Zend Róbert (1929–)

Full text search

Zend Róbert (1929–)
Zend Róbert 1956-ban hagyta el Magyarországot, s Torontóban, majd Firenzében tanult. Jelenleg a torontói CBC rádió munkatársa. Azok közé a költők közé tartozik, akik előbb jelentkeztek angol nyelven, mint magyarul. From Zero to One címmel adta ki kötetét, de magyar nyelvű verseskötete és esszégyűjteménye is készen áll a kiadásra.
Önálló kötet hiányában természetesen csak vázlatosan és egy-egy megjelent versének ismeretére hagyatkozva jellemezhetjük költészetét. Ezek az elszórt verspublikációk mindenesetre rendkívül tehetséges költőt sejtetnek, aki magától értetődő természetességgel építi verseibe a pszichológiát: úgy látja a világot, hogy nem annak különféle dimenzióit ábrázolja, hanem a maga személyiségének hasadásában tükrözteti annak különböző jeleneteit. Érdeklődéséhez, ízléséhez mintha a szélesen áradó, olykor a kassáki szabadverset idéző formák állnának a legközelebb. Ebben logikusan építkezik, s – ami ritka a nyugati magyar lírában – teljesen szuverén világot teremt, amelynek előképei közül alighanem József Attilára utalhatunk legelőbb. Jellemző ihletésére, hogy természetes könnyedséggel emelkedik a primér tapasztalatból kozmikus távlatokba, anélkül, hogy elszakítaná a realitáshoz fűző kötelékeit. Nyelvi ereje is figyelemre méltó, költeményeiben szívesen él szójátékokkal, melyeknek mintáját Határ Győző lírájában sejthetjük.
424 Gyékényesi György (1932–1973) a Cape Kennedyn dolgozott NASA-mérnökként. Költészetében az emigrációban elmagányosodott, helyét és szerepét nehezen találó bevándorló tragikus életérzését szólaltatta meg (Karikázó, München 1972 ; Karámország, München 1974).
Gerenday Mária (1940–) az Egyesült Államokban él, lírájában az egyetemes emberi kultúra hagyományos témáit transzponálja a neoavantgarde formanyelvébe, képeinek, leírásainak különös vibrálást kölcsönöznek a film vágásaira emlékeztető kihagyások és felsorolások.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi