Veress Zoltán (1936–)

Full text search

Veress Zoltán (1936–)
Veress Zoltán ígéretesen induló költői pályájának mondhatni mindjárt a kezdetén úgy ítélte meg, hogy nem az ő műfaja a közvetlen kitárulkozás. Verseit nem is gyűjtötte kötetbe, csupán a gyerekekhez szóló verses meséit, a romániai magyar gyermekirodalomban mércévé vált Tóbiás és Kelement (1957), s az Irgum-Burgum-Benedeket (1959). Prózaíróként 281a Rabszolgaság (1958) című novellával tűnt fel, s máris a legígéretesebb epikus tehetségek között emlegették. A Forrást útjára indító elbeszéléskötete, a Menetirány (1961) igazolta a várakozást: nem szakított ugyan az erdélyi próza két világháború között s közvetlenül 1945 után egyértelműen uralkodóvá lett realista hagyományaival, realizmusfelfogása mégis teljesebb volt, mint legtöbb kortársáé; témái hagyományosak, inkább a novellisztikus helyzetek jó megépítése tűnik szemünkbe, de formai biztonságánál lényegesebb erős pszichológiai hajlama. Kisemberhősei a változott világ külsőségei között is a régi világ szorításában vergődnek, nem tudnak szabadulni a kispolgári erkölcstől. Ezekben a novellákban nem tesz nagy horderejű, szociológiai jelentőségű fölfedezéseket, de minthogy figyelmét a külső történések mögötti, belső folyamatokra irányítja, a Nagy István vagy Asztalos István régebbi novelláiból ismert drámai összeütközésekhez viszonyítva mégis valami új születésének vagyunk a tanúi. E készülődés gyümölcse a Szeptember (1964) című nagyregény, Veress mindmáig legjelentősebb alkotása.
A regény cselekményének színhelye, sőt maga a cselekmény is szokványosnak mondható: Kolozsi mérnök az építészeti tröszt központi hivatalából egy vidéki építőtelepre kéri át magát, hogy a Fizikai Intézetben dolgozó, sikereket felmutató feleségével szemben megcsappant önbizalmát s a házasság harmóniáját helyreállítsa. A viszonylag vékony cselekményszál szerencsére csupán keret, Veress Zoltán sokkal nagyobb feladatra vállalkozik, mintsem közvetlen íróelődei regényeinek lélektani "kiegészítésére": Proust korszakos fölfedezésének honosítását kísérli meg, az időt akarja kezéhez szelídíteni. A Szeptember nem is nevezhető munkás-, paraszt- vagy értelmiségi regénynek, noha környezetrajza, a munkafolyamatok leírása pontos, tárgyszerű. Lélektani regénynek mondhatnánk inkább, bár ez a meghatározás is szűk, hiszen nem egy értelmiségi házaspár "lelki nyavalyáiról" van szó. Kísérleti regény a Szeptember, amely Veress Zoltán prózaírói tehetségét felszabadítani hivatott. A Szeptember írása közben szerzett tapasztalatokat néhány elbeszélésben hasznosította, s egy-két közzétett regényrészlet is arról tanúskodik, hogy a hosszú hallgatás semmiképpen sem a tehetség elapadásának jele. Szerteágazó publicisztikai s különösen értékes műfordítói tevékenység egészíti ki munkásságát; próza- és versfordításai mellett verses drámafordításai 19. és 20. századi román klasszikusokból a magyar drámai nyelv nyereségei.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi