Doboz Összefoglaló
Doboz
Összefoglaló
Összefoglaló
Doboz és környéke a Kettős-Körös völgye tájegység része. Mélyszerkezetére jellemző, hogy az igen mély neogén Békési-süllyedék felett fekszik.
A táj eredeti természeti állapotában vízjárta, erdős, az évenkénti elöntések miatt mocsaras vidék. A folyók, és az erek partján puhafás ligeterdők, a hátakon elegyes keményfás ligeterdők, a vízállásos laposokban nedves rétek, magas sásosok, az állóvizes mélyedésekben égeres és kőrises láp-mocsár erdők tenyésztek. Az erdők túlnyomó részét ma a Körösöket kísérő tölgy-kőris-szil ligetek képezik. A Körösök szabályozása előtti gazdag láp- és mocsárrétek fajkomponensei ma a részben elszikesedett folyó menti ágyakba vonultak vissza. A Sebes-foki-erdő tájképileg legszebb részein, a Holt-Körös zugaiban fordul elő a víz felszínén úszó védett növény: a sulyom és a rucaöröm.
A legrégebbi emlékeket az újkőkori, neolit kultúra időszakából ismerjük. De a kutatás településünkön feltárta a későbbi népmozgások – réz-, bronz-, vaskor – emberének civilizációs nyomait.
Az avar foglalás korai szakaszának végére keltezhető sírok is előkerültek Doboz határában, a Hajdúirtásban. Itt az avar kor későbbi szakaszaiban is volt élet, nyomait már egy Árpád-kori település részleteként tárták fel: harminchat, félig földbe mélyített ház maradványát. Az Árpád-korból származó falvak egész sorának a maradványaira bukkant Kovalovszki Júlia a mai falu határában, a Fekete-Körös partján. Legkorábbi az említett hajdúirtási település lehetett, de ez korán, már a XI–XII. században meg is szűnt. Hasonlóan korai az a falu is, amely Felső-Doboz néven a XVI. századig fennállt, ennek az emlékét őrzi a Faluhely elnevezés. Korai eredetű az a falu is, amelyet a későközépkorban Alsó-Doboznak neveztek. Maradványai a református templom közelében kerültek elő. Doboz határában található egy kicsiny, korai földvár is, Sámson vára, amelyet a X– XI. században építettek, de a XIII. században már nem használtak.
A település neve 1075-ben Duboz, 1138-ban és 1273-ban Doboz alakban fordul elő. Elfogadott magyarázat szerint puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló név szerkezetileg azonos lehet a magyar dob főnévből képzett népnyelvi dobasz (’tele, duzzadt’) melléknévvel.
Kezdetben királyi kondások faluja volt. I. Géza király 1075-ben a garamszentbenedeki bencés apátságnak jelentős birtokokat juttat, köztük „Doboz (Duboz) nevezetű falumban Szent Benedek disznóit őrző három háznép szolgát”. Az alapítólevél hiteles: Békés megye települései közül Doboz neve fordul elő legelőször írott forrásban.
Falunk a középkorban a disznótartás, makkoltatás országos hírű központja volt. Az úgynevezett szalontai disznót tenyésztették.
A település sorsa a XIV. századtól kezdve összeforrt a gyulai uradalom sorsával, melyet Károly Róbert (1308–1342) szervezett meg. 1387-ben az uradalmat Losonci László nyerte el. Fia, János fiatalon meghalt, s a koronára visszaszállt uradalmat 1403-ban Zsigmond király János macsói bánnak adományozta. 1476-ban visszaszállt a királyra. Mátyás király 1482-ben természetes fiának, Corvin János hercegnek adományozta. Felesége, Frangepán Beatrix örökölte. 1509-ben a magára maradt özvegy férjhez ment Brandenburgi György őrgrófhoz, aki egyházainak egy részét adományokkal ruházza fel, így kapott például 1511-ben a gyulai plébánia két malmot.
1552-ben ismét a király lett a vár és tartozékai ura. Ezt követően a kettős település – az oklevélben először 1403-ban feltűnő Alsó-, illetve Felső-Doboz – lakosainak életét is a várkapitányok határozták meg.
A török hódoltság első periódusában, 1563-ban Alsó-Dobozon hatvan, Felső-Dobozon huszonnégy család élt, ez mintegy ötszáz lakost jelent. Csak egy rövid időszakra néptelenedett el, a XVII. század közepén már újra egy virágzó jobbágyfalu képét mutatják az adatok. Igaz, a török végleges kitakarodása után, 1696-ban, Doboz „teljesen romokban” volt.
A kuruc háborúk és a szerb portyázások elültével, az 1710-es évek elején, egy emberöltőn belül immár harmadízben ülték meg a falut egykori lakosai. Míg a megye más részeire az itt is birtokhoz jutó Harruckernek – Harruckern János György III. Károlytól 1720-ban kapta a hatalmas birtokot – idegenből hozattak telepeseket, Doboz lakosságának kontinuitása az 1500-as évek közepétől bizonyítható. Az 1784-es, első népszámlálás idején már 982 főt regisztrálhattak a faluban.
A települést és határát birtokló Harruckernek évről évre megkötött és barátságosnak mondható szerződésekben szabályozták, hogy a község mivel tartozik nekik. Az 1760-as évekre kialakult az egyéni birtokok rendszere is. Jól jövedelmezett a jobbágyoknak a kocsmák mellett a malmok és a révek bérbevétele. Be tudtak kapcsolódni a Körösön folyó fakereskedelembe. A község lakosainak zöme mégis változatlanul az erőből élt. Ki favágó, ki faszénégető, ki fafaragó, ki méhész, ki a disznait makkoltató vagy éppen az irtásokon dinnyét, illetve dohányt termelő gazdaként.
A Harruckern család 1798-ban osztozott meg a szinte megyényi birtokon. Dobozt Harruckern Borbála, özvegy Siskovich grófnő kapta, de adósságokba keveredve hamarosan elárverezte. Grúber Terézia révén a Wenckheimek birtokába került. 1852-ben birtokosa Rudolf gróf lett. Őt tartották a birtok kapitalista reformátorának. A kastély bővítése, magtár építése, a vadaskert és az európai hírű versenyistálló létrehozása is az ő nevéhez köthető. Unokaöccse, Dénes lett a család dobozi grófi ágának a megalapítója. Belterjes gazdálkodást vezetett be, világhírű veteményesöntözést honosított meg. Díszes mauzóleumot, katolikus templomot és iskolát is építtetett.
Az 1848-as áprilisi törvények megkezdték Magyarországon a feudális viszonyok felszámolását, de nem elégítették ki a tömegek várakozását. Az elkülönített legelők visszaállítását sem tették lehetővé. Emiatt legelőfoglalásokra került sor 1849 tavaszán. 1848. december 3-án a mozgó nemzetőrségbe 23 főt rendeltek Dobozról. A faluban összesen 62 honvédet szereltek fel. Zömmel az Arad körüli harcokból vették ki a részüket a magyar függetlenségi küzdelmek során.
A jobbágyfelszabadítással paraszti és községi tulajdonba jutott föld a település határának a harmada volt. A népesség gyors növekedése miatt a tradicionális mezőgazdasági termelésből mind a Wenckheim-uradalomnak, mind a parasztgazdaságoknak át kellett váltaniuk az árutermelésre. Az 1858-ban végrehajtott Körös-szabályozás után a művelésbe fogható terület megnőtt. Előbb a konjunkturális gabonatermesztés, azután az istállózó állattartás, majd a zöldségkertészet fellendülése biztosította a fejlődést. Az uradalom az 1870–1890-es évtizedektől érte el a korszerűség kívánatos fokát. A parasztbirtokok, a maguk kis területével, elsősorban önellátásra rendezkedtek be.
Az első világháború előtti két évtizedben, majd az 1920-as évek földreformja során életképtelen apró gazdaságok keletkeztek, amelyek nem tudták elviselni az 1929–1933. évi gazdasági válság következményeit. Doboz immár néhány ezres népességének számottevő része került zsellérsorba s vándorolt szezonról szezonra az országban, cselédként, kubikosként, a megélhetésért. Az 1944. októberi háborús események során Doboz magyar és német védői meg a szovjet csapatok között összecsapások támadtak. Foglyokat és túszként elfogott civileket is kivégeztek.
Az 1945 tavaszi földreform nem tudta megoldani a régi problémát, mert a kommunista állampárti rendszer nem az önálló parasztgazdaságokat támogatta, a szovjet típusú mezőgazdasági nagyüzemekbe kényszerítette a lakosságot. A fiatalabb korosztályok tagjai közül sokan ipari munkahelyet kerestek és elvándoroltak. A keresőnépesség több mint fele a közeli Békéscsaba és Gyula üzemeibe járt be. A termelőszövetkezet az 1970-es évtizedben működött eredményesen, azután nem tudta már követni a piaci igényeket.
Doboz az ezredfordulón mind lakossága foglalkozási összetételében, mind iskolai végzettsége tekintetében átmeneti, útkereső állapotban volt. Kommunális kiépítettsége, lakóházállományának minősége, előnyös közlekedési fekvése alapján erősen kapcsolódik a két szomszéd városhoz, Békéscsaba és Gyula egzisztenciájához, ahol főleg szolgáltatói munkakörökben foglalkoztatnak doboziakat. A legújabb időkben népességének fogyása mérsékelt, az elvándorlás mellett immár a beköltözés is érdemleges.
