Az elvesztegetett örökség
Az elvesztegetett örökség
Söjtör térbeli elhelyezkedése az egyutcás falvak rendjét követi egyetlen kitérővel, a már a születés évszázadától lakott Bükkaljával, annak kanyargós vonalával megpótolva. Felfoghatjuk utóbbit a mai országút – a Deák Ferenc utca – folytatásának is. A helyi hagyomány viszont egyértelműen mellékutcának minősíti. Ha más nem, a még manapság is élő csúfoló ezt tanúsítja: „Bikalliak vattok / Part alatt laktok / Na’ szamarak vattok!”
Ezt a gyakorlatilag egyutcás szerkezetet sokáig névtelen dűlőutak, csapások egész hálója teszi teljessé, azoknak az utaknak sora, amelyek a határ egyik vagy másik részéhez vezetnek, s amelyeknek egyes faluközeli részei sok száz évvel kialakulásuk után fokozatosan beépültek, mellékutcaként mutatkozva a mai faluképben.
ősidőktől fogva fontos dűlőút a jobbágyi erdőhöz, mezőkhöz, szántókhoz vezető változó szélességű csapás, amelynek kiinduló pontja a község lakott részének közepénél, a hősök emlékjelénél találkozik a mai Deák Ferenc utcával. Hívták Jobbágyi-csapásnak, Alsó nagycsapásnak, Nagycsapásnak, Csapásnak s Gálotának – Gál útjának. Utóbbinak csak egyetlen magyarázata lehet: abban az évkörben, amikor így nevezték, valamely fontos és ezen az úton elérhető birtokost Gálnak hívtak (1890-ben a jobbágyi közbirtokosság falugazdája a tekintélyes Gál Antal. Lehet, ő a névadó). A Gálota lakott részének neve ma Petőfi utca. Városias lakói miatt Kezitcsókolom utcának mondják sokan.
A Nagycsapást teljes hosszának egynegyedénél metszi át a majd’ tíz kilométer hosszú dűlőút, amelynek egyes szakaszait más-más korszakokban másként és másként jelölik meg használóik, a névadók s a hagyomány. A falu lakott részén túli, északnak tartó szakaszát Fityefai-dűlőnek hívják – ez a bak-hahóti úthoz vezeti be a dűlőút forgalmát –, a lakott részen belüli szakaszt Hegyútnak vagy Hegyi útnak, amely a Bükkalja utcával teremt összeköttetést a régi, jócskán a falu határán kívül elért szentmihályi úttal, illetve előbb a névadó söjtöri szőlőheggyel. (Már 1766-ban találunk írást arról, hogy ezt a dűlőutat így hívják.) A Hegyút és a Fityefai út egymást folytatják, és nincs olyan dokumentum, amelynek segítségével hitelesen elhatárolhatnánk azokat egymástól. Legbelső, alig egy kilométeres szakaszát, amely az alsó temetővel határos – s amely a két háború között épült ki, amikor a Festeticsek egy darab földet temetőbővítésre a falunak ajándékoztak –, pontosan leírhatjuk. Az Alsócsapástól a Bükkalja utcáig terjed. Kezdetben, az ajándékozáskor Grófi útnak nevezték hivatalosan s Új utcának is a faluban. 1930-tól – amikor minden lakott utca hivatalból nevet kap – Temető utca lesz. Ma Béke utcának hívják.
Fontos dűlőút még a Felsőcsapás, amely a falu északi végénél köti össze a lakott részeket az innentől Fityefainak nevezett dűlővel és az azon túli határrészekkel: Kalamérrel, Hársassal. S végül dűlőútként kezdte karrierjét a Söjtört Tófejjel összekötő országút is – a Tófeji út –, amely szintén a falu középső traktusánál indul, a Deák Ferenc utcától, nyugatnak tartva.
A lakott rész mai utcaszerkezete századunk hatvanas éveire alakult ki.
A gerincét alkotó bak-szentlászlói országutat 1930-ban nevezték el „örök időkre megörökítve” Deák Ferencről egy júliusi közgyűlési határozattal, amikor további féltucat utcának is hivatalos nevet adnak. Az indoklás hangsúlyozza: itt volt a falu nagy szülöttjének szülőháza, és meg kell tudnia minden söjtörinek és minden idegennek az út nevéből is, milyen szoros a kapcsolata a Haza Bölcsének a településsel.
Délről észak felé haladva elsőként a mai Táncsics utca ágazik ki – nyugat felé – a Deák Ferenc utcából. Berki, másként Homokalja utca az eredeti neve, s a régi homokgödrökhöz vezet. 1930-tól hivatalosan is Homokalja utca, a Táncsics Mihály névre a háború után keresztelték át. A Deák Ferenc utca 220. számú ház előtti hídnál nyílik s az útnak Szentlászló felé forduló szakaszával párhuzamosan fekszik a Dózsa György út – az egykori Malom utca. A Tarányi-malom kiszolgáló útja 1930-ban kapta meg hivatalosan is ezt a nevét, majd a háború utáni első években változtatták a maira. A Szőlőhegynek fut neki – megint jobbra – a következő, az Ady Endre utca, amelyet olykor Hegyi utcaként is említenek, de mindenki Rapátnak ismeri (az utca tulajdonképpen a Rapát dűlőrész beépített szakasza). Jobbra a következő a derékszögben megtörve a hegy felé igyekvő rövidke köz, az 1930-ban Takács utcának nevezett mai Jókai utca. Eredeti megnevezése arra utalt, hogy itt laktak a falu takácsai, a többi között a máig emlegetett mester – kinek munkái közül némely abrosszal még ma is terítenek –, a derék Pozovácz.
A Bükkalja utca mai neve Kossuth utca, ez is jobb oldali ága a főutcának, az országútnak. A Bükkalja patakról kapta a nevét, az meg a Bükk-hegynek, Bükkföldnek is nevezett bükkös hegyoldalról, amely fölé magasodik. Újabb jobbra – keletre – nyíló utca az, amelyik a Deák-kastély mellett fut a Béke utcáig. Ma Szabadság utcának hívják. Volt ez is Temető utca, éppen mint az, amelyhez fölkapaszkodik.
A Petőfi utcához, a Nagycsapás (a Gálota) alsó traktusához érünk. A templom alatt nyílik egyetlen keresztutcája, a Vörösmarty utca. Új fejlemény a falu utcaszerkezetében. A Petőfi utca kis térrel kapcsolódik az országúthoz. Használatának jellege alapján akár azt is mondhatnánk: ez a falu (fő)tere. Van neve, csak senki sem használja. 1934-ben közgyűlési döntés született arról, hogy nevezzék Festetics Mária térnek.
Tovább haladva észak felé az országúton, s elhagyva az ide bal kéz felől befutó Tófeji utat, a Kisfaludy utca következik. Tulajdonképpen a Kun-völgy érkezik meg ezzel a kis közzel a Deák Ferenc utcához. A háború előtt nem volt utca itt, s ház is csak a Farkas-kastély. Balra, a Berek felé nyílik a következő utacska, a Péntek-csapás (Péntekék laktak a mai Deák Ferenc utca 101. számú házban, ahol a mezőről szénát hordó szekerek bekocsizhattak a főútra). Nem tartja hivatalosan utcaként nyilván a közigazgatás.
A Cigány-parthoz közeledve, a Deák Ferenc út 60. számú teleknél-háznál jobbra felfelé kapaszkodik a dombra a Felszabadulás utca, amit korábban – tulajdonképpeni kiépülése előtt – Cigány-parti csapásnak mondtak a söjtöriek. Túl a Cigány-part dombján, megint csak jobbra fut neki a határnak a következő, a Rákóczi utca, amelyet 1930-ban hivatalosan, azelőtt csak közönségésen Vadasfa utcának neveztek. Egy időben Thassy-csapásnak.
Öt házhellyel Bak felé következik az utolsó berki utcácska, a hajdani Bihal – Bival utca. Ennek a háború után a hagyomány iránt a legcsekélyebb tiszteletet sem tanúsító új rendszer az Arany János nevet adta. (A tisztelet hiánya más átkeresztelésekben is tetten érhető, s ugyanígy abban a közönyben, amelyet Söjtör saját történelme értékei iránt általában is mutat.)
Söjtör épített örökségének, népi építészetének jellemző jegyeit immár csak – s legfeljebb – elrontva vehetjük szemügyre. Még a hegyen is, ahol a legtovább megmaradt az eredeti, az ősi építőanyag, pincékké formálva. A zsúppal fedett, esetleg tapasztással körülszigetelt, meszelt boronaházból – présházból – mutatóban is alig maradt, pedig még a XVIII. század végén is kizárólag fából épült a falu.
A legrégebbi alaprajzi lakóházváltozat az úgynevezett soros vagy fésűs ház, amelynek helyiségei egy sorban, egymás mögött rendeződnek (eleinte mindössze egy nagykonyhából és a hozzá csatlakozó kamrából állanak). A harmadik helyiség, a szoba már későbbi fejlemény, ezzel toldják meg a házat a XIX. század elejétől építkezők komfortosra. Hogy a füstöskonyhából, ahol az élet a magas kemence körül zajlik, viszonylag kevés füst kerülhessen beljebb, a szoba konyhára nyíló ajtaja csak egy kis bebújó, szélessége hatvan-hetven centiméter, magassága egy méter körüli. Jobb megoldás, s idővel el is terjed, a „lopott tornác” kialakítása. Területét a konyhából veszik el, s ide nyitják aztán a szobát és a kamrát. Később a már nem lopott – az épületbe belefoglalt – tornác váltja fel, végigfut, grendákkal alátámasztva, a ház udvari, hosszabbik oldalán. Egy ilyen soros ház – a folytatásában elhelyezett istálló s pajta nélkül is – tíz-tizenkét méterre nyújtózkodó építmény. Söjtörön szokásosan az utcára merőlegesen tájolt, a rövidebbik, a szobaablakos főfala néz a közterületre. Ennek az épülettípusnak továbbfejlesztett változata uralta még két emberöltővel ezelőtt, ötven-hatvan éve is a söjtöri utcaképet. Az már a korszerűsített variáció, amelynek udvarra néző házközepén – a klasszicizmus és az eklektika hatott itt a népi mesterekre – megjelenik az előtornác, az oszlopos-tetős, nyitott építmény a bejáratnál, amelyet találóan kódisállásnak (koldusállás) mondanak a mi vidékünkön.
A hajlított ház, ahol a soros épületrészhez derékszögben csatlakozik az istálló, továbbá a kerített, amikor az egész udvart körbeveszik az épületek, ritkábban előforduló göcseji háztípus Söjtörön.
A valamikor minden épületrészt uraló fa legtovább a mennyezetgerendák és a deszkázat formájában maradt anyaga a lakóháznak, később már csak a borospincék, a gazdasági épületek készülnek belőle – a kástuk, istállók, színek, pajták, vágítók. Mostanra ezeknek is csak megrokkant maradéka áll a telkeken.
A falazat anyaga karók közé vert föld, kívül sártapasztással lezárva, s a XIX. század végétől már tégla is, egyre gyakrabban. A változás kiváltója Söjtörön az 1887. május 6-án pusztító hatalmas tűzvész, amikor a Bükkalján több mint egy tucat épület égett porig. Ekkor alkotta meg a közgyűlés új szabályrendeletét, előírva, hogy a lakóházak ezentúl csak téglából vagy földfalakkal épülhetnek, hogy a tetőre cserépnek vagy bádognak, de a legrosszabb esetben is fazsindelynek (szalmának semmiképpen se) szabad kerülnie, hogy a konyhában tűzmentes anyagból épüljön a kémény, s hogy az istállót ne ragasszák hozzá a házhoz – ha ott a fa tüzet fog, legyen idő megtartani-megvédeni magát a lakórészt.
Az 1960-as évek közepén a népi építészet emlékeinek nyomát kutatók még három olyan házat is leírtak Söjtörön, amelyet faluképi jelentőségűnek vagy műemlék jellegűnek minősített a felmérés. A Deák Ferenc utca 75. számú épületet, Nyakas Mihály boronafalas, füstöskonyhás, zsúpos és soros elrendezésű házát, Dobos Györgyét a Kossuth Lajos utca 35. számú és egy megnevezetlen tulajdonosét a 393. számú telken. Ma már egyik sem áll. Ahogy a Fúró-hegy, a Nagy-kőoldal boronafalú présházai sem többnyire, amelyekből pedig tucatnyit említ ez a nem is olyan régi leltár. Mindenki megtagadta mára eleink ízlését. Legfeljebb a beépítés rendje mutatja még itt-ott a régi, egységes és értékes faluképet a persze sokkal komfortosabb kockaházak tengerében.
A háború után beépült Béke utca a szőlőhegy perspektívájából
Jellegzetes faluképrészlet az országútra merőlegesen tájolt soros házakkal (1930 körül)
Esküvői menet vonul az országúton, a kép jobb szélén egy, a régi épített világ emlékét idéző zsúpos házzal (1936 körül)
A „kódisállás” a kúriáknál sem hiányzik, a parasztházakhoz viszonyítva nem is sokkal igényesebb kivitelben (a Marthon-kastély 1920 körül)
Jellegzetes gerendafödém a Horváth kovácsmester(ek) századforduló körül épült soros házának utcai szobájában
Hagyományos boronafalú, zsúpos pinceépület a hegyen (dr. Erdélyi Zoltán felvétele, 1975)
