Felsőszölnök Összefoglaló
Felsőszölnök
Összefoglaló
Összefoglaló
Felsőszölnök – Magyarország legnyugatibb települése – Vas megyében, Szentgotthárdtól tizennégy kilométerre, a magyar-szlovén-osztrák határ és kultúra találkozásánál települt község. A falu központjától négy kilométerre, 384 méter magasságban, a magyar-osztrák-szlovén határ találkozási pontján áll a három ország címerével díszített hármashatárkő.
A lakosság kilencven százaléka szlovén nemzetiségű. A mai napig megőrizte hagyományos szlovén kultúráját, archaikus szlovén nyelvjárását.
A falu története első ízben kerül most monografikus feldolgozásra. A „vasfüggöny” által elzárt településen 1989 előtt nem volt mód régészeti kutatásra, történeti kutatásával sem foglalkoztak. Eredeti levéltári dokumentumok és csekély számú publikáció alapján próbáltuk egybefűzni históriájának mozaikkockáit.
A domborzati viszonyok és a növénytakaró arról tanúskodnak, hogy a táj magashegységi jellegű. Felsőszölnök határa természetvédelmi terület, Magyarország legnagyobb tájvédelmi körzete, az Őrségi Tájvédelmi Körzet, illetve a három ország határán átnyúló Őrség-Raab-Goričko Natúrpark részeként. A sok ritkaság közül a fenyérgamandor (Teucrium scorodnia) nevű növénynek Felsőszölnök az egyetlen magyarországi előfordulási helye. A hagyományos földhasználat legjellemzőbb formái – a bakhátas szántóművelés, a kaszálórétekre alapozott szarvasmarhatartás és a kisparaszti szálaló erdőgazdálkodás – ma is élő elemei a gazdálkodásnak Felsőszölnökön.
A dombos vidéken elterülő falunak két belterülete van, ami arra utal, hogy két falu olvadt egybe. A János-hegy helyén lehetett a falu, melyet a források Ivánfalva (1387) néven említenek. A mai település központja a fő út mellett egy völgyben terül el, a dombokon épült házak kisebb csoportokban fekszenek. A sok azonos vezetéknevű lakó egymást háznevén és házcsoportba tartozása szerint szólítja és különbözteti meg.
A közvetlen környezet szlovén régészeti kutatásai Felsőszölnök határában rézkori település nyomaira bukkantak. Történeti források szerint a mai Vas megyei szlovének elődei – a Rába és a Dráva közötti vidéken – a VI. század második felében az avarokkal együtt telepedtek le. A IX. században Pribina és Kocel alsó-pannóniai fejedelemségéhez tartoztak.
Az alsó-pannóniai szlávok nagy része már az Árpád-kor végére beolvadt a magyarságba.
Kisebb részük a nyugati határvédő sáv (gyepűelve) területére szorult, s több mint egy évezrede folyamatosan együtt él a magyarsággal. A mai Vas megyei szlovének e pannóniai szlávok utódai.
Felsőszölnök a dobrai (ma Neuhaus, Ausztria) uradalomhoz tartozott, első földesura a szentgotthárdi ciszterci apát (1183-1391), majd a Széchy (1391–1528) nagybirtokos család volt. 1642-ben Batthyány Ádám kapta meg a birtokot. A dobrai uradalom s vele Felsőszölnök Batthyány-birtok maradt a jobbágyfelszabadításig.
Felsőszölnököt először egy 1378. évi oklevélben még Alsószölnökkel együtt, egy községként említik: Zelnuk inferior et superior néven, de 1387-ben már külön: Zelnuk superiorként. A magyar Szölnök helynévnek a német Zemming és a szlovén Senik felel meg. Jelentése „kaszáló, szénapadlás, szénapajta”.
1640 karácsonyán egy kanizsai török csapat betört a faluba, s így elsőként hódolt meg a dobrai uradalom települései közül. A XVI-XVII. században a reformáció tanait a Rába és a Mura között élő szlovének földesurai is megismerték és magukévá tették, jobbágyaiknak is át kellett térniük az új – először kálvinista, majd evangélikus – vallásra a „Cuius regio, eius religio – Akié a föld, azé a vallás” elv alapján. A szlovén jobbágyok számára az új vallás az írás-olvasás anyanyelven történő elsajátításának lehetőségét is jelentette.
A terméketlen terület túlnépesedése, a terület ipari fejletlensége, valamint az örökösödési jogszokás következtében a felsőszölnökiek lakóhelyüktől távol végzett idénymunkára és kivándorlásra kényszerültek. Kezdetben aratni és kaszálni jártak Zala és Somogy megyébe, a XIX. század végén – a cukorrépa elterjedésével – főként „répamunkásokként” dolgoztak Fejér, Baranya, Győr-Sopron és Pest megyében. A XX. század első felében elsősorban a Vas megyei uradalmakba jártak, illetve ausztriai építkezésekre. Az 1936-1938 közötti években Németországban nyílt lehetőség vendégmunkára.
A második világháború után Felsőszölnökön nem tudtak termelőszövetkezetet létrehozni, s a szentgotthárdi üzemekben is csak a hatvanas évektől volt lehetőségük nagyobb számban elhelyezkedni. Ezért az idénymunka továbbra is fontos megélhetési forrás maradt. Nyáron arattak, ősszel a kukorica és cukorrépa betakarításánál segédkeztek.
Az első világháború után a Rába és a Mura között tíz hónap alatt hatszor változott az államhatalom. A határok véglegesítése után – 1922-ben – került a három határ találkozási pontjára a hármashatárkő.
A negyvenes évek második felétől a nyolcvanas évek végéig tartott a „vasfüggöny kora”. A „vasfüggöny” eleinte drótakadályból, aknamezőből, nyomsávból, az ország belső területein létesített ellenőrzési övezetekből állt. 1956-ban a magyar-jugoszláv határon felszedték az aknákat és a drótakadályt. A hetvenes évek elejére megszelídült a „vasfüggöny”, egy gyengeáramú drótkerítés váltotta fel. 1989. augusztus 1-jéig pedig végleg lebontották.
A rendszerváltás idején a „vasfüggöny” lebontása, illetve az 1992-ben megnyílt Felsőszölnök-Martinje határátkelő megszüntette Felsőszölnök elszigeteltségét. Itt alakult meg 1990-ben a Magyarországi Szlovének Szövetsége, a szlovének első önálló kulturális szervezete, itt van a székhelye 1994 óta az Országos Szlovén Önkormányzatnak. 1994-ben a települési önkormányzat átalakult kisebbségi önkormányzattá, 1998 óta önálló szlovén kisebbségi önkormányzat működik a települési önkormányzat mellett.
A természetvédelem őrizte táj, a magashegységi levegő, a határátkelő nemzetközivé minősítése, a hármashatárkő mint egyedi nevezetesség s a falu vendégszerető lakossága a – megélhetési lehetőséget is biztosító – turizmus felé nyit távlatokat Felsőszölnöknek s népének.
