Kunszery Gyula
Kunszery Gyula
Kunszery Gyula (1907–1973) elsősorban életkörülményeinek alakulása következtében csatlakozott a vallásos világnézetű költészethez. Ő maga írta: "Én nem vagyok katolikus író, vagy hogy kissé enyhítsem a rideg megfogalmazást: nem csak katolikus író." Első versei 1926-ban jelentek meg a Magyarságban, amelyet akkor hagyott el ő is (Pethő Sándor, Bodor Aladár és Katona Jenő társaságában), amikor a lap az Anschluss hatására erős jobboldali fordulatot vett. Munkásságát a Magyar Nemzet "Szellemi Honvédelem" rovatában folytatta, ennek egyik legkeményebb, legszarkasztikusabb munkatársa lett. Országszerte emlegették szellemes, Hitler-ellenes kitételeit. Gondolkodásmódjára, bátorságára mi sem jellemzőbb, mint hogy 1942-ben írta az Auróra kiadóvállalat felkérésére Magyar írók bűnperei című tanulmányát, melyben azt bizonyította, hogy a magyar irodalom története a szellem üldözésének is története. Élesen támadták a jobboldali lapokban, a Harc című lap megtorlással fenyegette.
A felszabadulás után 1947-ig dolgozott a Magyar Nemzetnél, majd a Katolikus Néppárt országgyűlési képviselője lett. Fanyar mosoly (1947) című verseskötete a Heltai Jenő nevével jelezhető hagyomány követőjének mutatta, apró élettényeket verselt meg bölcseleti hajlandósággal, mindig gondosan ügyelve a csattanóra, a morális igazságra. A képviselőségről lemondva tanárként, 1955-től pedig nyugdíjazásáig az Új Ember belső munkatársaként dolgozott. A hatvanas évektől megbecsült írója volt a napilapoknak és az irodalmi folyóiratoknak. Szaktanulmányaiban elsősorban a német és a magyar irodalom kölcsönhatásával foglalkozott, könyvében, A magyar szonett kezdeteiben (1964) érett filológiai felkészültséggel követte nyomon e versforma történetét. Válogatott versei Napot tükröző üvegcserép (1965) címmel jelentek meg. Ezzel kapcsolatban írta Rónay György a Kunszery 144Gyula egész lírájára jellemző méltatást: "Annak a bizonyos zsurnaliszta lírának a hagyományait folytatja, melynek jó ideig nagy keletje volt, s amelynek a lényege költői formában, versben szólni hozzá a napi aktualitáshoz, megmutatni abban a költészet lehetőségét, de mert ez a mindennapiban rejlő 'költészet' kézenfekvő és banális, a költő a maga napi aktualitáshoz fűződő költői-erkölcsi mondandóját nyomban kissé el is ironizálja – mondandóját éppúgy, mint a banalitás, de érvényes és igaz banalitás mondandóját, azaz önmagát, a költőt s a költő szerepét."
