A zalavári apátság birtoka
A zalavári apátság birtoka
A magyarság az új hazába érkezésekor félnomád, állattenyésztő életmódot folytatott, melyben azonban a földművelés is egyre nagyobb teret hódított. A XI. században a Tisza déli szakasza melletti települések Ajtony fennhatósága alá kerültek és a görögkeleti egyház befolyása alatt álltak.
Csanád vezér a királyi sereggel 1020 körül verte le Ajtony hadait. A Gellért-legenda elbeszélése szerint Gellért Pécsváradról, az újjátelepített zalavári kolostorból, Bakonybélből és Pannonhalmáról tíz segítőtársat hozott a csanádi egyházmegye megszervezéséhez. A itt lévő görög rítusú papságot és a bazilita szerzeteseket igyekeztek a nyugati kereszténység térítéseivel, a bencés rend terjeszkedésével háttérbe szorítani, bár Oroszlámoson még hosszú ideig fennmaradt a bazilita kolostor. A királyi vármegyerendszer kiépülése során az ország déli részén kialakult Tisza menti településeket Csongrád és Csanád megyékhez csatolták. Mártély a csongrádi főesperességhez tartozott.
A XI–XII. században Árpád-házi királyaink az egyház számára országszerte jelentős javadalmakat adományoztak. Érvényes ez a Benedek-rendiekre is, akik a legkorábban letelepedett szerzetesrendek közé tartoztak. A király a dunántúli Zalaváron (Keszthelytől másfél mérföldre) apátságot alapított részükre. Az új apátság az itt vértanúságot szenvedő Szent Adorjánt választotta védőszentjéül, akit a katolikus egyház különös tisztelettel övezett.
A mártír magyar Adorján neve a latin Hadrianus név rövidült változata.
I. István megemlékezve Szent Adorján tiszteletéről, Zalaváron az időközben elpusztult Benedek-rendi kolostor helyére újat építtetett.
A király a nyugati kereszténység terjesztése és a baziliták visszaszorítása érdekében a zalavári apátság részére a Tiszához közel, a mi vidékünkön is terjedelmes földeket és halászóvizeket ajándékozott – közöttük Szent Adorján Mártír falut. A falu temploma is az apátság védőszentjének, Szent Adorjánnak a nevét kapta. Így került Mártély a zalavári apátság birtokába. (Az intenzív zalavári Adorján-kultusz jele, hogy a Zala megyei Söjtör őrfalu első templomát is Szent Adorjánnak ajánlották, ahogy arról a Száz magyar falu könyvesháza Söjtörről szóló kötetében olvashatnak.)
A település a korai forrásokban még teljes nevén szerepel. 1024: Zenth Adriánmartyr, 1335: Adrian martir, 1360: Adurianmartyr, 1374: Adrianmartyr, 1407: Adrianmartir, 1439: Adryanmarthel, Adryanmartir, 1450: Adorijan marthel. A pápai tizedjegyzék szerint a falu 1332–1337 között a csongrádi főesperességben található. A XV. századtól Csongrád megyébe sorolták és a váci püspökséghez tartozott.
A falu sorsát meghatározó királyi adományról először a Szent István nevére hamisított 1019. évi és az 1024. évi oklevelekben olvashatunk: „És Szent Adorjánnak szolgálatára birtokokat adtunk azoknak tized jogával és halászati joggal, a nevük a következő: a Tisza Szent Adorján templomával... Odaadtuk még a Tisza melletti Szent Adorján Mártír nevű birtokot halászati és más hasznokkal. Az előbb említett birtokon megadtuk a tizedszedés jogát mindenből és mindabból, amit a föld teremni fog.”
Aki halastavakat és földet szerzett, annak lakókat is kellett a földre telepíteni, hogy birtokából haszna lehessen, mely feladatot többnyire kedvezményekkel, több-kevesebb ideig tartó földbérmentességgel érhette el. A lakosok a vadászatot, halászatot, a legeltetést és a nádlást szabadon végezhették, és minden jobbágy házhelyet és szántóföldet kapott.
Az apátság tulajdonába került földbirtok népe felett csak a király vagy az apát által kijelölt bíró ítélkezhetett. Mártélynak ezt az egyházi jellegét a többi egyházi földbirtokokon lévő falvakéval együtt Szent László királytól kezdve Zsigmondig minden uralkodó igyekezett megerősíteni, sőt László alatt a világi adóztatástól is mentesültek.
1241-ben az országot három irányból érte a tatárok támadása. A fősereg Batu kán vezetésével a mohi csata után a Tisza völgyén keresztül dúlva, fosztogatva érkezett Szeged alá, és itt várta be az Erdély felől érkező csapatokat. Mártély sem kerülhette el sorsát, és áldozatául esett a hódítóknak.
A tatár pusztítás után a községek lassanként magukhoz tértek, de a falvak egy része sohasem települt újjá. Mártély azonban a tatárdúlás idejét kivéve folyamatosan lakott hely. Az egyházi birtokon az aránylag jobb bánásmód miatt a rendnek sem kellett attól tartania, hogy a lakosság elhagyja a települést.
A tatárdúlás után a hatalmas birtokadományok folytán megerősödött nagybirtokosok pártharcai és a belső hatalmi vetélkedés háborús helyzetet teremtett az országban. Az egyre terjedő feudális anarchiát a XIII. század második felében megszervezett nemesi vármegye sem tudta megfékezni. Tetézte a bajt a betelepülő kunok és a király, IV. (Kun) László egyre szorosabbá váló kapcsolata. A bárók foglyul ejtették az uralkodót és esküre kényszerítették, mely szerint felhagy a keresztényi élettől való elfordulásával és a kunokkal való barátkozással. 1282 nyarán a IV. Lászlóban csalódott kunok végigdúlták a Duna, Tisza és Maros vidékét. A királyi sereg Várad felől indult a kunok ellen. A döntő ütközet, amely „Hód-tavi csata” néven vonult be a történelembe, valahol Hód-Vásárhely határában zajlott le. Szeremlei a várost délről, nyugatról és északról körülölelő határrészt jelölte meg a csata színhelyeként, mely véleményét régészeti leletekkel próbálta alátámasztani. Blazovich László újabb kutatásai szerint a campus Hódon, illetve Nagyszigeten kell a csata színhelyét keresni. Szeremlei Sámuel Hódmezővásárhely történeti monográfiájában leírta, hogy 1877-ben a Tisza töltésének erősítése közben a Szűcs József tanyája közelében lévő mártélyi halmot is megbontották, amikor kiderült, hogy a halom emberi csontokat rejt. A földet és a csontokat, amelyekből mintegy „tíz kocsira való rakomány telt”, belehordták a töltésbe. Ettől csekély távolságra a Maczelka József földjén lévő halmokban az úgynevezett Mártélyi Kettős-halomban szintén sok emberi csontot találtak. Szeremlei szerint ezek a Hód-tavi csatában elesettek testhalmai lehettek, és erről kapta ez a határrész a Korhány nevet. A név eredetére utalva kifejti, hogy az a kurgán (halomsír) szó egyik változata. A legújabb kutatások szerint sem bizonyított még a Hód-tavi csata pontos színhelye. Korhány területét később Mártélyhoz csatolták.
A pápai tizedszedők 1335-ben a csongrádi főesperességben feljegyezték a környező falvak, Apor és Szer mellett Mártélyt (Szent Adorjánt) is. A falunak ekkor egy János nevű papját említik, akinek „parokhiális jövedelme” két márka.
Időközben a falut a Bor-Kalán nemzetséghez tartozó Szeri Pósafiak is megszerezték. Amikor az apátság újból érvényesíteni akarta birtokjogát, Szeri Pósafi László, Balázs, István és Miklós 1360-ban a budai káptalan előtt tiltakoztak a zalavári apát követelése ellen. Az apátság hosszú ideig tartó perbe keveredett a családdal, akik erőszakkal foglalták el a települést. A nádori bíróság előtt a Pósafiak pervesztesek lettek, és jelentős kártérítést róttak ki rájuk, amelyet végül aonban nem kellett megfizetniök.
1391-ben a zalavári egyház birtokait rendező László apát ellen a Pósafiak újból fellépnek Mártély és a szomszédos birtokok miatt. A XV. század elején ismét bíróság elé került a mártélyi földek pere. Ozorai Pipó, hét vármegye főispánja 1407-ben vármegyei közgyűlést hirdetett Szegedre. Az alkalmat megragadván a pereskedők: „Szeri Pósafi István fiai Péter és György, a másik István fiai György és István s Miklós fia Gábor az ott megtartott törvényszék előtt előadják, hogy a Tisza folyó fele (a Csongrád megyei) Temerkénytől kezdve Körtvélyes faluig mindig és régi időktől fogva az ő birtokuk volt, s most is az, ezt az alispán és esküdtek is tudják.” A Szeri Pósafiak a zalavári apátságtól mindenáron meg akarták szerezni a sajátjuknak tartott birtokaikat. A hatalmaskodások és az erőszakos határfoglalások ellenére ez mégsem sikerült. A szegedi országgyűlésen a dél-magyarországi megyék képviselői többször is felszólaltak a falu miatt az apát ellen, de az apátság birtokjogát az adományozásbeli elsőbbség védte, így Mártély továbbra is az apátságnál maradt.
1439-ben a zalavári apát azzal a kéréssel folyamodott a királyhoz, hogy a falu részére a Tiszán révet állíthasson fel, melyre az engedélyt Albert király július 25-i levele alapján meg is kapta.
1450-ben a csanádi káptalan Hunyadi János hódvásárhelyi birtokába történő beiktatásakor a szomszédos községekből tanúkat állíttatott elő, ahol az összes körülötte lévő birtokló földesuraknak jelen kellett lenniök. A tanúk között sorolták fel Adorián Mártyr falu részéről Pál zalavári apátot.
A falu egészen a török hódoltság bekövetkeztéig az apátság birtoka maradt.
Mártélyi középkori leletek
