Falu a Csepel-szigeten
Falu a Csepel-szigeten
Magyarország második legnagyobb dunai szigete a Budapesttől délre fekvő Csepel-sziget. Hossza negyvennyolc kilométer, szélessége négy–kilenc kilométer között váltakozik. Pest megye ráckevei térsége – amelyhez Lórév is tartozik – hatszázhuszonnyolc négyzetkilométeres területet ölel fel, a megye tíz százalékát. A kistérség húsz településén százkilencezer lakos, a megye népességének tizenegy százaléka él. A területi rangsort tekintve Pest megye harmadik, a népességszámot vizsgálva a negyedik legnépesebb régió. Fejlődését jelentősen befolyásolja a budapesti agglomeráció, a fővároshoz való közelség, a jó megközelíthetőség felértékelte a jelentőségét. Lórév (szerb nevén: Lovra) a Csepel-sziget déli részén Pest megye egyik legrégebben lakott helye. A falu állandó népessége háromszáz fő, a lakosság száma évek óta stagnál. Szomszéd települései Ráckeve, Makád, Szigetbecse.
Lórév – egyúttal Pest megye – nyugati természetes határa a Duna fő ágánál húzódik. A Dunántúl és az Alföld közötti törésvonal mentén szeli ketté a vidéket a folyó. A terület geológiailag az Alföldhöz tartozik. A sziget altalaja kavicsos, amelyen öntéstalaj eredetű hordalék a talajképző. Jellemző a lösz, az iszap, löszös iszap, löszös homok agyagos vegyülettel. A déli részeken a jobb minőségű talajfajták a gyakoriak. A folyómeder többszöri változását a földtörténeti korok során, a hordaléklerakódás mértékét, a felszíni erők hatását az egyes teraszokon a geológus könnyen felismeri.
A dunai árvizek kivédésére, illetve a károk csökkentésére 1872-ben szabályozták a folyó két ágát, több sziget a vízszint módosulása miatt beolvadt a szárazföldbe. Mára így csak az irodalomból ismert, hogy a ráckevei-Duna-ági részen a szigetcsúcstól déli irányban haladva az alábbi szigetek feküdtek: Kis- és Nagy-Zsidók szigete, Kolbachi-sziget, Molnár-sziget, Közönséges-sziget, Kis-Szentmiklósi-sziget, Csép mellett két név nélküli kicsi sziget, Angyali-sziget, Kerek zátony-sziget, Somlyói-sziget, Becsei-sziget. A nyugati vagy promontori ág szigetei: a Háros, a Kis-Mészáros-sziget, Érd és Tököl szomszédságában egy-egy kisebb sziget, a Fácános, az Ercsi melletti szakaszon kisebb szigetek, a Rácadonyi-sziget két kisebb szigettel, valamint a fő ágban zátonyok Lórévnál és Makádnál. A folyó átlagos mélysége ezen a szakaszán három–kilenc méter között váltakozik.
A Csepel-sziget északi területein a víz hozta homokot az észak-északnyugati és a folyó melletti területeken a déli szél sajátszerű homokbuckákba hordta össze, amelyek magassága elérte a tíz métert is. A sziget déli csücskében már ritkábban fordultak elő ilyen, szél alkotta dombok. A Ráckevétől délre fekvő terület és a folyóparti sáv a Solti-síksághoz kapcsolódik.
A Luigi Ferdinando Marsigli olasz hadmérnök hagyatékéban fellelhető német nyelvű térkép pontosan megőrizte a sziget felszínének egykori nagyfokú tagoltságát. A XVII. században feltehetőleg az osztrák császár valamelyik térképésze által készített ábrázolás a szélfútta dombokat, az erdőket, a dunai kisebb nagyobb folyóágakat, szigeteket, a települések helyét, a sziget jelentős közlekedési útjait, a török háborúk befejezését követő állapotokat tükrözi, a történeti földrajz jelentős adatait őrzi.
A XVIII–XIX. században a császári-királyi hadmérnökök által készített katonai felmérések térképei a felszíni formák mellett a településekre vonatkozóan is sok adattal szolgálnak. A három katonai felmérés mappáin jól nyomon követhető a település belterületi fejlődése. A falu eredetileg egyutcás. A Duna folyásával közel párhuzamos utca két oldalán a házak zárt rendet alkottak. A lakóépületekre az alföldi háztípus tornácos vagy tornác nélküli, hármas tagoltságú építési módja a jellemző. A lakóházat követi – gyakran azonos tetőmagasságban – a gazdasági épületek sora. Ez az építkezési mód jellemezte a faluképet a XX. század közepéig.
A XIX. század utolsó harmadában a Duna a tavaszi és őszi áradáskor a határ változó nagyságú részét vízzel borította. Ez két szempontból is meghatározó következménnyel járt. Egyrészt a visszamaradt folyami hordalék a növénytermesztésben fontos talajminőségen számottevően javított, ezért a kukorica, a káposzta, a zöldségfélék termésátlaga kedvezően alakulhatott. Másrészt a vízjárásokban, laposokban összegyűlt vizek lassú felszívódása miatt egyes területek csak a nyár folyamán kerülhettek használatba.
A mezőgazdasági termelésben az állattartás ugyan fontos volt, de más ágazatokhoz képest kisebb jelentőséggel bírt, mivel a falu határában a legeltetéshez nélkülözhetetlen kiterjedt nagyságú rétek, legelők hiányoztak. A rév nyújtotta lehetőséget a középkortól kezdődően évszázadokon át kihasználták: a hódoltsági területekről Ausztriába, Csehországba, Észak-Itáliába és Dél-Németországba lábon hajtott marhákkal itt keltek át a Dunán.
A mezőgazdasági művelésnek ma is kedvez a napsütéses órák magas száma (egy naptári évben a Csepel-szigeten kétezer–kétezer-száz között váltakozik). A csapadék egyenetlen megoszlású, ötszáz–ötszázötven milliméter között ingadozik. A növénytermesztéshez kedvező feltételeket teremt a vízköz adta pára által befolyásolt mikroklíma. Az évi átlagos középhőmérséklet 10–11 Celsius-fok közötti, amelynek szélső értékeit a januári mínusz 1–2 Celsius-fok és a júliusi 21–22 Celsius-fok átlaghőmérséklet adják. A mezőgazdasági termelés szempontjából fontos tenyészidőszak középhőmérséklete 17–18 Celsius-fok. Az utolsó tavaszi fagy átlagos határnapja az április 10–15. közötti időszakra esik.
A mezőgazdasági művelési ágak közül kiemelkedő jelentőségű a kertgazdálkodás és a gyümölcstermesztés. Ezek mellett az állattartás, vadászat, halászat és erdőgazdálkodás az ipari termelés megjelenése előtt is biztos megélhetési forrást jelentett az itt élőknek. Ma a falu lakóinak jelentős része nyugdíjaskorú. Az aktív keresők közül kevesen járnak el más településre dolgozni. A határbeli földeken – évszázados hagyományokat felelevenítve – új telepítésekben gyümölcsöt termesztenek.
A növény- és állatvilág ritkaságait, a szép környezetet, a táj fenséges nyugalmát a községbe érkező megcsodálhatja, gyönyörködhet benne. A falu nyugati határában elterülő 194,02 hektárt az önkormányzat helyi természetvédelmi területté nyilvánította. A visszaszoruló növénytársulások közül gyakori itt a csillagvirág, a nyári tőzike. Az ártéri erdő botanikai értéke a fekete galagonya, amelynek Lórév határában lelhető fel biztos Csepel-szigeti termőhelye. A vízjárta vidék természeti szépsége a sziget déli csücskében ma is szemet gyönyörködtető. A Ráckevei(Soroksári)-Duna-ágban fellelhető vízililiomfélék sora több helyen nagy felületen borítja a víztükröt. A folyópart mellett húzódó erdőség tavasztól őszig tartogat meglepetést ritka növénytársulásaival, állataival. Jellemző itt a növénytani értékek mellett a fajgazdag és változatos állatvilág.
Sok a védett kétéltű- és hüllőfaj, gyakran látható a határban nagy kócsag, szürke gém és fehér gólya. Az ártéri erdőben a védett madárfajok közül több mint harminc talál fészkelésre alkalmas helyet. Legismertebb a búbos banka és a kerti rozsdafarkú. Az egerészölyv és a vörös vércse a vidék jellegzetes ragadozó madara.
A természetvédelmi terület tájképi értékei figyelmet érdemelnek. Lórév az ország fővárosától alig ötven kilométerre fekszik, nyugalmas, tájba illeszkedő alföldi jellegű település.
)
)
A lórévi rév az 1950-es években
Dunai árterület az 1940-es években Lórév határában. A fényképen balról: Ivanov Iván, Marjanovics Lyubomir, Ivanov Demeter (?)
