Narda Összefoglaló
Narda
Összefoglaló
Összefoglaló
A két – észak-déli völgyben meghúzódó – falvacska, Kis- és Nagynarda 1950-ben egyesült Narda néven. A határok falujának is nevezhetjük: első írásos említésétől kezdve napjainkig közigazgatási, természetföldrajzi, államigazgatási határok mentén fekszik. Nevét 1221-ben jegyezték fel először, amikor a pornói ciszterci apátság birtokait leírták. Természetrajzilag az Alpokalja területéhez sorolják. Kiemelkedően gazdag a madárvilága: a 122 észlelt madárfajból 62 faj költ itt, s ezekből fokozottan védett tizenegy, védett száz faj.
A település nyugati határán fekvő csémi erdőben található vaskori halomsírok, valamint a többi szomszédos településen talált korábbi leletek alapján feltételezhető, hogy Narda is lakott volt ettől a korszaktól kezdve. A Ricsáviná erdő mögött fennmaradt Katonák útja (Kátánszka sztázá) dűlőnév a rómaiak óta használt út nevét őrizte meg. Óvár várát kötötte össze Savariával.
A nardai várnép a királyi várszervezet fenntartását szolgálta az Árpád-korban, míg I. Károly király 1322-ben Nardát el nem adományozta Óvári Jánosnak és fiainak. A közelmúltban azonosított és felmért nardai földvárnak is ebben a korban volt védelmi funkciója. Ma is áll a falu XIII. században épített, a XVIII. században átépített temploma. Településünk a középkori falukettőződések példáját is mutatja: 1333–42 tájától a Kisnarda név, és ezzel a kettős település megléte igazolható. Míg a későbbi századokban Nagynarda egyértelműen jobbágyfalu, Kisnardát ismereteink szerint a XVIII. századig elsősorban – taksás és kurialista – nemesek lakták.
Frigyes császár 1446-ban elzálogosította Szalonak várát és tartozékait – így Nardát is – az őt magyar királlyá koronázásában segítő Paumkirchereknek. A Batthyány család 1528-ban kapta meg a királytól többek között Nagynardát, de – a Paumkircherek ellenállása miatt – csupán az 1540-es években vehette azt birtokba.
Az 1532-es urbárium szerint csupán 18 személy élt a faluban, ezek többsége német vezetéknevű, kisebbik része magyar. A házak kétharmada ugyanakkor pusztán állt. A horvátokat a Batthyány-család telepítette le birtokain: Nagynardára 1548 és 1566–68 között érkezhettek jelentős számban. Hamarosan vagy pestis pusztított vagy egyesek továbbálltak, 1588-ban tíz porta ismét üres.
A XVI. század második felében és a XVII. század elején készített urbáriumok alapján a tartósan Nagynardán letelepedettek között a Behovsics, a Cserencsics, a Dojsics, a Horváth, a Paukovics, a Polyák, a Szabó, a Szekeres, a Szitár, a Vajda, a Varga és a Verhás családot említhetjük. Polyák és Verhás családok ma is Nardán élnek.
A hazánkban ma Vas és Győr-Moson-Sopron megyében honos horvátok közismert neve: grádistyei – önelnevezés. Tulajdonképpen a németül megfogalmazott „burgenlandi horvátok” tükörfordítása, de az 1960-as évektől az államhatárok szabdalta horvátság összetartozását hivatott tudatosítani a csoporthoz tartozók körében és a környezetükben.
Az 1649-es esztendőt a nagy éhínség esztendejének nevezhetjük. Az uradalmi majorok mezőgazdasági tevékenysége miatt jelentősen megnövekedtek a jobbágyi terhek is: már a teljesíthetőség határát súrolták. 1650-ben az uradalomban limitálják a robotterheket.
Bár Nardának nem volt és nincs is szőlőhegye, a csatári hegyen mindig sok helybelinek volt szőleje, és ebből készített bora. 1744-ben 96 településen kívüli, tehát extraneus szőlőbirtokost írtak össze Felsőcsatáron: ebből 54-en voltak nagynardaiak.
A horvátok között nemesek is vannak. Egyesek már nemes famíliaként érkeztek Nyugat-Magyarországra. Mások – mint például a Nardán a mai napig élő Héricsek – itt kaptak nemességet.
A XIX. század második felétől megyénkben az iskolaügy folyamatosan a nyelvpolitika, a magyarosítás szolgálatában állt. A falusi óvodaalapítások nem véletlenül kezdődtek többségében nemzetiségek által lakott vasi településeken. 1896-ban Nagynardán is megnyitotta kapuját a vármegye óvodája.
A nagynardai plébánosok között kiemelkedik Frideczky György: ő 1860-tól haláláig, 1887-ig szolgált itt; gyermekeknek szánt imakönyve a szombathelyi Bertalanffy-nyomdában látott napvilágot 1869-ben. A XIX. század végén megkezdődött térségünkből az intenzív kivándorlás: Amerika mellett több nardai horvát család ősapái földjére, Horvát-Szlavónországba telepedett vissza. A trianoni békeszerződés közvetlenül érintette Nagy- és Kisnardát. Magyarország feldarabolásával a két falu Ausztriához került, az innen délre eső – többségében horvátok és németek lakta – településekkel együtt. Cserealap nélkül kerültek Magyarországhoz vissza 1923. január 10-én Kis- és Nagynarda, Alsó- és Felsőcsatár, Német- és Magyarkeresztes, Horvátlövő és Pornóapáti. A visszacsatolásnak egyfajta népmozgalom is az előzménye: 1921. szeptember 6-án Kis- és Nagynarda, Alsó- és Felsőcsatár, Csém (Schandorf, Ausztria) és Csajta (Schachendorf, Ausztria) horvátjai szombathelyi megyeháza elé vonultak tüntetni. A Magyar Nemzeti Szövetség a „magyarság mártírjának” nyilvánította – többek között – a nagynardai plébánost, Kuntár Józsefet, akinek kiemelkedő szerepe volt a visszacsatolás elérésében.
A második világháborúban a front 1945. március végén, április elején érkezett Nardára és több mint egy hétig maradt itt: ez idő alatt a dombok közé települt falut nyugatról a németek, keletről a szovjet csapatok vették tűz alá. A falu fele leégett.
1951-ben – mint a nyugati határmenti települések mindegyikében – Nardán is megjelentek néhányszor az éj leple alatt a fegyveresekkel megerősített teherautók, s a kiszemelt házakban talált embereket – válogatás nélkül – elszállították internáló táborokba. 1956. október 29-én alakult meg Nardán a Nemzeti Bizottság, amely csendre és nyugalomra intette a község lakosságát. Nardáról – a határőröket is beleszámítva – november 4-e után 82 ember „disszidált”.
Az 1949 után telepített aknamezőt 1956 tavaszán felszedték, majd a forradalom után újratelepítették, de mivel nem volt elég hatékony, jobb minőségűre cserélték 1959-ben. Ennek felszedésével egy időben, 1965 szeptemberében kezdték el építeni az S–100-ast, a műszaki zárat, azaz az elektromos jelzőrendszert: közkeletű nevén a „vasfüggönyt”. Ennek prototípusa – többek között – éppen a nardai határszakaszon készült el.
A Megbékélés keresztjét a falu állította a magyar–osztrák határ – az európai uniós határ – közelében 1997-ben: ez egyrészt emlékeztet a határra, a „vasfüggönyre", másrészt állításának alkalma szerint a II. európai ökumenikus találkozó szándékát: a békétlenség helyett a megbékélés szükségességét hirdeti. A település önkormányzata erre a gondolatra alapozta a falu jelmondatát: Narda, a megbékélés helye.
