Bíró, jegyző, parasztbába

Full text search

Bíró, jegyző, parasztbába
A falu legrégebbi, XVIII. századi pecsétje kör alakú, átmérője 25 milliméter, és négy milliméteres körszalagjában olvasható a LASKO felirat. A szalag üresen maradt részét nyolc apró pont tölti ki. A képmező alján elhelyezkedő szívből rózsatő nő ki. Egy 1771-es keltezésű iraton maradt fenn.
A település népességének mindenkori fő foglalkozására utal az 1843-ból származó pecsét rajza: 28 milliméteres átmérőjű, a széle szintén pontozott kör. A pecsétmező felső részén áll a LASKO felirat. A képmezőt két szárán átvetett búzakalász között lebegő kasza és ekevas, a kasza alatt sarló látható.
A falu önkormányzati, érdekvédelmi szerkezetében századokon keresztül gyökeres fordulatok alig érzékelhetők. A XVIII. századtól kialakult formája kevéssé változott, bár időközben hatásköre némileg módosult. A feudalizmus korszakában a falu vezetői, irányító testületének tagjai olyan férfiak voltak, akik a köztiszteletet a földesúr iránti hűségükkel, vagyoni helyzetükkel, erkölcsi magatartásukkal, példamutatásukkal, tapasztalataikkal vívták ki. Megválasztásuk látszólagos volt, a földesúr jóváhagyása nélkül ugyanis aligha iktathattak be bárkit is hivatalába. Ez az ellenőrzés akkor is megmaradt, amikor a hűbérúr már nem gyakorolta beleszólási jogát, és helyette a szolgabíró ügyelt a helyi elöljárók választására. Az önkormányzat szerveződésekor a hatalom állandóan jelen volt. Még a XX. századi demokratikus választási rendszerekben is fontos tényező maradt a jelölt közismertsége, erkölcsi feddhetetlensége.
A település első személyisége emberemlékezet óta a bíró, aki gondoskodott a felettes hatóságok rendelkezéseinek végrehajtásáról. Béketeremtési, igazságszolgáltatási és gazdasági feladatot látott el, ezenkívül a felsőbb hatóságok előtt képviselte a községet, ő hajtotta be az adókat és szolgáltatásokat. A bírót a feudalizmus idején maga a földesúr választotta ki a falu három személyre tett bírójelölési joga alapján.
A háborús időkben mindenki menekült a bíróságtól, ezért a közigazgatás tisztségviselési kötelezettséget vezetett be, amelynek értelmében a falvak lakói sorrendben – többnyire a házak egymás utánisága szerint – viselték a tisztséget. E rendelkezést őrzi a Laskón is ismert szólás: „Sorban megy, mint Kőben a bíróság.” (Kő a Drávaszög legkisebb települése). Abban az értelemben használják a szólást, hogy valamilyen kényszerűség alól senki sem vonhatja ki magát.
A laskói bíró is – akár a környékbeli társai – őrizte az urbariális okmányokat, kezelte a hazatérő szabadságos katonák útleveleit, ügyelt e személyek magatartására. Munkakörébe tartozott az évenkénti számadások elkészítése. Gondoskodott a falu pecsétjének és okleveleinek őrzéséről. Tisztségének előnye általában az volt, hogy mentesült a kötelezettségek fizetése alól. A bírót többnyire három évre választották szótöbbséggel, amit nem lehetett visszautasítani. Hivatalba lépésekor esküt tett a gyülekezet előtt. A legrégebbi ezzel kapcsolatos laskói adat 1544-ből származik, az ekkori török adólajstrom közli a bírók nevét. A XVIII. század végén három esküdttársával „kormányozta” a falu közösségének életét.
Számos olyan közmondást ismernek, amelyekben rendszerint a jó, becsületes, pártatlan tisztségviselőkre jellemző szentenciák fogalmazódnak meg. A pontos, megbízható emberre mondják: Olyan pontos vagy, hogy holnap bíró lehetsz. A bírónak két füle legyen – azaz a tárgyilagos embernek mindkét felet meg kell hallgatnia. A bagoly is bíró az odújában proverbium jelentése: mindenki a maga ura a saját házában. A bíró elfelejti a komaságot – ez arra figyelmeztet, hogy nem lehet tárgyilagos az, aki elfogultságot érez rokonai és ismerősei iránt. Ha valaki elfogultan ítéli meg saját tetteit, arra illik: ki-ki kegyes bíró magának. Rossz bíró, ki ajándékra néz – e közmondás értelme, hogy csak a hitvány bírót vagy hivatalnokot lehet megvesztegetni. Senki sem lehet bíró a maga ügyében – azt jelenti, hogy senki sem dönthet elfogulatlanul a saját dolgában. Annak emlékét, hogy a hosszú pereskedésből csak a törvénykezőknek volt haszna, a hosszú pörön a bíró a nyertes közmondás őrzi. Egy beugratós találós kérdésben is szerepel a bíró. Melyik bírónak van a legnagyobb kalapja? – kérdezik. Amelyiknek a legnagyobb a feje – így a válasz.
A jegyző a falu alkalmazottja volt, de rendszerint nem a közösség tagjai közül került ki. Írástudó ember, aki jogi ismeretekben is járatos. Vezette az elöljárósági gyűlések jegyzőkönyveit, ő felelt a falu vezetősége határozatainak a végrehajtásáért, és közhírré tette a szolgabíró által kibocsátott körözvényeket, vagyis utasításokat. A laskóiak már 1777-ben évi harminc forintért tartottak jegyzőt, akinek mind a számadások vezetésében, mind a folyamodványok megírásában gyakorlata volt. Mint köztisztviselő, hivatalának elfoglalásakor esküt tett a gyülekezet előtt. Megfogadta, hogy lelkiismeretesen, elfogulatlanul, a falu érdekeit szem előtt tartva munkálkodik.
A kisbíró is a falu alkalmazottja volt, a faluközösséget szolgálta, és a bíró felügyeletével végezte tennivalóit szintén egy esztendeig, igen csekély honorárium ellenében. Ha elégedettek voltak a munkájával, újraválasztották. Tisztségbe lépésekor esküt kellett tennie. Feladata volt a hivatali helyiségek rendben tartása, takarítása. Iratokat kézbesített, valamint dobszóval, a falu húsz-huszonöt pontján hirdetéseket tett közzé. A hivatalosak mellett magánhíreket is.
A gyökeres fordulat 1945 után történt, amikor a terület véglegesen az új délszláv államalakulat részévé vált. Ekkor nemcsak a falut irányító bíró és képviselő-testület nevét keresztelték át faluelnökre és falubizottságra, de a jogkörét is módosították. Újabb fordulat Horvátország önálló államiságának kivívása után, 1991-ben következett, amikor új közigazgatási egységek jöttek létre. Gyakorlatilag megszűntek a falusi önkormányzatok, a lényeges döntéseket azóta járási szinten hozzák, a munkában a falu képviselői is részt vesznek.
A parasztbába hajdan ugyancsak a falu alkalmazásában állt. Előkészítette a szülést, előteremtette a szükséges kellékeket és eszközöket, világra segítette, majd lemosta a csecsemőt és a gyermekágyas anyát, valamint még egy hétig mindennap meglátogatta az újszülöttet, akit megfürösztött és ápolt. Laskónak már 1777-ben volt bábája, aki minden újszölött után tizenhét krajcárt kapott. Mivel a nép körében különös jelentőségű a születés misztériuma, ezért az sem természetellenes, hogy a körülötte segédkező bábához számos hiedelmet kapcsoltak.
A népi hitvilág megőrizte a rontó és a gyógyító bábák emlékét. Ahogy hittek abban, hogy különféle boszorkányos praktikákkal megronthatják az újszülöttet és a gyermekágyast, ugyanúgy meg voltak győződve arról is, hogy valamiféle természetfeletti erő segítségével betegségeken is úrrá tudnak lenni. Emiatt a faluközösségek – a laskóit is beleértve –, valamint az egyházak olyan regulákat igyekeztek megfogalmazni, amelyek betartását kötelezővé tették a bábák számára. Szigorúan megtiltották nekik a keresztelést. Hogy ellenőrizhetővé és szaván foghatóvá váljon a hajdani szülésznő, a gyülekezet előtt esküt kellett tennie, csak akkor folytathatta tevékenységét. A parasztbábák működése az egészségügyi hálózat fejlődésével 1945 után teljesen megszűnt.
Az 1900-as évek elejéig a laskói éjszaka csendjét is a bakter, azaz az éjjeliőr vigyázta. Óránként kikiáltotta vagy bádogkürttel jelezte az időt, egyúttal hangos szóval, órakiáltó rigmussal óvatosságra intette a lakosságot: vigyázzanak a tűzre, vízre. Laskón 1777-ben állandó őrt alkalmaztak, aki ügyelt a tolvajokra és a gyújtogatókra. A falu választotta, csekély bért adott neki. Annyi helyről kapta fizetségét, ahány kémény, azaz amennyi háztartás volt a faluban.
A határ termését három évre felfogadott csőszök vigyázták, akik őrjáratot teljesítettek a mezőn. Minden porta megszabott terménymennyiséggel fizette ki évente őket. Munkájukról a bírónak tartoztak beszámolni. Az esztendő végén a lakosok, földterületük nagyságának arányában, természetben – búzában, kukoricában, burgonyában és babban – fizették meg a csőszbért. A csőszöknek fegyverük is volt, egycsövű puska és fokos.
A laskói gazdák szarvasmarháikat csordában terelték a közeli legelőkre, és őrzésüket a csordásra és a kondásra bízták, akiket egész évre fogadtak fel. Általában két csoportban őrizték az állatokat: az egyikben a teheneket, a másikban a tinókat. A teheneket őrző pásztornak csordás volt a neve, a tinókra a tinógulyás ügyelt, de volt olyan időszak, amikor a fejősteheneket egy csordában tartották az utóbbiakkal. Mindkettőjük bére azonos volt, a faluközösség szolgálatában álltak, a gazdák jószágaik számától függően járultak hozzá járandóságukhoz. A pásztorok egyévi fizetsége minden állat után egy véka (12,5 kilogramm) búza és négy krajcár bocskorpénz volt. Ha a pásztor kisegítőt, bojtárt alkalmazott, azt maga fizette.

Laskó pecsétjének lenyomata 1843-ból

Az 1854-ben született Ács János laskói bíró 34 éves korában


Laskói férfiarcok az 1970-es, 1980-as évekből

A falu kéményseprője

Csőszkunyhó egy laskói szőlőskertben 1941-ben

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi