A polgárosodás útján

Full text search

A polgárosodás útján
Az 1848. április 11-én kihirdetett úgynevezett „március–áprilisi törvények” lettek volna hivatottak a feudális kötöttség felszámolására, illetve a magyarországi polgárosodási folyamat elindítására. A falvakat közvetlenül az úrbér és az azt pótló szolgálatok a robot, a dézsma és a pénzbeli fizetések, a közös legelők használatának megszüntetése (legelőelkülönözés), valamint az erdőhasználat szabályozása (faizás) érintette. Ide számíthatjuk a földesúri hatóságok megszüntetését, a papi tized eltörlését is.
A törvény rendelkezéseinek végrehajtását azonban a császár 1849-ben felfüggesztette. Az úrbériség eltörlésére majd csak az 1853-ban kiadott császári pátens rendelkezései alapján nyílott meg a lehetőség.
Bikal földesura, báró Puchner Antal a földesúri kártalanítás lehetőségét szem előtt tartva már 1851-ben kezdeményezte az úrbériség megszüntetését. Az eljárás ideje alatt azonban meghalt, annak befejezése fiára és örökösére, báró Puchner Hannibálra maradt.
A sásdi főszolgabírói hivatal által az uradalom állapotáról 1854-ben felvett jegyzőkönyvben az áll, hogy a községben hetven egész jobbágytelek és 66 kisházas található, amelyek után az úrbéri tartozásokat báró Puchner földesúrnak rótták le. 1848. január 1-je előtt elhagyott jobbágytelek a községben nem volt, ahogy a földesúr kezén sem. Tartozásaikat nem váltották meg sem a jobbágyok, sem a község. A bíró ládájában egy 1828-ban készített telekkönyv másolata volt az a dokumentum, amelyre minden bizonnyal igényeiket alapították.
Az úrbérrendezés a földesúr meglepetésére nem végződött egyezséggel, évtizedekig elhúzódó peres eljárás következett, amit nehezített a legelőelkülönözés és a maradvány földek rendezésének a kérdése is.
A legelőelkülönözés végrehajtására Bikal község még 1851-ben megkereste a császári királyi megyei törvényszéket Pécsett. A megosztási kérelmet az váltotta ki, hogy a földesúr birkái nemcsak a közös legelőt, hanem az úrbéri földeket is ellepték, úgyhogy az úrbéresek marhái emiatt szükséget szenvedtek.
Báró Puchner Hannibál még 1868-ban is azt állította, hogy több ízben próbált a községgel egyezségre jutni, de kísérletei nem vezettek eredményre. A pert kerülni akarta, már csak azért is, hogy a határ mérnöki felvételét, részletes térkép készítését – amely számára megterhelő kiadást jelentett – elkerülje. Terve nem sikerült, a mérnöki munka, térkép és földkönyv 1868-ban elkészült, azt a hatóságoknak hitelesítésre bemutatta.
Az ajánlat a községet teljes egészében most sem elégítette ki. Két kérdés: az uradalmi téglaégető és a birkaúsztató területe váltott ki újabb vitát.
Megjárva a fellebbezési fórumokat az ügy végül a Pesti Királyi Ítélőtáblán kötött ki, ahol 1873-ban a következő határozat született: a pécsi királyi törvényszék ítéletét jóváhagyták annyiban, hogy 68 és négynyolcad jobbágytelek és 64 zsellérház után – utóbbiak közül nyolcat-nyolcat egész teleknek véve –, valamint az úgynevezett soron kívüliekkel együtt 79 olyan egész telket állapított meg, amelyek után telkenként négy hold legelő járt. A téglaégetőre és a birkaúsztatóra vonatkozóan ugyanakkor további vizsgálatra kötelezték a pécsi törvényszéket.
Az 1868-ban készített földkönyv fontosabb adatai
(1100 négyszögölet értve egy holdon)
Belső telek
Rét
Szántó
Összesen
kh
n-öl
kh
n-öl
kh
n-öl
kh
n-öl
Uradalom
25
334
42
664
334
903
402
901
Telkesek
134
854
373
642
2094
398
2602
894
Kisházasok
59
714
4
290
80
1
72
5
Malombirtok
3
378
-
-
12
92
15
770
Soron kívüliek
7
224
8
284
49
813
65
321
 
Soron kívüli a római katolikus lelkész, a tanoda, az evangélikus lelkész, a tanoda, a római katolikus templom, az evangélikus templom, a bikali katolikus község, az evangélikus község, az izraelita község, Bikal község és a jegyzői birtok.
A maradvány földek kérdésének megoldása a későbbiekre maradt.
A polgári átalakulás gazdasági lehetőségének megteremtése, a feudális gazdasági berendezkedés felszámolása az 1848 március–áprilisi törvényekhez fűződik, míg a megvalósítás az önkényuralmi rendszer felszámolása utáni időkre, a kiegyezéssel kezdődő korszakra esik. Az 1871. évi 18. törvénycikk, az úgynevezett községi törvény meghatározza a község fogalmát, jogállását és működési rendjét.
A törvénycikk megjelenését követően, húsz év elteltével Baranya vármegye önkormányzata minden, ebbe a kategóriába sorolt településén vizsgálatot hajtott végre annak megállapítására, hogy a községi önkormányzatok kiépítése hogyan valósult meg.
Az 1891-ben végrehajtott vizsgálatról szóló jegyzőkönyv szerint Bikal kisközség a hegyháti járáshoz tartozik.
Az általános leírás szerint az 1074 főnyi lakosságának anyanyelve magyar és német. Határa 2952 katasztrális hold 1045 négyszögöl.
Pusztái, közintézetei, háziipara, ipartelepei nincsenek. A községháza viszont jó karban van. Szabályrendeletei szervezetéről és a tanácskozás ügyrendjéről, a magánlegeltetésről, vágatási díjakról, valamint az idegenek befogadásáról rendelkeznek.
A község képviselő-testülete – a törvény előírásainak megfelelően – felerészben választott tagokból, felerészben a legtöbb adót fizetőkből (virilistákból) állt. Az 1891-ben választott tagok felének a megbízatása 1893 év végével, a másik feléé 1896 év végével szűnik meg. A képviselő-testület ekkor évente négy alkalommal ülésezett, melyről jegyzőkönyvet vezettek. A jegyzőkönyvek nyelve magyar, a hitelesítést a jegyző és a községi bíró végzi.
Az 1891 márciusában tartott ülésen megvizsgálták a számadásokat, és azokat elfogadták. Az előző évi számadásokat 1881-től kezdődően őrizték. A község kiadásait törzsvagyonának jövedeleméből, valamint a községi pótadókból fedezte. A pótadó valamennyi állami adó 9,6 százalékát (a földadónak kivételesen 3,5 százalékát) képezte. A községi törzsvagyon ingatlanokból (4460 forint), javadalmakból (540 forint) és ingóságokból (416 forint) állt. További jövedelemforrást jelentett még a vadászati jog, a legelőbérlet, a vágatási és a végrehajtási díj. Az italmérési jogot a község bérbe vette, majd azt albérletbe továbbadta. A községi házak és épületek az Első Magyar Általános Biztosító Társulatnál tizenkét évre voltak biztosítva. A biztosítási kötvényeket a községi irattárban őrizték.
Az elöljáróság a bíróból, a helyettes bíróból, hat esküdtből, egy közgyámból, két pénztárosból, egy kisbíróból, egy csőszből és egy éjjeliőrből állt.
A körjegyző ekkor a 28 éves Magda Elek, aki négy gimnáziumi osztályt végzett, majd jegyzői oklevelet szerzett. Bikalon 1891 áprilisától alkalmazták. Minden hónapban kétszer fel kellett keresse a társközségeket.
A községből nagyszámú kivándorlás nem történt, néhányan Szlavóniába költöztek.
Ügyvitele egy általános iktatókönyvben, kézbesítési iktatókönyvben és az adóügyi iktatókönyvben jelenik meg. Tárgymutatót is készítettek az iktatott iratokról. A beérkezett ügydarabokat a legtöbb esetben három nap alatt elintézték, kisebb részének elintézése nyolc napig tartott. A hirdetéseket és körözéseket dobszóval és kifüggesztéssel hozták nyilvánosságra.
A községnek rendes telekkönyve még nem volt, kataszteri birtokívekkel és azok összesítésével viszont rendelkezett.
A pénztárkezelést és a számvitelt az 1887-ben alkotott szabályrendelet szerint hajtották végre. A pénzt a községházán, egy erős ládában őrizték. A pénztárosok óvadékot nem adtak, de vagyonuk megfelelő biztosítékot jelentett. Az utalványozást a községi bíró végezte. Elszámolni tartozott a községi pótadóval, a fogyasztási adóval és az útadóval.
Az adókat a körjegyző és a bíró szedte, a végrehajtásokat is ők foganatosították.
Az árvák ügyeit figyelemmel kísérték, a halottkém az elhalálozásokat három napon belül bejelentette, a leltárakat elkészítették. Árvaszéki megbízásokat azonban ritkán kapnak. Közgyámot, aki leltárba vette a hagyatékokat, és azokat nyilvántartotta, a község alkalmazott.
Gyámhatósági joggal a község nem rendelkezett.
Állategészségügyi megfontolásból marhaleveleket a körjegyző állított ki. Az idegen állatok behozatalát bejelentették, marhaleveleiket leadták, s ezekről jegyzéket is készítettek.
A községben vágatási biztos működött. A vágóhidat megfelelőnek tartották, a hússzemléket rendszeresen foganatosították.
A községi apaállatokat évenként egy mozgó bizottság megvizsgálta (két bikáról és négy kanról volt ekkor szó). A hatósági állatorvosi teendőket a járási állatorvos látta el. Munkája ellen panasz nem érkezett.
A községben tartózkodó cselédeket szolgálati könyvvel látták el, s nyilvántartást vezettek róluk.
Az iparrendészeti tevékenységet a tanoncszerződések nyilvántartása, a tanköteles tanoncok regisztrálása, a kéményseprés figyelemmel kísérése, az italmérések záróráinak ellenőrzése, a mértékek, és súlyok ellenőrzése képezte.
Az iskolaügyet két elemi népiskola 195 tanulójának oktatatása, illetve az ezzel kapcsolatos teendők intézése jelentette. A tanköteleseket minden júniusban összeírták, a mulasztásokat megvizsgálták. Az iskolák működését, így a tanítók fizetésének a kiszolgáltatását is, időszakonként ellenőrizték.
A „katonaügyet” az újoncok összeírása, a közös hadsereg és a honvédség jelentkezési jegyzőkönyveinek, betűsoros jegyzékének vezetése képezte. Az ismeretlen hadköteleseket felkutatták: az előző évben két esetben is eredménnyel jártak. A népfölkelők nyilvántartását külön vezették. A mozgósítási utasítás a bírónál és a községi levéltárban egyaránt megtalálható volt. Az alkalmasnak talált lovakat – eladás esetén – gazdáik bejelentették, és szintén nyilvántartásba vették.
A község a mágocsi központú körorvosi körzetbe tartozott. A községben a körorvos csak sürgős esetben, hívásra jelent meg. Okleveles bába nem, kiképzett halottkém azonban működött a településen.
A közmunkákat pénzben megváltották.
A közrendészeti teendőket az elöljáróság végezte. Rendőrség, csendőrség a faluban nem volt, csendőrőrjáratok ritkán keresték fel. Az éjjeliőri teendőket egy fő végezte, akit házról házra haladva a kötelezéssel rendeltek ki.
A tűzoltó-egyesületnek 26 tagja volt, parancsnoka a körjegyző. A felszerelés egy egységes rendszerű, új, szívó-nyomó fecskendőből állt.
Legeltetési szabályrendelet 1881-től létezik a helységben. A szőlőkre vonatkozóan szabályrendeletet nem alkottak. A filoxéramegbetegedést észlelték, ellene azonban semmit sem tettek. A faiskola fejlődő állapotban volt.
A községben egy szegényt tartottak nyilván, aki házról házra járva kapott élelmet.
A toloncok kísérésére megbízható helyi lakosokat rendeltek ki.
A vadászati jogot árverés útján bérbe adták, a bérleti díj a község vagyonát gyarapította.
A képviselő-testület rendes és rendkívüli közgyűlésen fejtette ki tevékenységét. A közgyűlés elé terjesztett ügyekben a jelenlévők határozatot hoztak. A közgyűlésen történteket, a beterjesztett tárgyakat és a határozatokat jegyzőkönyvbe foglalták.
A bikali képviselő-testület jegyzőkönyvei sajnos csak az 1903–1943 közötti időszakról állnak rendelkezésünkre. Ez alatt a negyven év alatt azonban olyan események történtek, amelyeknek a leírásából képet alkothatunk a testület működésének jellegzetességeiről.
A jegyzőkönyvek tanulmányozása során feltűnő a grémium befelé fordulása. Az országos események számára olyanok, mintha nem is léteznének. Az első világháború, a polgári demokratikus forradalom, a Tanácsköztársaság legfeljebb csak utalásokban jelenik meg. Hiányoznak az erre vonatkozó helyi események is. 1918 decembere és 1919 szeptembere között nincs semmiféle információ. A községi munkástanács tevékenységére – ellentétben például a szomszédos Mágocs jegyzőkönyveivel – Bikalon nem található adat.
További jellegzetesség, hogy a nemzetiségek vagy a vallásfelekezetek megkülönböztetése még a tények regisztrálásának szintjén sem mutatkozik meg. A helyben alakult német egyesületek: a Német Népművelődési Egyesület (Volksbildungsverein), valamint a Magyarországi Németek Szövetsége (Volksbund) sem fejt ki olyan tevékenységet, amely a testületet beavatkozásra vagy határozathozatal megtételére késztette volna.
Az egyes ügyeket vizsgálva kétségtelen, hogy mennyiségében a községi illetőség elbírálása adta a legtöbb munkát.
Minden magyar állampolgárnak ugyanis valamelyik község kötelékébe kellett tartoznia, ugyanakkor mindenki csak egy helyen szerezhette meg ezt a státust.
A községnek az illetőségi körben kötelezettségei voltak. Mint például a szegényellátás, a szegény, elhagyott gyermekek ápolása, illetve a szegény betegek ápolása. Ezekben az esetekben a lakóhely községe, ahol a szükséges ápolást végezték, követelhette az illetőségi községtől kiadásainak megtérítését. Bikal képviselő-testülete az esetek döntő többségében kibújt a költségtérítési kötelezettség alól.
Minden évnek fontos feladatát képezte a költségvetés, illetve a zárszámadás elkészítése, továbbá a községi vagyon gyümölcsöző kihelyezése. Ezekkel a kérdésekkel itt most nem foglalkozunk. Azokat tárgyaljuk inkább, amelyek a falu modernizálásának folyamatában nagyobb jelentőségűek.
1908-ben elkészültek az új kataszteri birtokívek. A nyomtatási és a könyvkötői költségen kívül szerkesztésiek is felmerültek, melyek fedezetéül parcellánként (helyrajzi számonként) négy fillért állapítottak meg.
Egyidejűleg felmerült a körállatorvosi állás létrehozásának az igénye is Mágocs székhellyel. A terv ellen a képviselő-testület arra hivatkozva tiltakozott, hogy az csak a nagybirtokosok és nagybérlők érdekeit szolgálná, a kisbirtokosokét nem. A felmerülő költségekhez nem járultak hozzá.
Évekig foglalkoztatta a testületet a körjegyzői lakás modernizálásának kérdése. Mindenekelőtt a tulajdonjog rendezése vált esedékessé. A társközségek ugyanis nemcsak az épület létrehozásában működtek közre, hanem a fenntartási költségekhez is hozzájárultak. A képviselő-testület határozatából kitűnik, hogy a körjegyzői lakás telkét báró Puchner Hannibál földbirtokostól nem egyedül Bikal község kapta, a fenntartási költségek közös viselését így elismerték. Úgy határoztak, hogy a tulajdoni hányadot Bikal és Nagyhajmás kéthatod-kéthatod, Alsómocsolád és Köblény egyhatod-egyhatod arányban felosztják, a felosztás eredményét pedig telekkönyveztetik.
Meghatározták a körjegyzői lakás helyiségeit is: négy szoba, cselédszoba, konyha, mosókonyha, éléskamra, padlás, pince, fáskamra, istálló, pajta, fészer és két, kőből épült sertésól. A határozat szerint ezt a lakást a körjegyző már több mint hatvan év óta használja.
Az épület lebontása és újraépítése mellett végül is 1908-ban döntöttek. Az anyagi fedezetet pótadó kivetésével szerezték meg, mondván, hogy a kölcsönnel járó kamatok sokkal nagyobb terhet jelentenének a községnek. Az irodarészhez utólag tanácsterem építését is elhatározták, tekintve, hogy a korábbi épületben is volt már ilyen. Az épület 1910-ben elkészült, a költségek elszámolását a képviselő-testület elfogadta.
A orvosi körök újraszervezésére is 1908-ban került sor. A képviselő-testületnek arról kellett határoznia, hogy a körorvosi lakás építéséhez „természetben” járul-e hozzá, vagy pénzzel. Az utóbbi mellett döntöttek, mivel annak felét a székhelyül szolgáló Ráczkozár község viselte, a másik fele pedig további tizennégy, a körzetet alkotó község között oszlott meg. Ez pedig Bikal számára lényegesen kisebb terhet jelentett. (Törvényi rendelkezés következményeként az ötezer lakosnál kisebb településeket körorvosi hálózatba kellett beosztani. A bikali képviselő-testület ismét Ráczkozár mellett döntött, azzal érvelve, hogy eddig is oda tartoztak, és ez a helység a legjobban megközelíthető számukra.)
Baranya vármegye építési szabályrendelete előírta az utcaszabályozási vonalak megállapítását. Az ehhez szükséges térképeket a község elkészíttette, majd a képviselő-testület jóváhagyását követően felterjesztette a megyéhez.
Járdaépítési igény is felmerült, minthogy a mellékutcákban lakó iskolás gyermekek télen a nagy sárban csak nehezen tudtak közlekedni. A járdaépítéssel egy időben levezető csatornákat szándékoztak építeni. A járdát a lakók saját költségükön építenék – tudjuk meg a vonatkozó jegyzőkönyvből –, azt kérik viszont, hogy a házuk előtti fák helyett a község ültessen újakat. A tervet a testület olyan kikötéssel fogadta el, hogy a megállapított utcaszabályozási vonal szigorúan betartandó, a járdaépítés pedig két év alatt megvalósítandó. A saját költségen való járdaépítés ellenében a kivágott fákat a lakosok megkapják, helyettük a község újakat telepít.
A községet a vasútvonal nem érintette, a legközelebbi vasútállomás a mágocs-alsómocsoládi, amely – Alsómocsoládon keresztül – csak földúton volt megközelíthető. A vasútállomáshoz vezető úthoz a bikali képviselő-testület nem volt hajlandó hozzájárulni. A megyei közigazgatási bizottság a község fellebbezését azzal az indokkal utasította el, hogy Bikal lakossága a legnagyobb haszonélvezője a kiépítendő útnak. (Megjegyezzük, hogy Bikal és a szomszédos Alsómocsolád között szilárd burkolatú út máig nem épült).
A római katolikus elemi népiskola 1910-ben kérte a közös iskolai alapvagyon jövedelmének a felét. A képviselő-testület ehhez hozzájárult. A felekezeti népiskoláknak ugyanis saját vagyona a szükséges taneszközök beszerzésére nem volt. A fele-fele arányú megosztás korábbi, addig is érvényben lévő gyakorlaton alapult.
Azon kevés ügyeknek az egyike, amely a község határain is túlmutat, a Baranyavármegye Gazdasági Egyesületének a felhívására való reagálás. Az egyesület a termelők szövetkezetét kívánta megalakítani 1917-ben a szeszfőzés (pálinkafőzés) kizárólagos jogának a biztosításával. Tekintettel arra, hogy a községben nem foglalkoztak gyümölcstermeléssel, és a háború alatt a szőlőművelés nagyon kezdetleges állapotban volt, legnagyobb része tönkre is ment, Bikal lakói üzletrészt nem jegyeztek. Csak maga a község, és egyetlen üzletrészt, „hogy az egyesület szilárd lábon álljon”.
A háború egyszer jelenik meg a jegyzőkönyvekben: háromtagú, úgynevezett hadisegély-véleményező bizottságot alakítanak 1918 elején.
A munkástanács fogalma a körjegyző elleni fegyelmi okán vonul be a képviselő-testület életébe 1919 őszén. A járási főszolgabíró kérését nem akceptálva a testület a fegyelmi eljárás ellen szavazott, meggyőződése volt ugyanis, hogy a körjegyző ártatlan, egyéni bosszúból fakad a feljelentése. Kijelentik, hogy a községi pénztárat a munkástanácsnak átadták, majd a „szovjet kormány” bukása után azt vissza is vették. A pénz elértéktelenedése miatt mindössze száz korona kára keletkezett a községnek. E határozatból az is kiderül, hogy a Budapesten működő német népbiztosságnak volt helyi összekötője.
A postai szállítást Bikal, Ráczkozár és Alsómocsolád között a mágocsi postamester vállalta, szolgáltatását azonban 1920-ban beszüntette, és Bikalt költségeihez való hozzájárulásra kérte. A Postaigazgatóság az antant-megszállás alatt álló Pécsett volt, így a község magára volt utalva. A költségekhez hozzájárult, de kikötötte, hogy a postakocsi naponta közlekedjék, éspedig Mágocs–Alsómocsolád–Bikal útvonalon, és ne úgy, mint az utóbbi időben, amikor a postát Mágocsról kapták.
Az 1920-ban kihirdetett Nagyatádi-féle földreformmal 1922-ben foglalkoztak a képviselők. Miután báró Puchner Károlyné birtokára a megváltási eljárást elrendelték, összeírták az igénylőket. A testület elismerte a római katolikus és az evangélikus népiskola, valamint a körjegyző kérésének jogosságát is. A földbirtokos a bikali pusztát a következő évre bérlőknek adta át. A község a bérbeadást csak a földreform során keletkezett igények kielégítése után tartotta méltányosnak. 1923-ra már az is világossá vált, hogy csak a legrosszabb földekből lesz erre lehetőség.
A hegyháti járás főszolgabírája 1927 nyarán arról adott tájékoztatást, hogy a járás községeibe bevezetik a villamos áramot. A nagyobbakba még ebben az évben, a kisebbekbe a következőben. A költségeket a megye kölcsön útján fedezi, a törlesztés pedig nem pótadó kivetéssel, hanem a fogyasztók áramdíjaiból történik, 25 évig. A berendezés a futamidő lejárta után a község tulajdonába kerül. A képviselő-testület a javaslatot egyhangúlag elfogadta.
A villamosítással egyidejűleg határoztak a telefon bevezetéséről is. A távbeszélőközpont és a helyi hálózat kiépítése költségeinek ötven százalékát a község magára vállalta.
Intézménygyarapítást jelentett a nyári gyermekmenhely megszervezése 1928-ban. A római katolikus iskola épületét vették igénybe, felügyelőül tizenegy helybeli, a feladatra alkalmas asszony jelentkezett. 1930-ban az intézmény az evangélikus iskolában működött.
A belügyminiszter rendeletére 1926-ban minden községben, így Bikalon is felmérést kellett készíteni a községről. A felmérést Balassa Ferenc körjegyző állította össze az előre megadott kérdőpontok alapján.
Az általános leírás meglehetősen szegényesre sikeredett. A körjegyző a község keletkezéséről semmit sem tudott. Lakóiról csak a török hódoltság utáni időszaktól rendelkezett némi ismerettel.
A községet a körjegyző mindig Baranya vármegyéhez tartozónak tudta, fogalma sem volt arról, hogy 1720 előtt a község Tolnához soroltatott. A község jellege 1848 előtt úrbéres község, ekkor kisközség. Az állami anyakönyvezés életbe lépte, 1895 óta a bikali anyakönyvi kerülethez tartozik.
A község szervezetét, az elöljárók: bíró, törvénybíró, hat esküdt, két pénztáros és egy közgyám alkotta. A rendszeres tisztviselők és alkalmazottak körébe tartozott a körjegyző, az időközben rendszeresített segédjegyző és adóügyi jegyző. Szegődményes volt a kisbíró, a bába és az éjjeliőr. A képviselő-testület öt virilistából, öt választott tagból és két póttagból állt.
A község általános közigazgatási beosztása: a vármegye székhelye Pécs (54 kilométer), a járási székhely és az országgyűlési választókerület székhelye Sásd (23 kilométer), a törvényhatósági bizottsági választókerület székhelye Ráczkozár (három kilométer).
A csendőrőrs székhelye Mágocs (öt kilométer).
A körorvos székhelye Mágocs. A községi bábák száma egy. A legközelebbi közkórház Kaposváron van. A gondozott szegények száma négy, az elhagyott gyermekeké három.
Az ivóvizet jónak minősítette a körjegyző, holott artézi kút nem volt a faluban. A vendéglátóhelyeket két kocsma képviselte.
Törvénykezési beosztása szerint a pécsi királyi törvényszékhez és a sásdi királyi járásbírósághoz tartozott a település. Királyi pénzügyigazgatóság Pécs, királyi adóhivatal Sásd.
A közoktatásügyet a két tanerős ágostai helvét evangélikus és az egy tanerős római katolikus felekezeti népiskola képviselte a településen. A tanfelügyelőség Pécsett működött. Óvoda nem volt, a Leventeegyesület viszont működött.
Anyaegyház a községben a római katolikus plébánia, a pécsi püspökséghez tartozott. Az izraelita anyakönyvi kerület székhelye Mágocs. A római katolikus egyházközség ügyeit az iskolaszék intézte.
Kulturális intézmények nem voltak a helységben.
A község fő közlekedési útja a mágocs–szászvári törvényhatósági út. Postahivatala van.
A lakosság zömének a mezőgazdaság és a szőlőművelés ad kenyeret. A falu közös legelője 209 hold. Faiskolája nyolcszáz négyszögöl.
Állatállomány: 246 ló, 472 szarvasmarha, 601 sertés, 343 juh. A körállatorvos székhelye Mágocs. A község állandó piaca is ott van, ahová egyéb tekintetben is orientálódik.
A községben két szatócsüzlet volt található, mellettük működött a tejszövetkezet.
Iparosok: egy-egy asztalos és cipész, két-két szabó és borbély, három-három ács, kőműves, kovács és takács.
A községben téglagyár működött húsz munkással.
A község tulajdonát képezte a községháza, két pásztorház, összesen tíz helyiség. A jegyzői lakás négy lakrészt tartalmazott. A körjegyzői székhely a körjegyzőséghez tartozó községek közös tulajdonát képezi. A község tulajdonában van még 37 katasztrális hold szántó és százharminc katasztrális hold legelő.
A legfontosabb megoldásra váró feladatot a körjegyző a felekezeti iskolák államosításában s így a magyarosodás elősegítésében látta.
A vármegye az 1930-as években közjóléti alap létesítéséről határozott. Ezzel összefüggésben vizsgálatot rendeltek el a községek 1937-re vonatkozó társadalmi helyzetének felderítésére. A vizsgálat eredményét egy munkacsoport: a főszolgabíró mint a járási közjóléti bizottság elnöke, a járási gazdasági felügyelő, a járási tisztiorvos, valamint a meghatározó szerepet betöltő Faluhelyi Ferenc körjegyző szignálta.
A földrajzi fekvést illető ismereteink az elkészített jelentésből annyiban egészíthetők ki, hogy a község az idegenforgalomba és a falusi vendéglátásba nem kapcsolódott be, ennek a rossz közlekedési viszonyokon kívül az is oka volt, hogy nem rendelkezett különleges természeti szépségekkel, sem vendéglátóhelyekkel.
Legközelebbi piaca Mágocs mellett a 22 kilométerre fekvő Dombóvár, ahová hetipiacra jártak.
A községi pótadó kulcs hatvan százalékra emelkedett.
A lakosság száma 1101. Vallás szerinti megoszlása: 276 római katolikus, egy református, 810 evangélikus, egyéb felekezethez tartozó: tizennégy. Anyanyelv szerinti megoszlása: 328 magyar, 771 német, egy horvát.
Életkor szerint: tizenkét éven aluli gyermek 326, tizenkettő–tizennyolc évesek 117, tizennyolc–hatvan évesek 545, hatvan év felettiek 113. A születések száma 22. Egy éven aluli elhalálozás három, hét év feletti tíz. A halálozási arányszám 11,8 ezrelék. A házasságkötések száma tizennégy. A községbe beköltözés, illetve kiköltözés nem volt.
Foglalkozási megoszlás, csak a községben lévő birtoktestek alapján: kétszáz holdon felüli birtokos: egy kereső, három segítő, két eltartott családtaggal; ötven holdon felüli: hat kereső, hét segítő, négy eltartott családtaggal; negyven holdon felüli: 14 kereső, 11 segítő, 19 eltartott családtaggal; harminc holdon felüli: 15 kereső, 14 segítő, 18 eltartott családtaggal; húsz holdon felüli: 21 kereső, 18 segítő, 28 eltartott családtaggal; tíz holdon felüli: 58 kereső, 55 segítő, hatvan eltartott családtaggal; öt holdon felüli: 72 kereső, 73 segítő, 96 eltartott családtaggal; három holdon felüli: 37 kereső, 37 segítő, 37 eltartott családtaggal; egy holdon felüli: 33 kereső, 34 segítő, 32 eltartott családtaggal; egy hold alatti birtokos: 51 kereső, 56 segítő, 83 eltartott családtaggal; gazdasági cseléd: 33 kereső, 75 eltartottal; önálló iparos: 23 kereső, 51 eltartottal; ipari alkalmazott: nyolc kereső, 17 eltartottal; önálló kereskedő: öt kereső, 15 eltartottal.
A község határa 2952 katasztrális hold, ebből szántó 2336, kert 17, rét 247, szőlő 20, legelő 208, földadó alá nem eső terület 115 katasztrális hold. A parcellák száma 9844. Egy tagban álló földbirtok egy van, területe 225 katasztrális hold. A védett földbirtokok száma hat, területük 88 katasztrális hold. A kétszáz katasztrális holdnál nagyobb földbirtok tulajdonosa báró Puchner Károly, Antal és Izabella. Erdejük nincs. A tulajdonosok maguk gazdálkodnak. Gazdasági cselédeik évi bére hatszáz pengő. Az aratómunkások a termés tíz százalékát kapják, egy munkás keresete mintegy tizenöt mázsa búza.
A kisbirtokosoknál az átlagos cselédbér évi háromszáz pengő.
A legelő akáccal van beültetve, csak a sertéseket hajtják ki.
A község egyetlen ipari vállalkozása a Bikali Téglagyár. Nyolc munkást foglalkoztat tizenhét családtaggal. A munkások átalánymunkát végeznek. A szakmunkás heti keresete harminc, a többieké húsz pengő.
A községben szociális, egészségügyi és kulturális intézmény nincs. Van egy munkássegélyalapja, de azt senki sem vette igénybe, mivel munkanélküli családfő nem volt a településen.
A felmérést végzők a faluban kétszáztíz lakást regisztráltak, melyek közül ötven volt padlózott. Lakáshiányról nem tudósítottak. Az uradalom cselédlakásaihoz mindenütt tartozott konyha. A gazdáknál alkalmazott cselédek családtagként laktak munkaadójuknál.
Háziipart a lakosság nem űzött, de mindenki maga elkészítette a lábbelijét, a pacskert, a gazdaságában használt kosarakat, seprűket. Az asszonyok vászonszövéssel is foglalkoztak.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi