Dunavecse Összefoglaló

Full text search

Dunavecse
Összefoglaló
Aki Budapestről déli irányban, a Duna mentén Baja felé indul, a Csepel-sziget alsó végén, Dömsödnél éri el a Solti-síkságot. Innen tovább haladva az ártéri lapályon, tucatnyi települést hagy maga mögött, mire Kalocsáig eljut. A vándor útja valahol a félúton enyhén megtörik, ha érinteni akarja a folyó partjához simuló Dunavecsét.
A Dunához húzódó település határát az ember tartósan az újkőkor elején lakta először. Később megtelepült itt a bronzkori ember is, majd a múló évszázadok alatt sorra hagyták ott életnyomaikat a település határában szkíták, kelták, rómaiak, hunok, gepidák, avarok.
A honfoglalás után a magyarok fejedelme, Árpád törzse ülte meg ezt a környéket. Az Árpád-kori magyar falut, Vecsét, 1271-ben említi először oklevél. A település mai határában templomromok bizonyítják két további Árpád-kori falu, Csanád és Fehéregyháza egykori létezését. Ezeket Mohács előtt mind a Tetétleni család birtokolta.
Buda eleste után, a XVI. század közepétől Vecse is hódoltsági falu lett, a török katonai közigazgatás a budai szandzsákhoz, azon belül a pesti nahijéhoz rendelte. Hamarosan megjelentek a török adószedők, majd közel másfél évszázadon át kétfelé adózott a nép. Fizettek a töröknek, és fizettek a királyi Magyarországról érkező adószedő lovagtiszteknek. A század végén, a tizenöt éves háború nyomán alig néhány falu tudott megmaradni a környéken. Vecse az itt élők szívóssága és szerencséje révén átvészelte ezt a nehéz másfél évtizedet is.
A XVII. században a török birodalom gyengülése növelte az itt élők terheit. Rabló tatár segédhadak, kóborló magyar és nyugati zsoldos martalócok szabad prédájává vált a vidék. A környékbeli falvak az 1660-as évektől önvédelmi kezdeményezésként megszervezték az úgynevezett parasztvármegyét. Ez is csak keveset segített azonban: a török kiűzésére indított felszabadító háborúk szinte teljesen kipusztították a Duna–Tisza köze népét. Csak néhány erősebb mezőváros és az önvédelem fortélyait sikerrel elsajátító néhány falu érte meg a XVIII. századot. Ezek között a maradvány települések között volt Vecse is.
A XVI. század közepén a protestáns térítő prédikátorok hatására Vecse népe református hitre tért, s a hódoltság idején viszonylag békében gyakorolhatta is új vallását. Az 1690-es évektől azonban Habsburg kezdeményezésre igen erőteljesen megindult a rekatolizálás a volt hódoltsági területeken. Ezért is állt a vallásszabadságot hirdető Rákóczi mellé 1703-ban a környék túlnyomóan református népe. A szabadságharc azonban elbukott, és a következő évtizedekben a vallási türelmetlenség megnyilvánulásai, a protestánsokkal szembeni erőszakoskodások sok gondot okoztak a falu népének.
Vecse földesurai a XVII. század végétől a Földváryak voltak. A mezőváros gazdaközössége rendszeresen bérbe vette a földesurai által osztatlanul birtokolt település határát és a szomszédos pusztákat is. Jobbágyi terheit így egy összegben váltotta meg. Ez a lazább függőségi viszony lehetőséget adott a szabadabb gazdálkodásra, aminek eredményeként a lakosság a kialakuló vagyoni különbségek alapján rétegződni kezdett. Ezt a belső tagolódást tovább árnyalta a napóleoni háborúk gazdasági konjunktúrája, valamint a mezővárosi lét velejárójaként a kereskedők, iparosok és az értelmiségi foglalkozást űzők számának növekedése.
A XIX. század elejétől sokasodtak az ellentétek a mezőváros parasztpolgárai és földesuraik között. Az 1860-as évek közepén a Földváryak a többszöri pernyerés után felosztották és eladták a vecsei határhoz tartozó földjeiket. A település lakóinak ezzel alapvető megélhetésük került veszélybe, hiszen a már jóformán tulajdonukként használt földjeikről kellett lemondaniuk. Az 1872-ben nagyközséggé visszaminősült Dunavecséről a törzsökös református lakosság köréből mind többen elköltöztek. Az otthon maradók körében a föld szűke miatt terjedt az egyke, az „egy családban egy gyerek” szokása. A lakosság száma mégsem csökkent feltűnően, mert elég sokan költöztek be Vecsére, főleg szegényebb katolikus családok.
A gazdasági szükséghelyzet, a kevés föld a törzsökös lakosságot és a beköltözőket is a hagyományos gazdálkodás részbeni vagy teljes feladására, új gazdasági formák kipróbálására ösztönözte. A XX. század elejétől fokozatosan vált kertészkedő faluvá Vecse: kicsiny parcellákon, ház körüli kertekben termesztették, a piaci igényekhez érzékenyen igazodva, a különféle zöldségeket és virágokat.
A sikeres alkalmazkodás a megváltozott viszonyokhoz a századfordulót megelőző és követő évtizedekben jelentősen átalakította Dunavecsét. Ezt a markáns változási folyamatot csak időlegesen törte meg az első világháború, majd az utána következő zűrzavaros politikai helyzet. A súlyos emberveszteségeket, az anyagi és erkölcsi károkat viszonylag hamar kiheverte a falu. A rugalmasan alkalmazkodó kertművelő gazdálkodás az 1929–33-as agrárválságon is átsegítette a vecseieket.
A kiegyezés és a második világháború között egyre erősebben rétegződött a lakosság, foglalkozása, társadalmi helyzete és vallása alapján egyaránt. Nőtt a zömmel katolikus iparosok, a többségükben zsidó kereskedők, valamint a jórészt nazarénus és baptista nincstelen napszámosok aránya. Ezekben az évtizedekben alakult át, formálódott városiassá, pontosabban kertes-ligetes „kisvárosiassá” a település külső képe. Járási székhelyként számos hivatala és intézménye, valamint polgári iskolája, vasútállomása és hajókikötője a környékbeli településekre is kiterjedő központi szerepkört biztosított Dunavecsének.
Ezekben az évtizedekben élték virágkorukat a vecsei kisközösségek. A két világháború között a falun túl terjedő hírt szerzett a településnek a műkedvelő színjátszás, a dalárda, és az ország minden pontjáról ide összpontosuló cserkésztáborozások.
A második világháború veszteségeit, majd a Vecsén is átvonuló front okozta károkat még ki sem heverte a falu, amikor az 1948-as politikai fordulatot követően megtört a település fejlődése. Az 1956-os forradalom után, a mezőgazdaság átszervezését s a helyi iparosítást követően ismét gyarapodásnak indult település 1970-ig megőrizte járási székhely szerepét. Az utóbbi évtizedekben ellentmondásosan hatott a község életére a túlparti szomszéd, Dunaújváros. A közeli iparváros munkalehetőséget adott, de iparával folyamatosan szennyezte Vecse vizét és levegőjét.
A rendszerváltást követő évtized legfőbb jellemzője, hogy a település polgárai és vezetői újra felfedezik és hasznosítják saját távoli és közelebbi múltjuk hagyományos értékeit.
A falu egyik legértékesebb, nemzedékről nemzedékre hagyományozódó szellemi kincse az immár másfél évszázados Petőfi-kultusz. Az épített örökség leginkább megbecsült, egyben legrégebbi emléke a kétszázötven éves református templom s annak Hild József építette, százhetvenöt esztendős tornya.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi