváltképp a Központi Sajtó Vállalat megalakulása után jó néhány lap és tevékenyen működő kiadók segítették a katolikus, elsősorban a pap-költők kibontakozását; a felszabadulást követő években a Vigilia lett az a műhely, mely új nemzedékeket is szárnyra bocsátott. Itt jelentkezett újra versekkel és tanulmányokkal a felszabadulás előtti első Kaffka Margit-monográfia szerzője, Ágoston Julián (1909–1969, Poór Bernát néven is írt), aki Fekete remeteségem (19392) című kötetében az expresszionista szabadverssel is kísérletezett; a fiatalabbak közül pedig Csanád Béla (1921), akire Pilinszky János lírája hatott. Pacsirta, szállj! (1963) című kötetében a lelki élet finom rezdüléseit, a meditatív emberi lét befelé tájékozódó tartalmait jelenítette meg, hogy újabb verseiben jelentős lépést tegyen a misztikus életérzés mind teljesebb kifejezése felé, s ezzel párhuzamosan legjelentékenyebb himnuszfordítóink sorába emelkedett. A vallásos lírában azonban bizonytalanul és lassan ment végbe az őrségváltás, meghatározó jelenségei mindvégig Harsányi Lajos és Sík Sándor maradtak. Mécs László kevesebbet írt, s nem tudott új hangra lelni, Puszta Sándor pedig töretlenül járta a maga, inkább a népi lírikusokéra emlékeztető útját.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi