Amiről a nevek mesélnek
Amiről a nevek mesélnek
A falu belterülete a különböző erek közötti magasabb, árvízmentes szigeteken, hátakon alakult ki. A hagyomány szerint a jelenlegi templom helyén lehetett a falu középkori temploma is, melyet temető vett körül. Erről mindeddig megbízható, pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. Az 1754-es betelepüléskor tervszerűen kimért telkeken kezdődött meg a hajlékok építése.
A falu Hatház (gyakran Hadházként is mondják) nevű részének elnevezését a helybeliek összefüggésbe hozzák az első betelepülő családokkat, illetve az épített házak számával. Más vélekedések szerint a falurész neve a hadszerű megtelepedéshez kötődhet. Ebből a szempontból elgondolkodtató lehet „Hadnagy” Nováki József negyedtelkes jobbágy ragadványneve a XIX. század közepéről.
A Hatház nevű falurészt és a templomot magánhordó magaslat között egy lapos húzódik, melyben még a XX. század második felében is víz volt. Ez a mocsaras terület folytatása a falu északi részét érintő Sarkad-érnek, így Kis- és Nagyhadház (-hatház) elkülönült a falu centrumát jelentő templomtól. A kilencven méter tengerszint feletti magasságú dombon épült fel 1789-ben a római katolikus templom, két évvel később pedig a közelében lévő plébániaház.
Az 1780-as évek közepén készült első katonai térképen már jól kivehetőek a belterület fontosabb szerkezeti elemei. A falu fő tengelye csaknem kelet–nyugati futású, ez a Kunmadaras irányából érkező, s Debrecen felé vezető Fő utca. A falu nyugati végén, a Harc-halom tövében több út fut be a Madarasi útba: északnyugat felől az Örsi, délről pedig a Karcagi út.
A keleti faluszélen egy másik nagy elágazási pont található: innen Debrecen, Nádudvar, Egyek, Ohat–Csege irányába és a határ más részébe is indulnak utak.
A belterületen észak felé három út ágazik ki: ezek közül kettő a falu külterületére, egy pedig Füred felé indul. Ez a három a belterület északi részén a falu főutcájára merőleges utcák kialakulását erdeményezte. Az első katonai felmérés kevésbé jó rajzolatú belterületi részleteiről annyit talán meg lehet állapítani, hogy a kelet–nyugati fő út a nagy forgalmú Debrecen–Kunmadaras országút átvezető szakasza, amely az 1730-as és az 1790-es évek között a Kakat–Szolnok–Pest országút része, a szolnoki sóút egyik ága.
A jelzett útvonal mentén a belterületen az útra merőleges tengelyű építményeket találunk, ez pedig azt jelenti, hogy a telepítés és a telekkimérés minden bizonnyal ezen a falurészen kezdődött. A falu déli részén szabálytalanul elhelyezkedő épületek a kertség létére utalnak, tehát itt egy ólas-kertes, két beltelkes településsel van dolgunk (erre utalhat egyébként a falu e részének „Kert sor”, „Kert alja” elnevezése is). Feltűnő még, hogy a belterület nyugati részén, az Örs és Madaras felől és a külterületről befutó utak csomósodásánál egy malmot találunk. Különös képződménye a belterületnek a Füredi (később Örsi) út mellett, a Sarkad partján létrejövő belterületi rész, melynek egy Sarkadra nyiló szegletében egy másik malmot ismerhetünk fel. Ezek szerint az alsó és felső szárazmalom már a XVIII. század végén működött.
Az 1850-es évek végén készült térképek alapján a belterületről bővebb információink vannak. Fő szerkezeti vonala, a megközelítőleg kelet–nyugati fekvésű főutca mentén jól láthatóak a minden bizonnyal már korábban is meglévő teresedések. A belterület átalakulására, az alföldi jelleggel együtt járó halmazosodásra utalnak a több ponton kialakuló zsákutcák, zugok, telekfeltárást biztosító sikátorok, melyek egészen a XX. század második feléig, napjainkig megmaradtak. Mindenekelőtt figyelmet érdemel a főutca orsószerű alakja, amely a templom környékén a legszélesebb. A főút mentén hatalmas beltelkek alakultak ki, melyek lenyúltak a belterülettel szomszédos legelőig, illetve a belterületet körülvevő erekig. Egy-egy ilyen főúti telek a 2100 négyszögölnyi méretet is elérte, különösen az alsó szárazmalom és a templom közötti szakaszon. A Fő utca nyugaton, az alsó szárazmalom – a mai posta – környékén kettéválik: az északi utca lesz a későbbi Temető-köz. Ennek a végén van a Harc-halmi temető, más néven Alsó temető.
Az új kimérésű temetőt 1830. november 17-én szentelték fel: a szertartáson Veszelka István címzetes egri kanonok, Fejér János egyeki, Ácz György tiszafüredi, Simonyi József tiszaörsi, Alexander Ferenc karcagi, Rusvai János nádudvari, Gergulits István balmazújvárosi és a helybeli plébános (Süle Mihály) vett részt. Ettől kezdve a másik temetőt Sarkadi temetőként vagy Felső temetőként említik. Ezután kialakult a faluban a temetkezés rendje is: a templomtól (később a Kálmán-közzel szemközt álló Szent János-szobortól) keletre, északkeletre lévő házak lakóit a Sarkadi-, a nyugatra, délnyugatra esőkét a Harc-halmi temetőben helyezték örök nyugalomra egészen az 1970-es évekig, amikor lezárták az Alsó temetőt. Így ma már csak a Sarkadi temetőbe temetkeznek.
Bár az utóbbi évtizedekben a sírjelek megjelenése a műkő elterjedésével gyökeresen megváltozott, a falu két temetője számos különlegességgel szolgál. Mindkettőnek kitüntetett pontján egy-egy kereszt magasodik. A Sarkadi vagy Felső temetőben emögött kápolna áll. A Fájdalmas Szűzanya tiszteletére fölajánlott kápolnát 1866-ban építtette Farkas Istvánné Kovács Katalin „nagyiványi temetőben nyugvó kedvesei” sírja fölött. Az istentisztelet helyéül is felavatott kápolna fenntartására és a család emlékének ápolására az építtető alapítványt is tett: a Kócsi határ-dűlőben fekvő nyolcvanhét holdnyi földet „örök tulajdonul átengedte”.
A kápolna körül számos kovácsolt vasból szerkesztett, illetve tufakőből és süttői márványból faragott sírkereszt őrzi az elhunyt iványiak emlékét. Mind a régi, mind pedig az újabb készítésű síremlékek keresztformái roppant változatosak, de ugyanez mondható el a szomorúság jelképéül gyakran választott fűzfaágformákról is. Tölgyes Lászlóné, a falu történetét kitartóan kutató lokálpatrióta pedagógus legalább nyolcféle rajzolatú fűzfát talált a sírjeleken, de gondosan feljegyezte a két temetőben található sírvereseket is. Így ma már azt is tudjuk, hogy a Harc-halmi temető dombján ékeskedő feszületet 1870 novemberében Póka Zsigmond plébános szentelte fel. A mellette heverő régi kőkeresztet ugyanis egy vihar ledöntötte, így Trázsi György és neje, Nagy Zsuzsanna adományából készült el az új temetőkereszt.
Az 1850-es évektől ismerjük a különböző falurészek neveit. A hagyomány szerint a keleti faluvégen lévő Hatház a legősibb rész. Itt egyenlő, de nem túlzottan nagy telkek jöttek létre, melyek sokszor szabálytalan alakú elhelyezkedésükkel több helyen zegzugossá tették az utcák futását. Ez a Nagy-Sarkad-fenéktől délre fekvő belterület, jól láthatóan elkülönült a falutól. A ma létező két utcája már akkor kialakult: a két utca egy nagyobb teresedésből indul, és vonala követte a felszíni formák, a falu alatti erek futását. A belterületnek a Sarkad partján északra húzódó részén aránylag szabályos telkek alakultak ki: ez a rész az Andornak elnevezést kapta.
A név eredete ismeretlen. Itt is találhatók kisebb zugok, s a terület északi részén volt a majorsági kert. A templom és a plébánia között, egy mély fekvésű, mocsaras területen áthaladva vezetett az út Kismezőre, ahol két utca húzódott. Kismezőre lemenet, a templom mögött is kialakult egy zug, de hasonló volt a Fő út és a Temető-köz torkolatánál, sőt Kismező más részén is. A Kismezővel párhuzamos a Kert sor, amelynek csak az egyik oldalán voltak telkek. A Fő utca másik oldalán, északra nyílott a Kálmán-köz. Nevét Kálmán Pál féltelkes gazdáról kapta, akinek itt feküdt a belső kertje. Ez a köz a jórészt – de nem kizárólag – zsellérek által lakott, elaprózott telekszerkezetű Nyavalyka felé vezetett. Ide két másik utcán, a Temető-közből kiágazó Kapás-közön és egy másik utcán át is le lehetett jutni. Az egyik szűk sikátor névadója a közelben lakó Kapás János negyedtelkes gazda lehetett. A falunak ezen a szélén három, két–hat telekből álló elkülönült telekcsoport volt. Ezek egyike a „fellegvár”, a másik telekcsoport a „serkevár”, „bagolyvár” néven szerepel az anyakönyvekben. Mindkettő a cigányok lakóhelye volt.
A falu főutcája mentén fekvő, hatalmas méretű telkek arra is utalnak, hogy a főúton (vagy a „Nagy úton”) lakni mindig rangot jelentett. Különösen a főútnak az alsó szárazmalomtól a templomig, illetve a másik oldalban a Kálmán köztől az andornaki elágazásig, kanyarig terjedő részén. A jobbágyfelszabadítás előtt itt kizárólag telkes jobbágyok laktak. Például Vona István vagy Szabó Pál, aki többször is bíró volt, a Czinegék módosabb családjai, a Nagyfejeők, a Trázsiak, a Kuruczok, a Csőkék, az Urbánok, a Tóthok egy-két képviselője, illetve a Smigróczki família molnármesterséget űző tagjai. Különösen a paraszti földtulajdonlás megszilárdulása után szereztek itt telket a legmódosabb gazdák: a Szabó, a Gyöngy, a Csontos, a Vona, a Trázsi, a Tóth, az Urbán, a Czinege, a Csőke család egyes ágai. Ez az utcarész már a XIX. század közepére a falu központjává vált. Nyugati végén volt az alsó szárazmalom, az alsó kocsma (a mai posta helyén), néhány telekkel nyugatabbra az alsó kovácsműhely. Az innen kiszélesedő főút déli oldalán a második telken volt a „helységháza”, majd innen hat telekkel keletre az „oskolaház”, mellette az „énekészlak” (kántortanítói lakás), utána a plébánia.
A Kismezőre menő köz a templom mellől indult, a templom utáni harmadik telken volt a majorsági felső kovácsműhely (ezen a telken később tanítói lakás lett), annak második szomszédjában a majorsági mészárszék. Innen kétteleknyire már végetért a főút, illetve elkanyarodott Hadház és elágazott Andornak felé.
Andornakon működött a felső szárazmalom, a falu keleti szélén, a Debreceni út mellett pedig a vendégfogadó, mely L alakjáról kaphatta a Görbe kocsma elnevezést.
Nagyiván központja a XX. század első felében tovább fejlődött. A falu központjának súlyponti részét a templom és a plébánia, illetve a plébánia szomszédságában az 1930-as évektől újjáépülő egyházi iskola képezte. Az iskolával szembeni hatalmas telken alakult ki az 1930-as években a szárítótelep, ahol a határban bőven termő gyógynövényeket dolgozták fel. A Temető-zugnál lévő torkolattal szemben megújult a községháza, mellé jegyzői lakot emeltek. Az egykori alsó szárazmalom és alsó kocsma lebontásával rendeződő téren alakult ki az 1930-as években a Hősök kertje, ahol az első világháborúban elesett nagyivániaknak állítottak emléket.
A főúton több helyen is boltot nyitottak. Elsőként Balogh Albert vegyeskereskedését kell említeni, melyet a helybeli, 1894-es születésű kereskedő 1920-tól vitt és magas színvonalon működtetett. A tulajdonos képviselő-testületi tag volt, de a kereskedés mellett tizenöt katasztrális holdon is gazdálkodott. Balogh Albert háza és boltja a Kis-Sarkad-parton volt, a Görbe kocsma felé vezető kanyarban. Innen visszafelé jövet, a főút északi oldalán működött Entzék és Gárdosék üzlete, melyet az 1930-as évekre már Daragóék vásároltak meg.
1927-ben Daragó István tanító vezetésével megalakult a Hangya Értékesítési és Fogyasztási Szövetkezet. A Kálmán-köz és a Temető-köz közötti szakaszon vásárolt telket, ahol saját házában vegyeskereskedést és italmérést vitt. A Temető-köz és a főút elágazásánál volt Grószék vállalkozása: a kocsma a főutcára, a szatócsbolt a Temető-zug felé nézett. Innen kifelé menet, a főutcán, a Harc-halmi temető, illetve az Újtelep felé vezető úton érték el a régi iványiak özvegy Zám Gézáné boltját. A falu közepén, az iskola mellett volt megtalálható Kovács Antal vegyeskereskedő üzlete. Ő 1893-ban született Nagyivánon, és 1912-ben lett önálló. Trázsi Jánosnak a Kismezőre lefelé menet, a templom mögött, Balogh József Andornakon működött szatócsboltja.
Az 1930-as években bejegyzett 30–35 iparos kilencféle iparágban tevékenykedett. Már csak a szakma fontossága miatt is kiemelkedik a sorból Katona László asztalosmester, aki nemesi számazású családban, 1888-ban született Nagyivánon. Az 1910-es évek végétől temetkezési vállalkozása is volt. Később Rácskai Andrásnak is üzemelt a faluban asztalosüzlete. Általában négy-öt kovács dolgozott a két világháború között: Hadházon Adrigán Rezső, Andornakon Antal István, a főúton Andrási Pál, a Temető-zug elején Balogh Kálmán és az Újtelep felé Burián József. Balajti Bálint és Nagy Imre gyártották a kereket. Kovács Géza szabómester és Szabó József szűcsmester helybeli születésűként űzte iparát. Bereznai Brizsák Lászlónénak cséplőgépje volt, de a munkát alkalmazott végezte. Géplakatos és gépész vállalkozó lett még Czinege István is. Ez a két műhely honosította meg a faluban a cséplőgépeket, illetve a mezőgazdasági erőgépeket: a cséplőgépet hajtó Fordson traktort, illetve a Lanz-Bulldog márkájú erőgépet, melyet később még a termelőszövetkezetben is használtak. Néhány építőipari szakember is akadt a faluban: „Ács” Virágh János például a foglalkozásáról kapta ragadványnevét. Birkás Jánosnak szikvízüzeme volt, az iparvállalatot pedig a Hungária Egyesült Malmok Rt., a Tiszavidéki Malmok Rt néhány embert foglalkoztató telepei jelentették. 1922-ben egyébként Hitelszövetkezet is alakult Krich Mihály plébános elnökletével (könyvelője: Csőke József, pénztárosa Bugán László volt).
1920 után Nagyivánon is mértek ki a belterületen telkeket. A házhelyek és kishaszonbérletek kiosztásáról szóló, 1920-ban elfogadott törvény alapján 116 család jutott 24 katasztrális hold összterületen házhelyhez. Ez a házhelyjuttatás az Újtelepnek nevezett falurész kialakulását eredményezte.
A Harc-halmi temetőtől délre jött létre az új telep, amely négy utcából (Örsi út, Bem Apó, Zrínyi Miklós, Szabadság utca), egyenlő nagyságú telkekből álló falurész. A telepen az építkezés az 1920-as évek közepén kezdődött, de a terület végleges beépítése csak a második világháború után fejeződött be. A valamikori majorsági kert helyén, Andornak északi végén is létesült egy második telep: lényegesen kisebb, mint az előző. Egyetlen utcából (ma Móricz Zsigmond utca) és 25-26 telekből áll.
A falu külső képe az 1960-as évekig eléggé archaikus maradt: kerítés nélküli portákkal, fehérre meszelt falú, tornáckiképzésében a környező falvaktól eltérő, náddal fedett lakóházaival. A zegzugos utcahálózat, a kertek alá nyúló nádasok, erek, fertővé alakuló kubikgödrök sajátos hangulatúvá tetté a fátlan, mozdulatlannak tűnő települést. Az 1960-as években előbb az utcai homlokzatok színezése, majd a vasbeton kerítések építése jelezte a változást. Ennek eredményeként mára a falu házainak nagy része átépült: téglából, betonból készített sátortetős épületek emelkedtek az egykori vályogházak helyén, örök feledésre ítélve a hajdanvolt, egyedi hangulatot árasztó faluképet.
Ház a pitvar alapterületéből kialakított „lopott” tornáccal (Füvessy Anikó felvétele)
A vallási hovatartozást jelző kovácsoltvas oromdíszek számos változatban készültek, melyeket gyakran a protestáns falvakban népszerű tulipánokkal egészítettek ki (Juhász Lászlóné rajza)
A nagyház ablakai az utcára néztek. A ház homlokzati része igen igényes kivitelű, gyakran napsugaras faborítást és évszámot is kapott. Ez a ház 1888-ban a Petőfi utcában épült (Pócs Éva felvétele)
A kisház ablaka az udvarra nézett. Barnára festett faoszlopok támasztották alá a kisházig húzódó ámbitust (Pócs Éva felvétele)
A Hősök emlékműve (1960 körül, Gál Lajos felvétele)
Faluképrészlet az 1960-as évekből (Gál Lajos felvétele)
Fiatalok levente-egyenruhában, az 1940-es évek elején. A kép jobb szélén Szalontai Árpád (Készült Schwartz Benedek tiszafüredi műtermében)
A Hortobágy-széli tanyákon már az 1930-as években is kedvelt időtöltés volt a vadászat. A vendégek az ország távoli vidékeiről keresték fel a nagyiváni határt
A nemes Nagyfejeő család címerének két változata is ismert (Varjú Róza rekonstrukciós rajzai)
A Trázsy család nemesi címere (Varjú Róza rekonstrukciós rajza)
A Czinege Kálmán özvegy Szabó Györgynénél szolgáló kocsis és munkaadója közötti egyezség, melyet Urbán Mihály bíró előtt kötöttek 1923-ban
