A KÖLTÉSZET
A KÖLTÉSZET
A negyvenes évek végén bekövetkezett társadalmi és szellemi változások sugallatait a jugoszláviai magyar irodalomban elsősorban a költészet érzékelte és fejezte ki. Már Debreczeni József kötete, a Tündöklő tájon a mívességnek, az intim témáknak a létjogosultságát hirdette, s nyelvi igényével ez a verseskönyv jelentős hatást gyakorolt, puszta létezésével pedig az addig oly nagyon háttérbe szorult esztétikai minőségek szükségességét példázta. De erre ösztönöztek a hagyományok is, amelyeknek vonzásában a fiatal költőnemzedék indult: az a népiesség, amelyet Illyés Gyula neve jelez, s az az urbanitás, amely Babits nevével forrt össze. Nem véletlen, hogy ez a költőnemzedék az ötvenes évek elején megismerkedett ugyan a friss jugoszláv költészeti törekvésekkel, amelyeket Vasko Popa szűrt ki a francia szürrealizmusból, Miodrag Pavlovic pedig az angol költészet elioti vonalából, de nem szegődött nyomába. Műveltségük és nem költészetük reagált ezekre a hatásokra, s így nem költészeti területek meghódítását vállalták, ennek következtében a világnak csak érzelmes rajzát adhatták, a magánélet körének érintői mentén haladva. Az előző korszak kollektivitáson alapuló élménye ellenében tehát az ötvenes évek elején fellépő fiatalok egy polgárosodási folyamat kezdetének élményvilágából táplálkoztak, s bűvöletének nyomait költészetük mindmáig őrzi. Pályájukat meghatározó erővel bírt tehát ez a mozzanat, s mind költői alapállásukat, mind pedig a világhoz való viszonyukat és ars poeticájukat befolyásolta.
