A prédikátoroktól a plébániáig

Full text search

A prédikátoroktól a plébániáig
A nagy múltú ivánci plébánia keletkezése szorosan összefügg a Szent Miklós-templom XIII–XIV. századi megépülésével, melyről korábban részletesen megemlékeztünk. Az Ajakas család nemcsak nemesi előnevét vette Ivánc birtokáról, a család kegytemploma is az itt álló lett. Első említésekor, 1418-ban V. Márton pápa az ivánci Szent Miklós-egyház számára adott ki búcsúengedélyt. A középkorban a templomhoz tartozó fíliák a Lugos völgye falvai, továbbá a templomos Szentmárton, illetve a csupán kápolnával bíró Viszák voltak.
A köznemesi falvak plébánosai a világi hatalmasságokkal is gyakran szembekerültek. Felsőlendva várának urai, a Szécsyek, a győri káptalant illető tizedeket a XV. század végétől bérelték. Ez vezethetett ahhoz, hogy az Őrség és köznemesi térség plébánosai, köztük az ivánci is, a dézsmanegyed beszolgáltatását több ízben megtagadták a század utolsó harmadában.
Az ivánci pap a XVI. század közepén tehetősebb lehetett valamivel a társainál. 1549-ben Tamásra egy forint adót vetettek ki, javadalmakra utal az ekkortájt említetett Pap erdeje („silva parochialis” 1554) helynév is.
A reformáció idején prédikátorok látták el a hívek lelki gondozását. Ivánc az Őrséghez szorosan kapcsolódva erős protestáns eklézsiának számított. Mint már érintettük, sem a Sigrayak, sem a világi és egyházi hatalom visz-szafoglalási kísérletei nem vezettek eredményre. 1674-ben, mikor a protestánsok üldözése a tetőfokára hágott, és a pozsonyi rendkívüli bíróság a meg-idézett 337 protestáns prédikátor és tanító mindegyikét hazaárulás vádjával fej- és jószágvesztésre ítélte, Sigray Ferenc egy ezüstkelyhet ajándékozott az ivánci plébániának a kálvinista eretnekek kiirtásának emlékére. A kehely felirata: „Hunc calicem Ecclesiae in Ivancz ad fluvium Raba post exstirpatam Calvini haeresim dono obtulis 1674 FS.” A szép ezüstmunka alighanem a Sigray családnál maradt 1714-ig, hiszen a falu egészen Bosicskó plébános érkeztéig kitartott a kálvini hitvallás mellett.
A templom a szentgotthárdi csata idején kiéghetett. Falai álltak, tetőzete beszakadt. A török kiűzése után, az 1698. évi egyházlátogatáskor Kazó főesperes csak a falait és boltíves szentélyét tudta szemügyre venni. A temető előtt felállított faoszlopra rögzített haranggal harangoztak. A paplakot a templomtól nyugatra Kazó romos állapotban találta. A templomhoz tartozó kellékek, felszerelések hiányoztak.
Az akkori református egyház földei a Molákán, a Pap szőllején, a Patakszélen, a Fenyős-földön, a Kispusztatelekben, valamint a paplak telke mellett feküdtek kisebb darabokban. A gyülekezet háromszor megszántotta, a lelkész vetőmagjával bevetette, majd learatta és behordta a termést. Ezenkívül minden telkes gazda egy mérő gabonát, részben őszi, részben tavaszi búzát adott, a zsellérek pedig öt dénárt fizettek. Kereszteléskor a pap egy kenyeret, egy tyúkot és minden keresztszülőtől egy dénárt kapott. Egyházkeléskor (asszonyavatáskor) öt dénár járt, ha beteghez ment, öt dénár. Ha a temetésen prédikált, 25 dénárt és egy pecsenyét kapott, prédikáció nélkül 12 dénárt.
1708 őszén, a kuruc győzelmek idején Hodosi Sámuel református püspök vizitálta a protestáns falut. Hollósy Gáspár prédikátor házában (aki minden bizonnyal a paplakban lakott) a kamra, a szobában pedig a kályha megépítésére szólította fel a híveket. A szigoráról ismert püspök elrendelte, hogy „egy asszony, ki a cigányokkal paráználkodott, tartson poenitentiát, kövesse meg Istent és a Gyülekezetet”. Vízkereszt napján a „csapolást” megtiltotta. Alaposságára jellemző, hogy a Viszákon éppen hogy letelepedett kilenc gazdát is rögtön Ivánchoz csatolta.
A Rákóczi-szabadságharc után Sigray József rögtön a katolikus plébánia visszaállítását szorgalmazta. Az új fárához tartozott Marác, Szentmárton, Viszák és a majorok, Himfa, Németfalu és Lugos, de hosszú ideig, 1803-ig még Csákány mezővárosa is. 1714-ben bővítették, renoválták, később sekrestyével toldották meg a templomot. A kegyúr oltárokkal, ráccsal, Krisztus koporsójával és orgonával látta el, sőt birtokhoz is juttatta.
1731-ben már teljesen felszerelve állt az új katolikus templom. A lakosság kisebb része ugyan még protestáns, de ők a temetőben már nem temetkezhettek és nem harangozhattak.
Az első plébános, a 41 éves Bosicskó Pál Kőszegen járt gimnáziumba, bölcseletet Zágrábban hallgatott, majd három évig Bécsben tanult. 1714-ben kezdte lelkipásztori tevékenységét Iváncon, Sigray József meghívására.
A templom ötszáz fő befogadására lett alkalmas, gazdag fölszerelése közül említést érdemel az oltár feletti Szent Miklós-kép és alul a szeplőtelen fogantatás képe. Négy szobor állt oldalról, jobbról felül Szent László király, alul Szent Jakab, balról felül Szent György vértanú és Szent József. Az anyakönyvek csak a Bosicskó halála utáni időktől kezdődően maradtak fenn.
1754-ben már két mellékoltár volt a Szent Miklós-főoltár mellett, az akkortájt népszerű Borromei Szent Károlyé (a Sigray-kastély házikápolnájának is ő volt a védőszentje) és a Szeplőtelen Szűzanyáé. A főoltár képe felett két faragott angyal a Sigray-címert tartotta. A fából épített kis tornyot a nyugati oldalon, benne a két haranggal, újonnan építették. A Rakotlás-tónál három hold földhöz is jutott a templom a földesúr jóvoltából.
A későbbiek során lényegi változások nem tapasztalhatók a templomi javadalmak és felszerelések körül, a plébánia helyzete megszilárdult. Az ivánci papnak rendesen kijárt a hegyháti kerület esperese cím.
A XIX. században a hanyatlás jelei tapasztalhatók. A toldozott-foltozott templom épülete egyre kevésbé tudott a rendeltetésének megfelelni. 1831-ben ezt a problémát az egyházlátogató Bőle püspök szóvá is tette Sigray József özvegyénél. „Ami a templomot illeti – rögzíti az uradalmi leltár is ez évben –, téglából épült, repedezett és a legrosszabb karban vagyon, és az öszvedűléssel fenyegetődzik. Födele fazsindelre vagyon, és tűrhető állapotban, hasonló a födeléhez az azon lévő fatorony.”
A megduplázódott lakosság, nem is beszélve a filiák népéről, a XIX. században végig ebben a szűknek bizonyult, roskadozó épületben hallgathatta az istentiszteletet. 1885-ben egyszerűen „nyomorúságos állapotban lévőnek” írják le a nagy lélekszámú fára egykor szebb napokat megélt templomát.
1909-ben a torony és a hajó megrepedezett, végül 1910 tavaszán a közi-gazgatási hatóság mint közveszélyes épületet bezáratta, majd lebontatta. Az ivánciak rövid időre templom nélkül maradtak, és Csákányba kellett istentiszteletre járniuk. Nem sokáig: 1913-ban új, a községhez méltó templomot kaptak. Alább részletesen is szólunk erről.
Az ivánci plébánosok a plébánia újjászervezésétől napjainkig: Bosicskó Pál, 1714–1749; Vasvári József, 1749–1776; Csobánczy József, 1776–1778; Bossányi Ferenc, 1778–1830; Pallos János, 1830–1882; Gráczer János, 1882–1896; Horváth József, 1896–1937; Szigeti József, 1937–1956; Zenz Péter, 1956–1957; Nemes Vazul, 1957–1971; Végh József, 1971–1991; Dóka Ferenc, 1991–2000.
Érdekes tény, hogy a szombathelyi egyházmegye papi névtárai nem ismernek egyetlen ivánci születésű papot sem 1900 előttről az 1791-ben rövid ideig itt szolgáló Kresznerics Ferencen kívül.

Nepomuki Szent János szobra (eredeti helyén)

Hendrich Antal homlokzati tervrajza az új templomhoz (Ivánci Plébániahivatal)

Az új harang megérkezik a templom elé 1930-ban (Gyarmati Tiborné tulajdona)

A harangszentelés díszvendégei a templom lépcsőjén, köztük Sigray Antal és Sigray Margit (Gyarmati Tiborné tulajdona)

Úrnapi körmenet a hatvanas években (Subosits Ernőné tulajdona)

Hendrich Antal tervezte keresztelőmedence az ivánci templomban (1913) (Székely Anikó felvétele)

Szent Miklós püspök faszobra a régi templomból (Székely Anikó felvétele)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi