Ketud hídja, Zala-völgy
Ketud hídja, Zala-völgy
Kehida az Alsó-Zala-völgyben, a folyó jobb partján fekszik. Nyugatról a Kelet-zalai-dombság legmarkánsabb tagja, a Zalaapáti-hát határolja. A falu újabb utcái, de a szőlői is erre a hátságra kapaszkodnak fel. Ha a tájat szemlélő ember veszi a fáradságot, és feljut ide, csodálatos körpanorámában lehet része, mely a zalai táj szépségein túllépve ötven-száz kilométeres körben láttatja a Dunántúlt.
A községet határoló kellemesen lankás dombvidék kétszáz-háromszáz méteres tengerszint feletti magasságokba emelkedik csupán, ám a helybeliek szemében a magaslatok már szinte hegyek. Ezeknek – és a köztük fekvő völgyeknek – a különlegesen szabályos, észak-déli futása talán a terepen is érzékelhető, a térkép fölé hajolva pedig egyértelműen bizonyítható.
A XX. században sok geográfusunk érdeklődését keltették fel ezek az úgynevezett meridionális völgyek, próbáltak magyarázatot találni keletkezésük titkára. Az 1910-es években Lóczy Lajos és Cholnoky Jenő – friss, Belső-Ázsiában szerzett élményeik alapján – a szél munkájának tekintették őket. Pár évtizeddel később, az 1950-es évek elején, Bulla Béla viszont a folyóvizeket tartotta elsődlegesnek a tájat formáló hatások szempontjából. A legújabb és máig legelfogadottabb értelmezést Lovász György adta 1975-ben. Szerinte ezeknek a terepalakzatoknak a kialakulásában sokfajta erő vett részt. Egy részük belső erő, melyek a szerkezeti mozgások révén alapvetően meghatározták a tájkép változásának főbb tónusait, míg a külső erők (víz, szél és mások) kisebb-nagyobb mértékben módosítottak, finomítottak rajta.
A kelet-zalai meridionális völgyek közül az Alsó-Zala-völgy része egy, a középső-pleisztocén korban – mintegy félmillió évvel ezelőtt – a Dráva felől hátravágódó völgynek, amely a korábban a mai Marcal folyó völgyében kanyargó Zala folyót lefejezte, és déli irányba térítette.
A korábbi sejtések után az 1960-as évek kőolajkutató fúrásai adtak bizonyosat a térség mélyszerkezetére vonatkozóan. Ezek szerint a mélyben a Keszthelyi-hegység folytatásaképpen tengeri eredetű üledékes kőzetek, mészkő és dolomit maradtak vissza, felettük pedig a hajdani Pannon-tenger hagyatékaként szintén üledékes eredetű homokkő, márga és agyag található.
A felszínt formáló külső erők közül a víz munkája bír(t) a legnagyobb jelentőséggel. Volt időszak, amikor bővebb vizű és nagyobb esésű folyó hömpölygött a manapság néha éppen csak csordogáló Zala helyén. Erről tanúskodnak a folyóteraszok, amelyekből többet is azonosítottak a szakemberek.
A folyóvíz mellett a csapadékvíz szerepe sem csekély, ugyanis meglehetősen bőven kijut ebből a vidéknek, legalábbis az évszázados meteorológiai mérések szerint. Kehida térségében évente körülbelül 700-750 milliméter csapadék hullik, az ország egészére jellemző kontinentális éghajlatnak a legnedvesebb és legkiegyenlítettebb változata érvényesül itt. Ezért ugyan nincs annyi napsütés, és olyan nyári meleg, mint az Alföldön, de a tél sem olyan kemény és zord, összességében tehát szélsőségektől mentes az éghajlat.
Az évi középhőmérséklet 9,5 Celsius-fok körül alakul, ami közel egy fokkal marad el az országos átlagtól. A kevesebb napsütés természetes következménye a csapadékosabb éghajlatnak, hiszen több a borult, ködös napok száma, mint az ország keleti felében. Az időjárás szigorúbb elemei közül egyedül a gyakori északi szelet említhetjük, ez a meghatározó szélirány errefelé.
Az éghajlati adottságok és az általuk meghatározott növénytakaró együttesen alakítják ki egy terület talaját. A Kehida környéki dombokon, az e tájon meghatározó, úgynevezett agyagbemosódásos barna erdőtalaj uralkodik, míg a völgyben réti és láptalajok dominálnak. A talajképző kőzet tulajdonképpen a jégkorszaki vályog. A völgy déli részén jelentős területen tőzeg képződött. A térség természetes növénytakarója az illír jellegű bükkösökből, gyertyánosokból és tölgyesekből álló zárt erdő, amely a völgyben láperdővé alakul.
A környék több jellegzetes, ritka növénye védettség alatt áll. A Zala-rét sajátos virágai közé tartozik a mocsári nőszirom, mezei árvácska, katángkóró, mocsári gólyahír. Legnevezetesebb közülük és eszmei érték tekintetében valamennyit elhomályosítja a kockás liliom (fritillaria meleagris) nevű kedves kis növény. A népnyelv többfajta elnevezéssel is illeti. Mondják kongóvirágnak, kongócskának, kotúliliomnak, bíbictojásnak, kakukkvirágnak, de nevezik szerencsemáknak, fekete tulipánnak és mezei kisasszonynak is.
Kehida környékének állatvilága alapvetően nem különbözik a táj egészének jellegzetes közép-európai faunájától. A település határának különleges, említésre érdemes madarai a védett gyurgyalagok, amelyek egy függőleges löszfal odúiban találtak menedéket.
A XX. század második felétől Kehida több természeti értéke is védettséget élvez, így a Deák-kúriát övező 1,52 hektár kiterjedésű park, valamint a község külterületén található, Deák-kútnak nevezett forrás, amelyből a Deák-kúti-patak ered. A forrás a néphagyomány szerint onnan kapta a nevét, hogy Deák Ferenc csak ennek a vizét fogyasztotta kehidai tartózkodása idején. A hasonnevű patak a szőlőhegyek mellett folyik le a faluba. Hozzá a Kerék-dombról egy újabb ág csatlakozik, majd közösen a Zalába torkollnak.
Kehida határában minden olyan természeti tényező megtalálható, ami alkalmassá teszi területét az emberi megtelepedésre: a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen ivóvizet adó vízfolyások, a mezőgazdasági művelésre alkalmas folyóvölgy és lankás domboldalak, építő-, valamint tüzelőanyagot és táplálékot, veszély esetén pedig menedéket biztosító erdők.
A kedvező adottságok mellett legalább annyira fontos és letelepedésre csábító tényezőt jelentett mindig is az átkelő. A Zala folyása a Zalabér és a hídvégpusztai torkolata közti szakaszon a folyó szabályozása előtt kanyargós volt, több ágra szakadt, kisebb-nagyobb szigeteket alkotott, és a torkolat felé egyre jobban elmocsarasodott. A mocsárvidék fölötti utolsó átkelési lehetőség éppen Kehidán adódott. A település nevének híd utótagja ezt egyértelműen jelzi. A név első felének jelentése tekintetében megoszlik a kutatók véleménye. Egyesek szerint, abból kiindulva, hogy a középkori írások Kethida alakban őrizték meg a nevet, két hídja volt a településnek. Mások az első írásos említésben szereplő „Ketud hídja” alakból azt a következtetést vonták le, hogy egy Ketud nevű személy birtokán híd vezetett át a Zalán. Mivel sem a két híd meglétére, sem a Ketud nevezetű első birtokosra nézve nincs az elnevezésen kívül más támpont, így a kérdést nem lehet egyértelműen eldönteni. A megyében előforduló hasonló, a birtokos nevéből és a -hida utótagból keletkezett helynevek (Andráshida, Barlahida) alapján azonban inkább a második magyarázat tűnik valószínűnek.
Kehidán találkozott két – feltehetően ősi eredetű és a középkor óta biztosan használt – országút: a Zala nyugati partján haladó észak-déli, Nagykanizsát és Zalaszentgrótot összekötő, valamint a Keszthelyt és Zalaegerszeget összekapcsoló kelet-nyugati útvonal. Jóllehet mindkettő kisebb jelentőségű, inkább csak belső forgalmat lebonyolító, a megye szívében lévő településeket az országos útvonalakkal összeköttetésbe hozó országút volt, mégis jelentős hatást gyakoroltak Kehida történetére, társadalmi-gazdasági fejlődésére.
A kockásliliom a Zala völgyének féltett természeti kincse (dr. Schlemmer Tamás felvétele)
)
A Deák-kút környéke ősszel (Zóka Gyula felvétele)
A Zala hídja Kehida és Kustány között (Zóka Gyula felvétele)
