Isten s a gyermek szolgálatában

Full text search

Isten s a gyermek szolgálatában
Alcsút Vértesacsa filiája 1788-ig, abban az évben az akkor alakult felcsúti plébániához csatolták. A falunak azért nincs saját papja, mert a lakosságnak csak kisebb része volt katolikus: 1863-ban 32 százaléka. Az 1880-ban felszentelt főhercegi kápolna lelkésze 1882-től egyben helyi káplánként is működött, a katolikusok a kastélyba jártak szentmisére.
1906 augusztusában közölte Libits Adolf főhercegi jószágigazgató Pintér Ferenccel, az alcsúti udvar és a falu káplánjával; József (Ágost) főherceg egy nehéz élethelyzetben tett fogadalmát teljesítve elhatározta, hogy Alcsútnak templomot építtet Jézus Szíve tiszteletére.
Bischof József és fia, Gyula, bicskei építőmesterek kaptak megbízást a tervek elkészítésére. 1907. március 26-án történt az első kapavágás, és május 29-én már fel is tették a keresztet a toronyra. A templom folyosóval kapcsolódott az irgalmas nővérek zárdaépületéhez. Festett üvegablakait Valter Gida budapesti üvegfestő, az oltárt a szintén budapesti Gavora és Hausner cég készítette. A Jézust és szentséges szívét ábrázoló életnagyságú oltárképet Mária főhercegnő ajándékozta a templomnak. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyés püspök megbízásából Pintér Ferenc 1907. december 3-án benedikálta az elkészült istenházát.
1908. június 26-án, Jézus Szíve ünnepén ülték meg az új templom első búcsúját (a búcsú rendes napja Jézus Szíve ünnepét követő vasárnap lett). Ugyanebben az évben, december 20-án Prohászka püspök tartott adventi szentbeszédet.
A falu lelki életét fellendítette az első misszió, amelyre 1911 májusában került sor Varga István jezsuita atya vezetésével. A nyolcnapos liturgikus esemény május 13-án esti litániával kezdődött, 14-én az anyaegyház, Felcsút hívei jöttek át körmenetben Alcsútra, 15-én a gyermekeket oktatta és gyóntatta a jezsuita atya, 17-én az ifjúság gyóntatása következett. A körmenetre az oltáriszentség körülhordozásával 20-án került sor, majd másnap véget ért a program. Több száz hívő jelenlétében a kastély kertjében köszönte meg Pintér Ferenc a missziót tartó szerzetes pap munkáját.
Pintér Ferencnek, aki 1892-től 1895-ig, majd 1902-től 1921-ben bekövetkezett haláláig a főhercegi család és a falu lelkésze volt, nem sikerült elérnie, hogy Alcsút önálló plébánia rangjára emelkedjen, de agilis működése elismeréseként 1911-ben pápai kamarási címet kapott. Csak 1940-től vezették helyben az anyakönyveket, 1945-ben alakult meg az önálló lelkészség, 1950-ben lett plébánia. 1966-tól harminc éven át szolgálta a híveket Szelei György plébános, aki 1996-ban visszatért szerzetesi közösségébe, az Isteni Ige Társaságába (verbiták). 2000-től nincs helyben lakó lelkésze a falunak, Bicske látja el a szolgálatot. (Lásd: Függelék XIII.)
1882-ben telepítette le birtokán József Károly főherceg – Alcsút közművelődési színvonalát emelendő – az oktatással-neveléssel foglalkozó, Páli Szent Vincéről nevezett (szatmári) irgalmas nővérek rendjét. Részükre rendházat építtetett, ahol eleinte három nővér élt és dolgozott: Kresszelbauer M. Maximiliána házfőnöknő, Markovits M. Gizella és Kiss M. Martina. 1882 októberében kezdték meg tevékenységüket, az óvodában és a római katolikus leány elemi iskolában fogadták a gyermekeket.
Az óvodát, amely ekkor egy 62 négyzetméter alapterületű helyiségben működött, az iskolával együtt a zárdaépületben helyezték el. Az első óvónő maga Kresszelbauer M. Maximiliána házfőnöknő volt. A szükséges felszereléseket József Károly honvéd főparancsnok felesége, Klotild főhercegnő biztosította.
A főhercegi pár kezdeményezésének jelentőségét az a tény mutatja, hogy amíg az országban átlagosan az érintett korosztály három százaléka járt óvodába, addig Alcsúton ez az arány meghaladta az ötven százalékot. Magas szintű nevelőmunka színtere lett a leányiskola, ennek bizonysága, hogy az egyházi hatóság képviselője évenként meglátogatta, és a tanulókat vizsgáztatva mindig elégedettségének adott hangot.
A főhercegi család szoros kapcsolatot ápolt a nővérekkel: ha nem Fiuméban időztek, tagjai mindig részt vettek a nővérek és növendékeik karácsonyi ünnepélyén, a kisiskolások évenkénti nyilvános vizsgáztatása is általában többük jelenlétében zajlott.
Klotild főhercegnő férje halála után is (1905) gondoskodott a nővérek munkájához szükséges anyagi feltételek biztosításáról. A rend általános főnöknőjéhez írt levelében így fogalmazott: „A zárdát mindaddig fenntartom és fenntartani kívánom, amíg a benne folyó munka közmegelégedésre történik.” Halála után leánya, Erzsébet főhercegnő vette védőszárnyai alá az intézményt.
Nemcsak az egyházi, de a világi oktatásügyi hatóság képviselője is kezdettől fogva elégedett volt a nevelőmunka színvonalával. Gróf Festetics Benő királyi tanfelügyelő 1888. február 21-én az iskola és az óvoda ellenőrzése alkalmával a következő bejegyzést tette az iskola emlékkönyvébe: „Kedves kötelességemnek teszek eleget, midőn a zárdában tapasztalt rend és tisztaság, az iskolában és óvodában tapasztalt eredmény felett teljes megelégedésemet nyilvánítom ki.”
Több alkalommal országos lapok is beszámoltak az alcsúti szerzetes nővérek tevékenységéről. 1896-ban bekövetkezett haláláig lelkes támogatója volt az itt folyó munkának Holdházy János apátkanonok, 1892-től választott püspök, József Károly fiainak nevelője. Klotild főhercegnőről elnevezve alapítványt hozott létre azzal a céllal, hogy az államkötvényben elhelyezett tőke kamatát évente a leányiskola egy példás előmenetelű tanulójának jutalmazására fordítsák.
A nővérek kiváló munkájának elismeréseként Steiner Fülöp székesfehérvári megyés püspök 1890-ben engedélyt adott arra, hogy az oltáriszentséget állandóan a zárda kápolnájában tarthassák.
Az évek múltával mind többen lettek a nővérek, és már „próbaidejüket” töltő fiatal rendtagok is csatlakoztak hozzájuk. Kresszelbauer M. Maximiliána főnöknő az 1897-ben a rend sátoraljaújhelyi zárdájának vezetését vette át, helyette Markovits M. Gizella lett az alcsúti szerzetes közösség főnöknője. A rendtagok nemcsak oktatással foglalkoztak, de már a zárda alapításától vezették a népkonyhát is. 1907-ben, alcsúti megtelepedésük negyedszázados jubileumát ünnepelve állapították meg, hogy az eltelt 25 év során a Klotild főhercegnő biztosította anyagi eszközök felhasználásával mintegy 225 ezer adag ételt osztottak ki a szegények között.
A XX. század elejétől a főhercegi család nő tagjai és a nővérek közti kapcsolat egyre bensőségesebbé vált. Az első világháború kitörésével teendőik megsokasodtak: kezdetben a leányiskola nagyobb növendékeivel téli ruhadarabokat kötöttek a harcolók számára, majd 1915-től a főhercegi család által alapított hadikórház sebesültjeinek és betegeinek ápolásában vettek részt. Markovits M. Gizella főnöknő, Mandula M. Antonina, Schweighardt M. Marina és Réti M. Ferdinanda végezték ezt a fizikai megterheléssel járó munkát.
A hadmozdulatok elültével még szomorúbb hónapok következtek: „A szerencsétlen kommunizmus kitörése folytán, hogy zárdánkban megmaradhassunk és hogy ne legyünk kénytelenek növendékeinket átadni egy percre sem a kommunizmus szellemű nevelésnek, azért 1919. május 27-én a szent szerzetesi ruhát világival cseréltük át, mely kínos helyzet augusztus 9-éig tartott” – írták a nővérek.
1922-ben ünnepelték a zárda alapításának negyvenedik évfordulóját. Ekkor Prohászka Ottokár megyés püspök saját kezűleg írt levélben fejezte ki elismerését. Az egyházi és a világi oktatásügyi hatóság 1922. decemberi közös ellenőrzésének jegyzőkönyve megbízható képet ad a nővérek tevékenységéről. A közvetlen nevelőmunkában ekkor hárman vettek részt: Mandula M. Antonina nővér vezette a 48 gyermeket gondozó „kisdedóvodát”, Bagó M. Gabriella volt az I–II., míg Réti M. Ferdinanda a III–VI. osztály tanítónője. Az iskolába beiratkozott leányok száma kilencven.
1923 júliusában, alcsúti látogatása során Lorenzo Schioppa érsek, apostoli nuncius is felkereste a zárdát. Az 1920-as években néhány évig Mandula M. Antonina volt a házfőnöknő, de 1929-ben ismét „Markovits M. Gizella nővér lett visszahelyezve a főnöknői hivatalba”. Őt áldozatos munkájáért XI. Pius pápa 1932-ben a zárda fél évszázados jubileuma alkalmából a Pro Ecclesia et Pontifice (a pápáért és az egyházért) kitüntetéssel jutalmazta. A két világháború közti időben a zárda, a Klotild római katolikus leányiskola és az óvoda tovább virágzott, a nővérek száma is gyarapodott. 1935-től ismét az Alcsúton 1914 óta dolgozó Réti M. Ferdinanda lett a szerzetes közösség vezetője.
1942-ben a korábbiaknál szerényebben ünnepelték a zárdaalapítás hatvanadik évfordulóját. 1944. december 23-át követően az orosz katonák jelentős károkat okoztak az épületben, de a nővéreket nem érte bántódás. 1945. április 15-én kezdték meg a rendtagok ismét a nevelőmunkát, melyet az óvoda és az iskola 1948. évi államosításáig folytathattak. 1949-ben az alcsúti zárda története véget ért.
1882 és 1949 között 34 nővér dolgozott itt. Közkedveltségüket mutatja, hogy az államosított óvodába kezdetben csak néhány gyereket írattak be a világnézetileg semlegesnek mondott neveléstől idegenkedő szülők. 1972-ben felújították a kilencvenéves épületet. Ekkor az addig egycsoportos óvodát kétcsoportossá, majd az 1981. évi bővítést követően háromcsoportossá fejlesztették. 1982-ben, a százéves jubileum alkalmából tartott ünnepségen jelen volt Bodrogi M. Herlinda nővér is, aki az óvodában dolgozó utolsó, nem világi óvónő volt.

A Jézus Szíve-templom

A templom oltára

A leányiskola tanulói és nevelőik (1910)

Óvodai csoportkép (1907)

Erzsébet főhercegnő köszönti az ötvenéves óvodát (1932)

Bodrogi M. Herlinda, a zárda utolsó óvónője és Csapó Esztike, Sponga Magdika (1947)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi