A határok faluja
A határok faluja
Ha Szombathely felől a magyar–osztrák határ közelébe érkezik az ember, s nem a Bucsu–Schachendorf határátkelő irányába tart, hanem balra letér a 89-es főútról, rövidesen megérkezik Nardára. Kisnarda és Nagynarda 1950-es összevonásával keletkezett a mai település.
A határ szó többféle értelmében is jelen van e valamivel több mint félezer lakosú falunak és környékének az életében. Természetföldrajzi tekintetben az Alpokaljához tartozónak vélnénk, s szubalpin klímát gyanítanánk, holott a szakértők inkább a szubatlanti övezetbe sorolják. Annyi bizonyos: ebből a szempontból határhelyzetben van, miként a szó egy másik, közkeletűbb értelmében is négy évtizeden keresztül a „vasfüggöny” miatt. Természetrajzi szempontból létezik itt egy másik határ is: a település a középkortól folyamatosan szomszédos, határos a Jápla (egykor: Gyapla) nevű nagy erdőséggel.
Már első ismert említése is ebből a határhelyzetéből adódott: amikor 1221-ben a pornói ciszterci birtokot leírták, Narda azért jelent meg a dokumentumban, mert annak szomszédságában feküdt.
Később, több évszázadon keresztül, a Batthyány-birtok, a rohonc-szalonaki uradalom határát jelentette kelet felé. Ekkor, a Batthyányak idején vált kultúrák, nyelvek határává is, amikor a csaknem elpusztásodott települést horvát telepesek népesítették be. A Batthyány-uradalom határával egyezett egyébként az 1777-ben kialakított szombathelyi egyházmegye rohonci esperesi kerületének határa is, így Narda az egyházi közigazgatásban is határhelyzetbe került.
Az államhatár szomszédságát 1921-től tapasztalhatta meg Kis- és Nagynarda lakossága, amikor az első világháborút követő területelcsatolás következményeként a két település Ausztriához került. A nardaiak életében ez az állapot átmeneti, számos jelét adták annak, hogy vissza kívánnak térni Magyarországhoz. Végül a határkiigazító bizottság 1923 tavaszán – néhány más közeli faluval együtt – visszacsatolta Kisnardát és Nagynardát.
Trianon határa azonban messze nem járt olyan következményekkel, mint amilyeneket a csaknem négy évtizedig megélt, már említett „vasfüggöny” okozott. 1989-ben felszámolták. Az államhatár természetesen maradt. Sőt, egy sok szempontból szigorodott: európai uniós határ lett belőle.
A határ – a mesterségesen húzott határ – gyakran békétlenségre utal. Vitás kérdéseket oldhat meg, de csak időlegesen. Ennek tudatában csatlakozott Narda 1997-ben a Grazban megrendezett II. európai ökumenikus találkozóhoz egy kihelyezett rendezvénnyel, amelynek során a magyar–osztrák államhatár közelében felállították a Megbékélés keresztjét.
A település a földrajztudomány besorolása szerint a Nyugat-magyarországi-peremvidék nagytájban az Alpokalja középtájon fekszik. Ezen belül viszont – amint már jeleztük – peremhelyzetű: egyes szakemberek a Kőszegi-hegységhez, mások a Vas-hegy kistáji csoporthoz sorolják. Egyszersmind a Pinka-sík kistájra mutató jegyeket is hordoz.
A Kőszegi-hegység – amely a nardaiak szavajárásával csak „a rohonci hegy”, mivel a hegység déli területén Rohonc (ma: Rechnitz, Ausztria) található – hol kéklő, hol zöldellő, hol fehéren vakító függönyként mutatkozik a Nardáról északra tekintők előtt. A többnyire hétszáz-nyolcszáz méterre felhúzódó hegység legmagasabb pontját, a 884 méter magas Írott-kőt (németül: Geschriebenstein, régi kőszeg-hegyaljai elnevezéssel: Vütöm-hegy), a „vasfüggöny” leomlása óta ismét mindkét államból gyakran látogatják a turisták.
Míg a Kőszegi-hegység hétszáz-nyolcszáz méterre, addig Narda és környéke – a településsel szomszédos falvak – 260–330 tengerszint feletti magasságra emelkedik ki. Ez a pannóniai hegylábfelszín, amelyen járunk, völgyekkel gyengén tagolt, ezek többnyire észak-déli irányúak. Nardán és környékén enyhén lejtősek, s ezzel az alsó-pannóniai, a felső-pannóniai és felső-pliocén üledéket egyaránt metszik. „Még tanulságosabb a kép Felsőcsatár környékén, ahol a Pinka bal partján a Vas-hegy karbon szerpentinből és zöldpalából álló kicsiny röge egybe van nyesve a felső-pannóniai agyagos-homokos felszínnel” – írja Ádám László földrajztudós.
A Vashegy-csoport a devon korszakban alakult ki: a három nagy tektonikus törésvonalból a harmadik a Csatár-patak – a középkorban Narda-patak – völgye Nagynardától kezdve. „Igaz, hogy az erózió azóta megváltoztatta az eredeti helyzetét, mert az eredetileg egyenes irányú völgyet a szegélyező pontusi-pannóniai agyagokból felépült dombok erodálásával és törmelék lejtők létesítésével S alakúvá deformálta. Ez a körülmény azonban jelentéktelen. Fontosabb az, hogy ez a harmadik törésvonal szabta meg a hegycsoport ÉK–DNY-i határát, mert a fillit tagon át a Ponitzer-Berg irányába csap” – így az említett geográfus.
Mind Nagynarda, mind Kisnarda völgyfalunak épült két egymás mellett futó völgyben, s a két települést a köztük lévő dombon az úgynevezett Vásár út kötötte össze. Napjainkra a ma Határ utcának nevezett rész szinte teljesen beépült lakóházakkal.
Ha a kertek aljai földekről tekintünk a település két legrégebbi részére, akkor a két völgyben még mindig megbúvik a falu, csak imitt-amott piroslik ki a fák koronájából néhány háztető. A faluból kitekintve mindenütt dombok sorakoznak.
A település határát át meg átszelik a kisebb-nagyobb csermelyek, patakok. Ezek is a völgyek irányát követve, elsősorban észak–déli irányban csordogálnak. A legjelentősebb közülük az 1291 augusztusában egy csatári birtokosztásban már szereplő Narda potoka. Az egykori Nagynardán és Kisnardán is egy-egy forrás táplálja. E kettő egy ágban folytatódik Felsőcsatáron – kettéválasztva az egykori Alsó- és Felsőcsatárt – a falu végén aztán a Pinkába torkollik.
A nardai patakoknak általában nincs nevük. Ez nyilván annak tudható be, hogy helyi forrásokból erednek. A Domb (Brig) és a Völgy (Dol) nevű határrészben, a falu határának keleti oldalán, valamint a település északkeleti oldalán, a Kutacska(Kutic)-dűlő fölött eredő vizek például Dozmat határától az Arany-patak vízhozamát gazdagítják. A források kristálytiszta, hűs vizéből az 1960-as, 1970-es években még felfrissülhettek a határt járó, az ott dolgozó emberek. Akkor még mindig akadt egy-egy férfi, aki gondozta a forrásfejeket, hogy azok ne duguljanak, ne posványosodjanak el. A Kutacska dűlőnév is egy ilyen forrás emlékét őrzi.
A kisnardai főutca, a Petőfi utca, néhány száz méteren a bal oldalon lakatlan. Ezt a helyet Halastó (Ribnjak) néven emlegetik a helyiek. Vélhetően egy valaha volt halastó emlékét őrzi a megjelölés. A terület vizenyős, zsombékos, nádassal benőtt. Három forrásból csordogál folytonosan a víz, s emiatt csak egy kisebb területet lehet kaszálónak használni, a többi ingoványos. A XIX. századi térképek közül egy 1846-os a Rohonci utba dűlőben – később a Kis-cséminek nevezett részen, a Tekerestől, azaz a mai Zsáktól (Vriča) nem messze jelez egy tavat.
A határ tagosítását megörökítő 1866-os térképen már nem találhatjuk meg, de ma is Pocsolya (Lokva) néven ismert ez a földrészlet. A mai belterületi részen fekvő Halastóra utaló történeti adatunk nincs. Azt azonban a ma még emlékezetben élő földrajzi nevek és a XIX. századi térképek is egyértelműen mutatják, hogy mind Kisnarda, mind Nagynarda a határ több szegletében meglehetősen vizenyős volt. Nagynarda belterületének északi határán például a Mocsola (Močvala) földrajzi név tűnik fel, jelezve, hogy a természet nem adja meg könnyen magát.
A talajvíz mindig megkeserítette a nardaiak életét. A meliorációt már a két világháború között elkezdte az uraság a maga földjén. Ennek folytatása, illetve megújítása volt az 1960-as és 1970-es években a csaknem az egész határt érintő, nagy ároképítésekkel együtt járó vízrendezés. Eközben a nagynardaiak folyamatosan feltöltötték udvaraikat és a házaik előtti árokpartot A település többek között ennek köszönheti a házak előtt viruló gyönyörű zöldterületet, amelyet minden porta gazdája szorgalmasan gondoz, bár nem része a telkének. A legtöbb belterületi árokban is folyamatos a víz jelenléte.
A Kőszeg-hegyalja és Vas-hegy kistájakat – s így a nardai határt is – alapvetően agyagbemosódásos barna erdőtalaj borítja, amely a sok esőzésnek is köszönhetően erősen kilúgozott és savanyú kémhatású. Termékenysége gyenge, mégis jelentős szántóföldi művelés folyt itt a XX. században. Nardán ez a talajminőség a korábbi századokban folyamatosan alakult ki az erdőirtások nyomán. A példa adott volt, csak nem biztos, hogy célszerű is volt ennek megvalósítása. A példa pedig: hazánk egyik első „nagyüzemi” gazdálkodása, a majorsági gazdálkodás, amely különösen a Batthyányak idején erősödött meg a rohonci uradalomban. Az uradalom legjelentősebb szántói pedig itt, Narda tőszomszédságában, a csajtai és a csémi birtokon voltak: ezt a legérzékletesebben az 1786-ban készített II. József-féle katonai térkép tükrözi. A térképen a Nardával szomszédos két falu határának mintegy háromnegyede szántó.
Az ehhez vezető erdőirtások emlékét a nagynardai határban az Irtás-földek (Kerči), valamint a Vágás (Vagaš) földrajzi nevek őrizték meg. Előbbi már az első kataszteri felmérés előtt, utóbbi az első kataszteri felmérés – 1857 – után lett irtásföld.
A délről szomszédos Felsőcsatáron évtizedekig működött a talkumbánya, amelyben – Magyarországon ezen az egyetlen helyen – termelték ki a szerpentinhez kapcsolódó zsírkövet, talkumot. A bánya már sok-sok éve bezárt. A mellette működő kőfejtő, amely sok évszázada jó minőségű palát ad a környékbelieknek, még ma is üzemel, bár ez a virágkorához képest csak hervatag utóéletnek tűnik. De nem feledhetjük, hogy a római kori Szombathely, azaz Savaria építéséhez – elsősorban a közművekhez – a csatári bányából szállítottak sok ezer tonna követ, amelyet a későbbi századok embere elbontva újrahasznosított építkezéseinél.
A Szombathely–Torony–Bucsu–Narda–Felsőcsatár–Pornóapáti–Ják gyűrűvel körülhatárolt területen jelentősebb mennyiségű, gyenge minőségű szén, lignit található. Ezt földalatti fejtéssel bányászták az 1950-es évekig. A közelmúltban felmerült egy külszíni fejtésű bánya megnyitásának terve, amelyet a közvetlenül és a közvetve érintett vasiak tiltakozása miatt egyelőre nem szorgalmaznak. Az itt élők – a „vasfüggönynek” köszönhetően – a csaknem érintetlen, kényszerűen védett környezetet óvnák meg inkább, s kínálnák az ideérkező turistáknak.
A növényzet alapján a kőszegi-soproni flórajárásba (Ceticum) és a vasi flórajárásba (Castriferreicum) sorolja Galambos József a Vas-hegy és a Kőszeg-hegyalja területét a Magyarország kistáji kataszterét tartalmazó kötetben. A legelterjedtebb erdőtársulások itt a mészkerülő, kocsánytalan és a mezofil gyertyános tölgyesek. A vízfolyások mentén a tölgy-kőris-szil ligeterdők és a kőrisligetek növekednek. „A lágyszárúak szintjében jellemző a tavaszi kankalin (Primula vulgaris), az erdei varrfű (Knautia drymeia), a kereklevelű galaj (Galium rotudifolium), a varjúköröm (Phiteuma spicatum), a csarab (Calluna vulgaris) stb. előfordulása” – írja a szakértő.
Narda térsége növényföldrajzi szempontból a magyar (Pannonicum) és a kelet-alpesi flóratartomány (Noricum) közötti átmeneti jellegű nyugat-dunántúli flóravidék (Praenoricum) Alpokalja flórajárásába (Castriferreicum) sorolható. A mérsékelten hűvös, mérsékelten nedves éghajlaton növekedő növényekről (évente 700-750 mm csapadékra lehet számítani) egy 2001 augusztusában végzett terepi megfigyelés alapján – ezeket részben kiegészítve más, korábbi megfigyelésekkel – tudhatunk meg többet. Ekkor Balogh Lajos muzeológus egyebek mellett a szártalan kankalint (Primula vulgaris), valamint a bábakalácsot (Carlina acaulis) emelte ki, mint védett növényeket a lajstromozott fajok közül.
A szártalan bábakalács (Carlina acaulis) évelő növény: júliustól szeptemberig virágzik. Rendkívül rövid száron hosszúkás kerületű, többszörösen szeldelt, merev, szúrós hegyű levelei tőlevélrózsát alkotnak. Ennek közepében ül a hét–tizenöt centiméter átmérőjű fészekvirágzat. Sugárvirágai csillogó fehérek. Élőhelyének leírása: „inkább mészkerülő; hegyi réteken és legelőkön, szőrfű-gyepekben, irtás- és kaszálóréteken fordul elő”. Nardán néhány tövet látni a falutól délnyugatra, a Ritkón, azaz az egykori homokbányánál.
A szártalan kankalin (Primula vulgaris), amelyet a nardaiak is csak zsibavirágnak neveznek, mint több más vasi település népe, a tavasz jelképe halványsárga, ám a tavaszi gyepből messze virító virágaival. Inkább mészkerülő növény: bükkösök, gyertyános-tölgyesek, szurdokerdők, ritkábban száraz tölgyesek a jellegzetes tenyészhelyei. Narda határa március–áprilisban sárgállik tőle, korai tavaszodásnál már január végén, február elején kibúvik a földből. S ezzel kezdetét veszi a nardai határ színeváltozása: a vadvirágoktól tavasztól őszig rendre új színben pompázik. Tavasszal sárgák a nardai dombok, völgyek. Azután a fehér szín uralkodik, amelyet a kék vált fel, nyár végére a szivárvány szinte minden színében díszeleg.
További figyelemre méltó növény a szagos párlófű (Agrimonia procera Wallr), amely a közönséges párlófűvel szemben a hűvösebb éghajlatot kedveli. Magyarországon csak néhány jól behatárolt helyen található meg. A nemzetközi botanikai irodalom jegyezte fel előfordulását a nardai útszélen – közelebbi meghatározás nélkül.
Településünk határának jellemző erdőtársulása a gyertyános-kocsánytalan tölgyes (Querco petraeae-Carpinetum), uralkodó fafajai a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) és a gyertyán (Carpinus betulus), de gyakori benne a kislevelű hárs (Tilia cordata) és a madárcseresznye (Cerasus avium) is. Napjainkban az emberi gazdálkodás eredményeként jelen vannak az akácosok (Robinietum) és erdei fenyvesek (Pinetum sylvestris cultum) is. A fenyvesek korábbi meglétét a XIX. század közepi térképek tanúsítják. Az erdők és a szántók mellett üde kaszálóréteken járhat az ember a nardai határban: e rétek uralkodó fajai a franciaperje (Arrhenatherum elatius) és a pasztinák (Pastinaca sativa). Számottevő még a nádasok (Phragmitetum) aránya is, a nád (Phragmites australis) uralmával.
„A természetközeli növénytársulások rovására sajnos e tájon is egyre gyarapodnak az agresszív tájidegen adventívek, az ún. inváziós vagy özönnövények, özöngyomok állományai. Ilyen a már említett akác (Robinia pseudacacia), amelynek fája ugyan jól használható, de az élőhelyek természetességi viszonyait erősen rombolja. Ennek oka, hogy a talajt kimerítő, továbbá nitrogénmegkötő és más fajok életképességét gátló (úgynevezett allelopatikus) tulajdonságainak következtében az erdő eredeti aljnövényzete visszaszorul, és helyét néhány nitrogénkedvelő gyom: a fekete bodza, a nagy csalán, a ragadós galaj, a vérehulló fecskefű, a piros árvacsalán és a kerek repkény (Sambucus nigra, Urtica dioica, Galium aparine, Chelidonium majus, Lamium purpureum, Glechoma hederacea) foglalja el. Az egyik legveszélyesebb özöngyom a többféle társulástípust is veszélyeztető magas aranyvessző (Solidago gigantea). Az erdei tarvágásokon az újulat növekedését az átmenetileg elszaporodó keresztlapu (Erechtites hieraciifolia) hátráltatja. A szántóföldi gyomnövényzet honos elemei mellett itt is hódít már a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia). A betyárkóró (Conyza canadensis) az erdei tarvágásokon és szántóföldeken egyaránt gyomosít. Ezen özöngyomok mind észak-amerikai származásúak (Robinia, Solidago, Erechtites, Ambrosia, Conyza)” – írja Balogh Lajos.
A nardai állatvilág jellegzetességeit a 2001. augusztusi terepbejárás és mintegy tizenöt esztendő szórványos megfigyelései alapján Dankovics Róbert preparátor jellemezte.
„A kétéltűeknél – a farkos kétéltűek közül – a pettyes gőte (Triturus vulgaris) és a tarajos gőte (Triturus cristatus), a hüllőknél – a pikkelyes hüllők közül – a lábatlan gyík (Anguis fragilis), a fürge gyík (Lacerta agilis), a víziskiló (Natrix natrix), valamint a rézsikló (Coronella austriaca) nardai előfordulása biztos. A kétéltűek és a hüllők minden faja védett.
A 122 észlelt madárfajból 62 faj költését is sikerült eddig megfigyelni Nardán és környékén. A madarak gyakran átvonuló, illetve téli vendégei a területnek. Az észlelt fajok közül fokozottan védett 11 faj, védett 100 faj” – írja Dankovics. A fokozottan védettek: a fehér gólya (Ciconia ciconia), a fekete gólya (Ciconia nigra), a nagy kócsag (Egretta alba), a kis kócsag (Egretta garzetta), a barna kánya (Milvus migrans), a halászsas (Pandion haliaetus), a réti sas (Haliaeetus albicilla), a vándorsólyom (Falco peregrinus), a gyöngybagoly (Tyto alba), a kuvik (Athene nocta) és a gyurgyalag (Merops apiaster). Figyelemre méltó, hogy a 68 megfigyelt énekesmadár alkatú madárból – négy kivételével – mind védett.
Az énekes madarak nagy száma miatt a település az év minden szakában madárdaltól hangos: csak a zengedező égi kórus tagjainak a száma és összetétele változik.
A megfigyelt 32 emlősből 17 faj védett. Ezek: a keleti sün, a vakond, az erdei-, a törpe-, a vízi- és a mezei cickány, a kis patkósorrú-, a szürke hosszúfülű-, a törpe-, a korai- és a kései denevér, a menyét, a hermelin, a nyuszt, a borz, a mókus és a mogyorós pele. A Kis-telek-erdőben, egy gyertyános domboldal közepén, tekintélyes borzvár épülget évtizedek óta.
Az eddig röviden vázolt környezetben az ember mindig nagy erőfeszítéssel igyekezett megszelídíteni, bőségesebben termővé javítani a földet. A növénytermesztés és az állattartás vegyesen biztosította az itt élők megélhetését. Az erdő hasznát sem vetették meg, de nem volt meghatározó eleme a gazdálkodásnak. Bár még az 1960-as években is gyűjtöttek a nardaiak erdeikben avart az alom pótlására, mert gyenge szénatermés idején szalmával is etették telente a marhát, szalma helyett pedig – megesett, hogy – egy-két hónapig is avarral almoztak a tehenek alá.
A vékony termőréteg alatt a környéken szinte mindenütt hamar megtalálható az agyag. Néhány helyen ez a fazekasmesterség művelésére is alkalmas minőségű. Ezért telepedtek meg ezen a területen is fazekasok a XVIII–XIX. században. Tevékenységükre a szakirodalom eleddig talán azért nem figyelt fel, mivel a mesterek kihaltak, s követőkre nem találtak. A poszthabánnak nevezett, a környék településein gyűjtött tárgyak vélhetően ezeknek a kézműveseknek a termékei voltak.
A termelőszövetkezet időszakában – az 1960-as években – megkísérelték monokultúrával gyarapítani a termelés bevételét, és a korabeli Vas megyei szóhasználattal az Őrség aranyának nevezett málnáról úgy gondolták, hogy az Narda aranya is lehetne. Néhány évi kísérletezés után azonban felhagytak a kísérlettel és a málnatelepet – a Lukijevónál – kiirtották.
Évszázadok óta sok nardainak van viszont szőleje a Csatári-hegyen (Četarska gora), azaz a Vas-hegyen. A bort részben maguk fogyasztják, de el is adnak belőle. Az elmúlt években a Kőszeg-hegyaljai borút része lett a Vas-hegy: ahol nemcsak a pincékhez, de a tél kivételével nyitva tartó borozókba is betérhet egy-egy pohár vörösborra vagy ritkábban fehérre az arra járó.
Téli nádas a patakparton a Dol dűlőben
Az első katonai felmérés a faluról és környékéről
Az egykori homokbánya fölött – a Ritkon – a bábakalács az egyik védett növény
