Alcsútdoboz Összefoglaló
Alcsútdoboz
Összefoglaló
Összefoglaló
Alcsút és Vértesdoboz községet a modern korban: 1950-ben egyesítették Alcsútdoboz néven. Alcsút és térsége a kőkorszaktól a római koron át lakott hely. Bronzkori és római kori leleteket tártak fel Göböljáráspusztán és a kastély területén is. Az első, általunk ismert okleveles adat 1365-ből való, amikor az alcsúti nemesek bizonyságot tettek arról, hogy a budai polgár – Hasas Fülöp – által bérelt birtokrész a székesfehérvári kereszteseké. A XIV. századtól nemesi telken lakó világi birtokosok népesítették be a települést. Doboz (1903-tól Vértesdoboz) első írásos említése 1339-ből ismert.
Buda, majd Székesfehérvár elfoglalását követően lakói csak ideiglenesen hagyták el, mindkét falu 1590-ig szerepel a török adóösszeírásokban. Alcsúton 1562-ben tíz adózó családfőt írtak össze, 1590-ben pedig tizenöt a számuk. A XVI. század utolsó harmadában az alcsúti nemesek nemegyszer emelték fel szavukat az ellen, hogy a tatai várkapitány jobbágyi szolgálatra kötelezte őket. Dobozon is átmeneti visszaesést okozott a török hódoltság, 1580-ban lakói hét házban éltek, és a Dobozy család tagjai adót is fizettek a gyakran változó török földesúrnak.
Mindkét település a tizenöt éves háború időszakában (1591–1606) néptelenedett el, Doboz nemesi puszta a következő évtizedekben, míg Alcsútot kuriális nemesek és azok szolgái népesítik be.
Alcsútra, egy XIII. századi oklevél helytelenül értelmezett adata alapján, a Veszprém megyei Pápán újjászervezett pálos rend bejelentette birtokigényét. A XVIII. század közepétől több mint egy évszázadon át tartó küzdelem kezdődik, amelynek az erre a településre vonatkozó negatív következménye, hogy lakói jobbágysorba süllyednek.
Doboz a XVII. század első harmadában szerveződött újjá, birtokos családai a Sajnovicsok és a Dobozyak. A XVIII. század végén Alcsút népessége megközelítette a hétszáz főt, Dobozon 255 lakost regisztráltak.
Egybekapcsolta a két falu népességének döntő többségét a református vallás. A doboziak mindaddig, amíg templomuk nem épült fel, az alcsútiak nagy gonddal fenntartott és 1784-ben megújított templomát keresték fel. Dobozon 1832–1835 között épült fel a református templom. Ettől az időtől a szomszédos települések egyházi szempontból is szétváltak; Doboz megmaradt a közbirtokosok falujának. Alcsúton ellentétes folyamatok érvényesültek, a pálos rend feloszlatása (1786) után fel sem merült már lakói kurialista nemesi voltának elismerése. Az Alcsúton megtelepedett nemesek jobbágytelken gazdálkodtak.
Több mint három évtizeden át Alcsút a vallásalap kezelésében állami birtok. A gazdasági körülmények azt követően rendeződtek, hogy 1819-ben József nádor az uradalom birtokosa lett. József Antal főherceget 1795-ben nevezte ki I. Ferenc király Magyarország helytartójává, 1796-ban a magyar országgyűlés közfelkiáltással nádorrá választotta. Ezt a tisztséget több mint ötven éven át, 1847-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Utóda fia, István lett a nádori tisztségben, aki apjától az alcsúti uradalmat is örökölte.
József nádor elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyarországi gazdasági és kulturális élet fellendítésében. Megalapítója lett a Habsburg-ház magyar ágának. Alcsúti kastélya Pollack Mihály tervei alapján 1819–1827 között épült (a második világháború után teljesen elpusztult, csupán oszlopos bejárati része áll még). A nádor egykori nyaralóját körülvevő park kialakítása 1825-ben kezdődött. Az arborétum angolkert stílusban létesült, legfőbb díszei az óriás platánok, a hatalmas vérbükkök. Figyelmet érdemel a fenyő-, hárs-, tölgy- és berkenyegyűjtemény.
A település „fénykora” a XIX. század; a gazdasági fejlődést nemcsak annak köszönhette, hogy a Habsburg-család magyarországi ága itt építette fel kastélyát, hanem annak is, hogy jól szervezett uradalmat hoztak létre. Az uradalom munkalehetőséget biztosított, a nádor és utódai rendszeresen támogatták, közintézményekkel – iskola, óvoda, tűzoltószertár, szegényház – gyarapították a települést.
A XIX–XX. század fordulóján Alcsút népessége megközelítette az ezerhétszáz főt, Dobozon ez idő tájt négyszázhetvenen éltek. Sorra alakultak a helyi társadalom önszerveződését bizonyító egyesületek: tűzoltóegylet, polgári olvasókör, iparoskör, dalárda, gazdakör.
A népesség felekezeti megoszlásában is változások mutatkoznak. Amíg a XVII. század első negyedétől túlnyomóan reformátusok lakták, addig a XX. század elejére közel azonos számban éltek itt reformátusok és katolikusok. A római katolikus egyházközség temploma József Károly főherceg támogatásából 1907-ben épült. Ő volt az a főherceg, aki hírnevet és elismerést szerzett a magyar tudományos életben. Alcsúti birtokának flórájáról, fiumei növénynemesítő kísérleteiről tanulmányokat publikált. Az európai tudósok körében is rangot szerzett azzal, hogy a cigány nyelv és folklór területén folytatott tudományos munkásságot. Személyéhez fűződnek a magyarországi cigánykérdés megoldására irányuló első komoly kísérletek.
Fia, József Ágost főherceg, az első világháború egyik legsikeresebb tábornoka, fontos szerepet töltött be az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásának időszakában. Ugyancsak a település gyámolítójának bizonyult, támogatta az egyházak iskoláit, a kulturális és közművelődési egyesületeket.
Alcsút a két világháború között (1918–1939) a gazdasági világválság ellenére gyarapodó település. Népessége megközelítette az ezernyolcszáz főt. Vértesdobozról ugyanezt nem mondhatjuk el: lakossága alig haladta meg a négyszáz főt. Közigazgatási önállóságát jelentős anyagi áldozatok árán sem tudta megtartani. 1935-ben Alcsúttal együtt körjegyzőséget alkotott. A körjegyzőség székhelyét Alcsúton szervezték meg; a döntés már előre „jelezte” a két község összevonását, egyesítését.
A körjegyzőség székhelyén megerősödött egy mind öntudatosabbá váló földművesréteg, 25–35 katasztrális holdon gazdálkodva a település szellemi arculatát is befolyásolták. Mellettük az iparosok és kereskedők töltöttek be jelentős szerepet. Tovább működött az önkéntes tűzoltóegylet, az iparos dalkör, megalakult a hitelszövetkezet, a fogyasztási szövetkezet és a tejszövetkezet. A népoktatás felekezetek szerint szervezett: a református és római katolikus iskolában és a göböljárási elemi iskolában oktatták a tanulókat. 1882-től az irgalmas nővérek vezették az óvodát és a katolikus leányiskolát. Megalapították a szegényházat, a szívgárdát és a Jézus Szíve Leánykört.
1944. december 23-ától 1945. április közepéig a háború frontvonala maga a község. December 23-án elfoglalták a Vörös Hadsereg egységei. Közel négy hónapig állomásoztak Alcsúton, felélték az uradalom és a lakosság állatállományát, gabonáját, élelmiszerét. 1944. december 23-át követően lángba borult a kastély, a kápolna, elhamvadt a könyvtár és a levéltár. Felbecsülhetetlen károk keletkeztek, az évekig gazdátlan kastély bontását 1951-ben kezdték meg.
Az 1945 tavaszán sorra alakultak a különböző pártok, néphatalmi testületek, megkezdődött a földosztás. Az uradalom jelentős részét felosztották, Göböljáráspusztán állami gazdaságot szerveztek.
Az 1950-ben egyesített Alcsút és Vértesdoboz hónapokon át a Váldoboz nevet viselte, csak az alcsútiak kérésére lett az egyesített település neve: Alcsútdoboz. Nehéz esztendők következtek, a kommunista diktatúra egységesítette, államosította az oktatást, az ipart és kereskedelmet, majd a termelőszövetkezetek létrehozásával felszámolta az 1848-tól önállóan, szabadon gazdálkodó földművesréteget. Alcsútdoboz is beleolvadt a vidéki Magyarország szürkeségébe.
A diktatúrát felszámoló 1956. évi forradalom és szabadságharc napjaiban a faluban nemzeti bizottság, polgárőrség alakult. A nemzeti szabadság és önrendelkezés a rendszerváltozás során bontakozott ki. Alcsútdoboz ismét megtalálta önmagát, ma Fejér megye egyik dinamikusan fejlődő települése.
