A malom lisztet jár
A malom lisztet jár
Korábban évezredeken át hozzátartozott az emberek mindennapjaihoz a gabona termesztése, őrlése és feldolgozása, napjainkban már alig érzékelünk valamit ebből a folyamatból. A XX. század közepére a falvak lakosainak életéből is eltűnt a saját gabonából, a községi malomban őröltetett búzából az otthoni kemencében megsütött friss kenyér illata. Így történt ez Nagybörzsönyben is, habár itt – igaz, többnyire már csak látványosságként – a mai napig is létezik egy vízimalom, sőt, ha elegendő vizet szállít a Börzsönyi-patak, az öreg malomkerék és a gépek ma is mozgásba hozhatók.
A nagybörzsönyi vízimalmok létezéséről először a török időkben készült összeírások tudósítottak, amikor három patakmalom működött a faluban. Ezek minden bizonnyal a középkori malmok helyén épültek, ezekről azonban a források hallgatnak. A törökök ittlétét megsínylették a malmok, mert az 1720-as összeírás már csak kettő meglétéről tudósít. Az 1769-es urbárium még mindig csak két, többnyire „heverő” malomról ír. Az 1828-ban összeírt négyből már kettő az uradalomé, tehát még az érsekség is érdemesnek tartott malmot építeni és üzemeltetni. Az egyik ezek közül valószínűleg gabonamalom volt, míg a másik az először 1774-ben említett fűrészmalom. Ez a Kovács-patak és a Börzsönyi-patak találkozásánál összefolyó nagyobb hozamú vízmennyiséget használta ki. Később, az 1920-as években „deszkamalomnak” nevezték. Az érseki, uradalmi szükségletre kitermelt fát dolgozta fel. Ennek a szolgáltatásait vették igénybe a bányavállalkozók is, hogy a bányaműveléshez szükséges bányafákat legyártsa.
Az 1843 és 1844-ben Nagybörzsöny központjában, az evangélikus templom környékén pusztító tűzvészek a malmokat sem kímélhették. 1847 és 1852 között építettek több újat is a Börzsönyi-patak, a Káposztásokhoz vezető út mentén. Az esztergomi kőművesek által épített malom a mai napig is látható. Számuk növekedése összefügg a tűzvész pusztításával, de valószínű, hogy a jobbágyfelszabadítás – még ha a birtokrendezés Nagybörzsönyben el is húzódott – növelte a mezőgazdasági termelési kedvet, s a nagyobb termés feldolgozásához több és paraszti kézben levő malomra volt szükség. Ráadásul a környékbeli falvak egy része is ide hordta gabonáját őröltetni.
A nagybörzsönyi molnárok így szükségesnek és érdemesnek tartották, hogy céhbe tömörüljenek a dunabogdányiakkal és a bényiekkel (ma Szlovákia). Az apáról fiúra öröklődő mesterséget a Glázer, a Kempf, a Somogyi, majd az Antal család űzte. 1945-ig azonban már csak két vízimolnár – Antal György és Pális János – tevékenykedett a faluban.
A második világháború alatt mindkét malom megrongálódott, majd pár évig használaton kívül állt. Államosításuk a „bűnös” Nagybörzsönyben már 1949-ben megtörtént, míg az ország többi részén erre csak 1952–1954 között került sor. Antal Györgyöt Legéndbe telepítették ki, fia, Gusztáv, ugyan maradhatott a faluban, de a malmot a népfrontbizottság támogatása ellenére sem üzemeltethette. Az állam először egy Nyergesújfaluból áttelepült molnárnak ajánlotta fel, aki nem vállalta, a földműves-szövetkezet pedig hiába kérte, nem kapta meg. Végül a Malomipari Központ tulajdonába ment át, s ipari műemlékként a mai napig a jogutód Első Pesti Hengermalom Rt. tulajdonában van.
A ma is látható és működő egykerekű patakmalom a molnár lakása is volt egyben, és megtalálhatók benne a gazdasági célú épületrészek is, az istálló és a kocsiszín.
A háromszintes épület egyik leglátványosabb szerkezeti eleme a tető alatt elhelyezett, felülcsapott vízikerék, melynek felső részére engedték rá a patakból a malomárkon ide vezetett vizet. „Lelke”, a vízikerék forgatta meg fogaskerekek segítségével a pincében levő főtengelyt. A pincében vette át a molnár a behozott gabonát és itt adta ki a megőrölt lisztet, ezért itt találhatók a lisztek tárolására és keverésére szolgáló faládák.
A főtengelyt szíjáttétel kötötte össze az egyes gépekkel, a hengerpaddal, melyen az összefogó hengerpár két hengerszéke, a törető és a sima őrlőhenger volt. A hengerpadhoz illeszkedett a malomkőjárat, amit árpa- és kukoricadarálásra használtak. Ez a nagybörzsönyi vízimalom legrégibb része. A malomépület harmadik szintjén helyezték el a hasábszitákat, melyekkel többféle szemcsézetű, minőségű lisztet állíthattak elő. A molnárlakás egy szobából és egy kamrából áll, s az udvaron megtalálhatjuk az elengedhetetlen, szabadon álló nyári tűzhelyet is.
Az őrlés úgynevezett visszaöntéses módszerrel történt, vagyis az első őrlés után visszamaradt félkész terméket vissza-vissza töltötték és addig őrölték, mígnem korpamentes lisztet és lisztmentes korpát nem kaptak. A malom munkájában az egész család részt vett, naponta 12–16 mázsa búzát tudtak feldolgozni.
A ma is működőképes Antall-féle patakmalom
A patakmalom alaprajza
