Újra szabadon, magyarként
Újra szabadon, magyarként
A magyar kormány 1938. szeptember 22-én jegyzéket intézett Prágához, amelyben a kárpátaljai magyarlakta területek visszaadását követelte. A Münchenben az előző hónap 29-én angol, francia, német és olasz részvétellel tartott négyhatalmi konferencián arról döntöttek, hogy Csehszlovákiától a szudétanémetek által lakott területek Németországhoz kerülnek. Október 1-jén a magyar kormány újabb jegyzékben szólította fel Prágát, hogy a müncheni egyezményben előírtak szerint azonnal kezdjen hazánkkal közvetlen tárgyalásokat, és a felvidéki-kárpátaljai magyarságnak adjon önrendelkezési jogot. Ezt a folyamatot igyekeztek erőszakos eszközökkel meggyorsítani az úgynevezett rongyos gárda csapatai, amely csoportok volt nyugat-magyarországi felkelőkből és önkéntes tartalékos tisztekből alakultak. Az egységek október 5-én kezdtek átszivárogni az országhatáron Kárpátaljára, és szabotázsakciókat hajtottak végre. Vasúti berendezéseket, vasút-, telefon- és távíróvonalakat, hidakat robbantottak fel, és felvették a harcot a csehszlovák katonasággal. Összesen 996 fő vett részt az akcióban, hat századba tömörülve.
Csak az első század haditetteivel foglalkozunk, mert ennek tevékenysége érintette Gát térségét. A 98 fős alakulat október 9-én éjjel harc nélkül csúszott át Tarpánál a magyar-csehszlovák határszakaszon. Egyik raja Nagyborzsova állomáson elfoglalt egy katonavonatot, melynek mozdonyát felrobbantották. A rongyosok – akikhez harminc környékbeli magyar férfi is csatlakozott – ezután a hegyekbe húzódtak. Este indultak útnak, egész éjszaka gyalogoltak, és Gát mellett áttörve a Szernye-mocsáron reggelre a Dercen melletti Nyíres-erdőbe értek. Három derceni legény hordta nekik titokban az élelmet, de az egyik gáti boltos feljelentette a rongyosokat a hatóságoknál. Ezután a környékbeli cseh csendőrök, két katonai kerékpáros zászlóalj és egy harckocsiszakasz három oldalról bekerítette a századot, amely három részre szakadva igyekezett kicsúszni a gyűrűből. Két csoportnak sikerült áttörnie, a harmadiknak nem. A harminckét felkelő kikényszerült a fák közül a mezőre, és Esze Jánosnak, a kuruc Esze Tamás ükunokájának a vezetésével az összetűzésben súlyos veszteségeket okozott a megszállóknak.
A következő napok harcaiban a rongyosok közül tizenöten elestek. Négy rongyosgárdistát a Gát, illetve a Gút melletti erdőkben fogtak el a cseh csendőrök, közülük kettőt a helyszinen agyonlőttek. A másik kettőt a gáti csendőrőrsre hurcolták kihallgatásra, ahol halálra kínozták őket. Az egyiknek a karját két deszka közé kötötték, s mert ennek ellenére sem vallott, a kezét lefűrészelték.
Az 1938. november 2-i első bécsi döntéssel – mikor Csehszlovákia déli, mintegy 650 kilométer hosszú, 11 957 négyzetkilométer területű magyarlakta sávja újra egyesült Magyarországgal – a falu is újra az ország része lett. A Felvidék legkeletibb, tiszaháti-dél-kárpátaljai, 1896 négyzetkilométer területű részére – Ungvár, Munkács és Beregszász városába és környékükre – a magyar katonai alakulatok a bécsi döntést követő héten vonultak be.
A cseh hadsereg kivonásával november 10-én megszűnt az alföldi sáv két évtizedes csehszlovák megszállása, és a munkácsi vár kazamatáiba zárt magyar és rutén politikai foglyok is visszanyerték a szabadságukat.
A bevonuló magyar hatóságok a közintézmények működését napok alatt újraindították, ezek között – Gáton is – elsőként a postahivatalt nyitották meg. A katonai hatalomátvétel után rövid ideig – 1938. november 16–21. között – ideiglenes, számozott gumi pótbélyegzőt használtak. Magyar koronás címerük nem volt azonos rajzú, köriratuk: Magyar Kir. Posta, alul a hivatal száma, esetünkben 243, a gáti postáé. A bélyegzések általában ibolyaszínűek voltak. Ezután vezették be a koronás, vonalkázás nélküli pántos körbélyegzőt, amely 1944 végéig volt forgalomban. A gáti hivatalt a Sátoraljaújhely-Beregszász közötti postajárathoz kapcsolták, pénztárának ellenőrző száma 1126.
Röviddel a visszacsatolás után, 1938. december 15-én népösszeírást tartottak, az ott élőket anyanyelvük alapján lajstromozták. Bereg és Ugocsa közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyében 133 079 főt találtak, akik közül magyar 86, rutén 10,6, német 2,6 százalék. Az e megye munkácsi járásában fekvő Gáton ekkor 2217-en laktak, anyanyelvi megoszlásuk: magyar 2013 fő (90,8 százalék), rutén 199 (9,0 százalék).
A falu közigazgatási viszonyairól és társadalmi szerkezetéről fontos információk találhatók a Központi Statisztikai Hivatal 1939-ben megjelentetett, A visszacsatolt Felvidék és Ruténföld címtára kiadványában. Gát – közlik a falu korábbi, cseh nevét is: Hat’ – lakossága ekkor összesen 2217 fő, a közigazgatásilag hozzá tartozó Csikósgorondon 182, Nyárasgorondon 122 személy lakott. A település hivatalosan kisközség, Bereg és Ugocsa közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye munkácsi járásában fekszik. Területe 6513 katasztrális hold, a házak száma 369. Körjegyzősége, postahivatala és csendőrőrse helyben. A község a beregszászi törvényszékhez, járásbírósághoz, közjegyzőséghez, postaigazgatósághoz és a munkácsi adóhivatalhoz tartozik. Gát telefonját a munkácsi posta kapcsolta a 2244-es számon, a falu vasútállomása és utolsó távírdája Beregszászon működött. A vendégforga-lomról a következő adatokat közli a címtár: a falu síkságon, 113 méter magasan fekszik a tengerszint felett. Gyógyszertára nincs, a legközelebbi patika tizenöt kilométerre, Munkácson található. Vadászat: a község területéből ilyen célra kétezer katasztrális holdat a Beregszászi Vadásztársulat bérel. A legközelebbi benzinkút és gépjárműjavító Munkácson volt, a vasútállomás szintén, tizenhárom kilométerre. Gáton a Beregszász–Munkács közötti autóbuszjáratnak megállóhelye volt.
Bereg-Ugocsa vármegye és a (kárpátaljai-ruténföldi) beregi közigazgatási kirendeltség vitézi székének hivatalos helyiségében, Munkácson 1939. augusztus 15-én tartották az első beregi vitézzé avatást. Az ünnepségen vitéz tiszaújhelyi Ujhelyi Károly ezredes, vitézi székkapitány előtt a vitézi rend hét új tagja – köztük Nagy Kálmán (1890–1948) volt tartalékos őrmester, földműves, gáti lakos – tette le az esküt. A vitézi címmel kitüntetett férfi az első világháborúban szerzett érdemeket, és avatásának idején tizenhat katasztrális hold földön gazdálkodott.
A Bereg vármegye ismertetője című kiadvány szerint 1940-ben Bereg-Ugocsa közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye – székhelye Beregszász – 144 tagú törvényhatósági bizottságában Gát község lakosságát Fekésházy Sándor földbirtokos és Münster Tibor gazdasági intéző képviselte. Az 1942. évi országos tiszti cím- és névtár szerint ebben az évben a községben Árkossy Sándor a körjegyző, akihez a falun kívül Kisgút és Nagygút is tartozott, a jegyző doktor Simig László. Az 1944. évi hasonló kiadvány pótfüzetében a körjegyző még Árkossy volt, de a jegyzői posztot már Orosz András töltötte be. A Gáthoz közigazgatásilag rendelt falu neve viszont már Kétgút: a két szomszédos települést 1942-ben hatóságilag egyesítették. Az 1941. évi újabb magyar népszámlálás szerint Gáton összesen 2240 lakost írtak össze, akik közül 1990 lélek (88,84 százalék) magyarnak vallotta magát. A rutének száma – akik elsősorban a gáti külterületi Csikósgorondon, illetve Nyárasgorondon laktak – 228 fő (10,18 százalék), a németeké 9 (0,40), az egyéb nemzetiségűeké 13 (0,58 százalék) volt. Az adatok szerint a Gáton élő jelentős számú zsidó népesség többsége magyar nemzetiségűnek vallotta magát.
A magyar kormányzat a különösen nehéz, második világháborús körülmények közepette is épített Kárpátalján szociális céllal családi házakat. Az 1940-ben alakult Országos Nép- és Családvédelmi Alap, az ONCSA Gáton is létesített tíz tornácos, cseréptetős, takaros családi otthont, úgynevezett ONCSA-házat állami pénzeszközökkel, amelyekbe lakónak a szegény sorsú, sokgyermekes családok jelentkezhettek. Már a Magyarországgal való újraegyesülése után, 1939 tavaszától nagyszabású gazdasági és szociális program kezdődött a vidék felemelésére. A következő három évben például négyszáz kilométer hosszú új belvízelvezető csatornát építettek a szükséges zsilipekkel és hidakkal, a munkálatok egy része a Szernye-mocsárral függött össze.
Az 1940-es évek közepéig a gáti lakosság jelentős része a csikósi és a nyárasi uradalomban dolgozott, gabonafélék aratásával, kaszálással, szénabetakarítással kereste meg családja egész évi kenyerét. A munkát napszámban vagy szakmányban végezték. Egyesek az állatokat gondozták, az uradalom ekkor is több ezer sertést és juhot tartott.
A gátiak élelmezésében mindig nagy szerepe volt a konyhakerteknek, amelyekben a legtöbben megtermelték a család évi zöldség- és gyümölcsszükségleteit. Minden háznál vetettek néhány sor mákot, de 1938 és 1944 között, a magyarok alatt néhány gazda a mák házi szükségleten felüli menynyiségű termesztésével foglalkozott, mert a gyógyszeripar jó áron felvásárolta tőlük a termést.
Adatközlőnk, Bak Viktor édesapja ebben az időben több holdon ültetett a munkaigényes, értékes növényből, betakarítását azonban be kellett jelenteni a hatóságoknak. A termés magjának a kifejtése után a mák gubóját és a szárát nem volt szabad felhasználni, hanem az ültetvény szélén, két csendőr jelenlétében el kellett égetni.
)
Vízi Király Gyula a Szovjetunió ellen indított háborúban az első gáti katona volt, aki elesett a keleti fronton. A fotó korábban készült, amely a férfit még cseh mundérban ábrázolta
)
