A zálogbirtokos Jakusith család

Full text search

A zálogbirtokos Jakusith család
A hódoltsági falvak nemcsak a területet fegyverrel meghódítóknak, de – ahogy sok helyütt másutt is az országban – magyar földesuraiknak is adóztak. A fehérvári káptalan „hagyatéka” a királyi kincstár kezelésébe került. 1579-ben I. Rudolf Jakusith Ferenc győri alkapitánynak adományozta élete végéig tartó haszonélvezetre Pákozd, Sukoró, Etyek, Gyúró és Sóskút falut, mivel az uralkodó a hűsége és szolgálatai jutalmául ígért kétezer magyar forintból ezer forintot nem fizetett ki neki. A király a zálogot Jakusith Ferenc halála (1580) után annak fiai, Imre és András számára hat évvel meghosszabbította. A két testvért a hat esztendő elteltével, 1587-ben birtokukban megerősítették. Mivel az időközben hadi célokra kölcsönzött kétezer rajnai forintjukat a kamara nem fizette vissza, azt az ígéretet kapták, hogy mindaddig zavartalanul élvezhetik a birtokok jövedelmét, amíg az udvar a kölcsönzött összeggel el nem számol.
Az orbovai Jakusith család Horvátországból származott, a család egyik tagja a XV. század közepén Hunyadi János mellet vett részt a törökellenes küzdelmekben. A Győr várának alkapitányi címét elnyerő Jakusith Ferenc nevéhez fűződik a család magyarországi birtokszerzése – Trencsén vármegyében. Fiát, Andrást I. Rudolf emelte bárói rangra. Jakusith András fia, György magas egyházi hivatalokat töltött be, ő volt Pákozd utolsó zálogbirtokosa a falu megszerzőjének nemzetségéből.
Az 1560-as évektől Pákozd élete néhány évtizedig békésebb mederben folyt. Arszlán budai pasa Palota várának ostromára 1566-ban ugyan a helység mellett vonult el, de a nagy hadjáratokat lezáró, 1568. évi drinápolyi béke viszonylagos fegyvernyugvást hozott.
A XVI. század végén kirobbanó újabb hosszú háborúskodás – a tizenöt éves háború, mely Pákozd térségét is érintette – újabb törést okozott a település életében. Első esztendejében, 1593 őszén mintegy ötvenezer fős török sereg vonult Budáról Veszprémbe. Elfoglalta a várat, majd október 10-én Palotát is. A győri főkapitány, gróf Hardegg Fedinánd ellenlépésként a magyar királyi sereggel 1593. november 1-jén körülzárta Székesfehérvárt, de megfelelő felszerelés hiányában hamar felhagyott az ostrommal, és megkezdte a visszavonulást Mór irányába. A török a város felmentésére külön haderőt küldött a budai pasa vezetésével. Erről értesülve a győri főkapitány félbehagyta a visszavonulást, és november 3-án csatába bocsátkozott a Pákozd–Lovasberény irányából közeledő ellenséggel.
A hadműveletek a Pákozd–Pátka –Zámoly–Magyaralmás– Fehérvár közti területen zajlottak le. Mintegy tizennégyezer magyar és húszezer török katona állt egymással szemben. A királyi sereg kezdeményezte a támadást, a balszárnyon Pálffy Miklós bányavidéki kapitány lovasai indultak rohamra a török gyalogosok ellen. A török tüzérség sortüzei kevés sikerrel próbálták megállítani őket; amint Baranyai Decsi János magyar krónikás írta: „A csata aztán igencsak heves volt és sokáig kétséges kimenetelű, de miután a magyar csapatok is meg a németek is belevetették magukat, és puskalövéseikkel, golyózáporral megrendítették az ellenséget, kezdett meginogni a török csatasor.”
A gyors lefolyású ütközet a centrumban dőlt el, a Zrínyi György dunántúli főkapitány által vezetett derékhad lökésszerű támadással űzte el Haszán budai pasa lovasait, a roham során a török vezér is megsebesült. A csatában, amely a hadtörténelemben az első pákozdi csata néven vált ismertté, a két szárnyon elhelyezett török gyalogság magára maradt, túlnyomó részük el is esett: „Számtalan hullájuk hevert a csatamezőn, mint a kévék – írta róluk Hardegg. – Szép férfiak, egy részük szakálltalan, míg a másik részük szürkülő hajú... Többnyire mellettük a jó janicsár puska a hozzávalókkal, pisztoly, töltények, sült fánkok, sajt és efféle élelmiszerek.” A török veszteség legalább háromezer fő lehetett, a királyi sereg halottjainak száma csekélyebb volt, sebesültjük viszont annál több. A csatamező déli szárnyán, Kisfalud, Csala és Pákozd határán talán ennek az eseménynek emlékét őrzi a Jancsár-völgy és Hajdútemetés helynév. A fölényes győzelmet kiaknázni sem Hardegg, sem Pálffy nem tudta, a sereg visszavonult Győrbe. Székesfehérvár is török kézben maradt, így ez a csata Veszprém elvesztését nem ellensúlyozhatta, Fejér megye lakott településeinek nagy része, így Pákozd is, elnéptelenedett.
A hosszú háborús időszak a lakosságtól mind nagyobb áldozatokat követelt. Jakusith András pákozdi jobbágyait védettebb területekre költöztette. Maradásuk nem lehetett, hiszen 1601–1602-ben a vidék ismét jelentős katonai tevékenység színhelye volt.
Miután 1601. szeptember 20-án – tizenegy napi ostromot követően – a keresztény sereg, alig egy évre, visszafoglalta Székesfehérvárt, az udvarban már terveket szőttek a közigazgatás megszervezéséről. Összeírták az 1593. évi ütközet idejétől kezdve jórészt lakatlan falvakat. Pákozdot is az elhagyott helyek sorában találjuk; mindössze hét olyan települést jegyzett fel az összeíró (mindegyiket Fehérvártól délnyugatra), amelyek nem vesztették el lakosságukat.
A „hosszú török háború” után csak gyér népesség élt a faluban azok közül, akik „mikor az Orszagh ep volt, akoris Pakozdon laktak”. Máshonnan érkezettekkel is szaporodott a közösség, a régi lakosok egy része is lassan visszatért közel három évtized múltával, az 1620-as évek elején, földesuruknak, Jakusith Andrásnak köszönhetően. A településnek 1620-ban már volt református prédikátora, 1629-től pedig megszakítás nélkül él, és prédikátort tart gyülekezete.
A Fejér megyei birtokosok tudatosan törekedtek a jövedelmet hozó adózó népesség visszatelepítésére, illetőleg új lakosoknak az üres falvakba csalogatására. Ekkor szállták meg – hogy csak Pákozd közvetlen környezeténél maradjunk – Verebet (1619), Sukorót (1620-as évek), Zámolyt (1636), Lovasberényt (1637) és Pátkát (1648) is. Az újonnan letelepedettek Pákozdon 1626-ban még adókedvezményben részesültek. A falu portáinak száma 1635-ben meglehetősen alacsony volt, az 1588. évinek fele, azaz három. Ennek oka az 1634. évi tűzvész, amelyben négy ház leégett, sok igavonó állat is elpusztult.
Pákozd sorsában a birtokszerző Jakusith Ferenc unokájának, Györgynek a döntése hozott változást. A pozsonyi és óbudai prépost 1637-ben intézkedett családi birtokairól a római katolikus vallás ügyét szolgálandó. A nagyapjától öröklött Fejér és Pest megyei jövedelmek haszonélvezetéről testvérei és azok leszármazottai nevében is lemondott.
A több püspöki címet is viselő férfiúnak nem csak ez volt az egyedüli kegyes cselekedete: családi birtokán, a Trencsén megyei Pruszkán ferences zárdát is alapított. Jakusith György kívánsága az volt, hogy az ötvennyolc esztendeig birtokolt Fejér megyei zálogbirtok jövedelme ezután a jezsuiták komáromi rendházának javát szolgálja. A javak átruházásához a tényleges birtokos fehérvári káptalan kegyuraként és a terület megyés püspökeként Lippai György veszprémi püspök járult hozzá, aki egyrészt igen körültekintően megvédte az egyház kegyúri, másrészt bölcs előrelátással a káptalan tulajdonjogát is. Előre látta, hogy eljöhet az az idő, amikor a fehérvári káptalan régi jogait visszaállítják. Erre az esetre elrendelte, hogy akkor a káptalan fizeti meg a zálogösszeget a jezsuitáknak.

Pállfy Miklós generális

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi