A Keleti-Mecsek kapuja
A Keleti-Mecsek kapuja
A Budapest felől az országos 6-os főúton érkező utazó Tolna megye határát elhagyva lassan emelkedő dombok kanyarulatában éri el Mecseknádasdot. A festői fekvésű település évszázadok során kialakult történelmi és műemléki környezete dél-dunántúli viszonylatban is egyedülálló. Délről Pécsvárad – Géza fejedelem államalapítás kori családi monostora és a Szent István alapította bencés apátság –, északról a cikó-máriaszéplaki völgyben álló, XII. századi, ma már csak romjaiban látható plébániatemplom, távolabb, északnyugatra a Máré-vár, a török hódoltság során elpusztult szászvári vár, valamint a történelem viharaiban elenyészett koroncói, majd szászvári bencés apátság fémjelezi múltját és kapcsolatait.
A szomszédos községek, különösen a nyugati erdős völgyben fekvő Óbánya és Kisújbánya vadregényes természetvédelmi terület. Délkeletre Erdősmecske, kelet felől az erdőkön túl a faesztergályosairól és székkészítőiről nevezetes Ófalu határolja. Északi szomszédságában Hidas, Nagymányok és Váralja egykor kőszéntelepei miatt vált híressé.
Mecseknádasd a tengerszint felett 190 méter magasan fekszik. Kiemelkedő pontjai délnyugatra a 490 méter magas Kecske-hát és a falu nyugati végén 411 méterre emelkedő Templom-hegy (Kirchenberg).
A települést a hegyek közelsége miatt sajátos mikroklíma jellemzi. Hőmérséklete valamivel alacsonyabb az országos átlagnál. Nyáron általában száraz éghajlat, enyhébb hőmérséklet, esetenként nagy zivatarok, jégeső is jellemzőek. Az ősz hosszabb és kellemesebb, a tél napos, esetenként kemény hideggel. A hó, különösen a hegy alatti részeken, tovább megmarad, mint másutt.
Vizei, a patakok, források évszázadokkal ezelőtt bővebbek voltak. Az óbányai völgyből kilépő, bő vizű Öreg- vagy Halász-patak, más néven Rák-patak nevét a hagyomány szerint a benne tenyészett sok ráktól kapta. A helybeliek emlékezete szerint az 1950-es évekig még találtak a patakban folyami rákot. Jelenleg már általánosabb a köztudatban a Réka-patak elnevezés. Vize bőségére vall, hogy a XIX. század közepén még 22 malmot hajtott. Az emlékezet megőrizte a Schlossbergről eredő Török-kutat (Türkenbrunnen) is, amely az 1960-as években még működő strandfürdőt táplálta. A jó vizű természetes forrás vizét vezették le csöveken a püspöki kastély előtti mesterségesen kialakított egykori úgynevezett Hattyú-tó medencéjébe is.
Az utóbbi harminc év időjárási változásai és az általános felmelegedés a település vizeinek állapotát megváltoztatták.
A Keleti-Mecsek területén a pliocén korban kialakult völgyhálózat jellegzetesen sugaras és mély. A földtörténeti középkorban kőszenes rétegek képződtek, melyekre a későbbi korokban többek között homokkő, agyagpalás képződmények, márgák, mészkőféleségek rétegződtek.
A földtörténeti középkor második felében, a kréta időszak elején tenger borította, majd a földkéreg erős mozgása következtében vize elsekélyesült. Ezt követte egy erőteljesebb vulkanikus tevékenység. Rétegeit széttöredezve, elmozdult helyzetben, sokszor fiatalabb képződményekkel befedve találjuk Hidas és Kisújbánya között. A födtörténeti újkor időszakában a térséget tenger borította. Szigetként emelkedtek ki belőle a Mecsek nyúlványai. A meleg párás éghajlat hatására dús növényzet borította a szigeteket, amiről a jelentős hidasi barnakőszéntelep árulkodik.
Mecseknádasd természeti környezetének változatosságára már a XVIII. század folyamán felfigyelt a neves természettudós, Kitaibel Pál (1757–1817). Kutatási céllal két alkalommal, 1799-ben és 1808-ban járt Baranyában. Földtani és botanikai megfigyeléseit német nyelvű naplófeljegyzéseiben rögzítette. Bár útjainak elsődleges célja a növénytani kutatás volt, emellett kiterjedt a figyelme a táj állatvilágára, valamint a néprajzi-gazdasági viszonyaira is.
Tudósítása a helyi talajtani adottságokról – „Püspöknádasdon a márgás talaj mellett egy szakadékban 3 lábnyi kőszénréteg van. Ez a szén sok rétegű és részben barna színű, szalmiák és timsó bevonattal… továbbá tajtékhoz hasonló nagyon puha közettel…” – bizonyára alapul szolgált a XIX. század közepén a környéken fellelhető szénlelőhelyek feltérképezéséhez.
A települést, Mecseknádasdot Kitaibel így látja: „Püspöknádasd mély völgyben van. Itt van a pécsi püspöknek a nyári nyaralója kerítéssel körülvett díszkerttel és állatkerttel. Ebben magyar hársfák vannak. Ezeket a kerten kívűl is ültetik és nyesik. Püspöknádasdon kívül jobbra a halmokon és a kis hegyeken részben szántóföldek, részben pedig szőlők vannak… tovább régi tölgyekkel hiányosan fedett ritkás erdő, ahol a csupasz földet is látni lehet. Bal kéz felől egészen csupasz a föld és teljesen hiányzik a televény… Egykori erdőre utal a még meglevő illatos hunyor és a közönséges boróka…”
A tudós utazása idején a püspök nyári rezidenciája körül a park és vadaskert részben még látható volt. A kastély előtt, a Schlossberg aljáig terjedő teraszos parkot egykor a barokk hagyományai szerint alakították ki. A régi hársfákból még az 1950-es években is állt néhány.
Napjainkra a falu környékén számos helyen összefüggő csoportban kocsánytalan tölgy, bükk, cser, gyertyán látható. Cserjéi, a virágos kőris, a vörösgyűrűs som, a kökény, fagyal és a galagonya már csak a környező erdőkben, valamint a Kirchenberg déli lankáin figyelhetők meg. A mészben gazdag talajon, patakok mentén számos védett növény, így többek között a gimpáfrány, a díszes vesepáfrány, a karéjos vesepáfrány, a sasharaszt zöldell. Egykor a település nyugati határa fölött, az Óbányai-völgyben is látható volt a gyertyános tölgyesekben, a tisztások félárnyékos szegélyén a bánáti bazsarózsa. A legutóbbi évtizedekben az erdőirtások következtében eltűnt Mecseknádasd környékéről.
A falu határában az erdők alján napjainkban is terem a fekete bodza, népi nyelven holleprei, amelyet egykor nagy mennyiségben lekvárfőzésre használtak.
A környező dombokon kevés luc-, erdei- és fekete fenyő zöldell. A községen átvezető főút déli oldalán emelkedő dombon felfedezhető néhány évszázados szelídgesztenye facsoport. Egykor részei lehettek a Pécsvárad– Zengővárkony vonalában húzódó nagyobb kiterjedésű ősi szelídgesztenyésnek.
A környék állatvilágáról az első írásos tudósítás Janus Pannonius verseiből ismert. A hagyomány szerint pécsi püspöksége alatt gyakran vadászott a Keleti-Mecsek erdőségében. Verseiben szarvas és vadkan vadászatról, valamint solymászatról is olvashatunk. A helybeliek emlékezete szerint az 1940-es években a Mecseknádasd környéki erdőkben még vadmacska is tanyázott.
A táj geológiai és földrajzi sajátosságairól 1845-ben, a reformkori nemzeti ébredés jegyében a lokálpatrióta teológiai tanár és történész, Haas Mihály, valamint Baranya vármegye tiszti főorvosa, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat tagja, Hölbling Miksa tudósított. Bár megfigyeléseiket laikus szemlélettel, tapasztalataikat leíró jelleggel részletezték, mégis forrásértékű publikációjuk Baranyáról, Nádasdról. Többek között mindketten felfigyeltek arra a fontos tényre, hogy Nádasd határában jó minőségű agyagot bányásznak, erre épült a helybeli virágzó fazekasság.
Nádasd az első katonai felmérés (1782–1785) térképszelvényén, Nádasder Glashütte (Óbánya), Hetényer Glashütte (Újbánya) és Hosszúhetény településekkel
A Réka-patak völgye (Lantos Miklós felvétele)
Nádasd látképe. Légifotó 1935-ből
A Keleti-Mecsek kapujában áll a Szent István kápolna (Lantos Miklós felvétele)
