Az oklevelek kora
Az oklevelek kora
Honfoglaló eleink többsége 895 körül vonult be a Kárpát-medencébe. Ennek teljes birtokba vétele 900 körül fejeződött be. Bár nem tudunk róla, hogy Zala földjén a magyar honfoglalók népelemei megültek volna, de mivel a hasonló adottságú környéken számos nyomuk került elő, nem lehet kizárni, hogy itt is létrehoztak valamilyen településformát. Például Takáts Gyula 1950-ben arról számolt be, hogy a szomszédos Ugajpusztán honfoglalás kori temető nyomai kerültek elő.
A később Somogy vármegyének, Somogyországnak is nevezett területen a régészeti és névtani vizsgálatok alapján a Bogát és a Bő nemzetség lehettek az ősfoglalók a X. század elején. A következőkben még a Győr, Rád, Tibold nemzetség tűnik fel ősnemzetségekként a Balatontól délre.
Források, leletek híján nem tudjuk, hogy az Árpád-korban pontosan mikor jött létre Somogy megye Zala nevű települése. A Külső-somogyi-dombság lankái közt megbúvó falu legrégebbi, fennmaradt írásos említése eddigi ismereteink szerint 1278-ban datálódott. Ekkor Zala Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt templomát említik. Magyarországon az Árpádok korában Somogyban a zalain kívül számos templomot szenteltek a tiszteletükre. Magyar Kálmán kutatásaiból is tudjuk, hogy ezek a bizánci titulusú egyházak megtalálhatók voltak Görgeteg, Besenyőpuszta, Szabás, Kozmapuszta, Kaposgyarmat, Kéthely területén is. Felvetődött, hogy ezek a bizánci titulusú egyházak – közéjük sok Szent György és Szent Miklós nevű is tartozott – az I. (Szent) István általi államalapítást megelőzően jöttek létre. Ugyanis a Somogyban ősfoglaló Bogát a később Zala és Veszprém megyének nevezett területeken birtokló Bulcsú és Lél nemzetséghez tartozott, akikről tudjuk, hogy a bizánci kereszténység felé orientálódtak.
Zala település elnevezése a régi szláv Sala főnévből ered, tövében a preszláv sal – patak, folyóvíz, áramlás – jelentést hordozza. A középkorban a szláv főnévből magyar személynév keletkezett, melynek első írásos nyoma 1238-ból való. Talán egy ilyen nevű személy lehetett a Somogy megyei Zalának egyik első birtokosa.
Az Árpád-házi királyok idején kialakult településrendszer sajátossága volt, hogy sokszor azonos foglalkozású népelemek alkottak egy-egy helységet. Somogyban a XIII. században például királyi kanászok lakták Márcadót, Vitya a királyi kovácsok és csőszök földje volt, míg a Zala melletti Csaba 1279-ben a királyné béreseinek lakhelyéül szolgált.
Magyar Kálmán szerint Tabon és környékén mintegy ötven Árpád-kori falu vagy birtok azonosítható. Az egyikről Draveczky Balázs számolt be 1961-ben: „A Karádtól Tabra vezető út bal oldalán, közvetlenül a Zala községbe vezető bekötőút előtt két magasabb domb húzódik. A Dunatéj nevű dűlő előtt húzódik a Csaba-tag, vagy Csaba-dűlő, ahol a felszínen jelentős mennyiségű Árpád-kori edénytöredék található.”
A tatárjárást követően IV. Béla (1235–1270), a „második honalapító” egyre több királyi birtokot juttatott előkelők kezére. Részben azért, hogy a meglévő erősségeket fenntartsák, fejlesszék, részben, hogy újakat emeljenek, mivel csak a megerősített helyek tudtak ellenállni a keletről beözönlő ellenségnek. A tekintélyes területeket kapott főemberek örökösei, akik már nem személyes szolgálataikért vagy ezek ígéretéért bírhatták az új szerzeményeket, IV. Béla utódai alatt annyira megerősödtek, hogy tartományúri hatalmuk veszélyeztette a központi királyi hatalmat. Az ezt mind sikeresebben letörni igyekvő I. Károly (Róbert) vitatott kezdődátumú országlása idejéből (1307–1342) találkozunk néhány zalai adattal. A helység lakottságának folyamatosságára utal, hogy 1320-ban egy helyütt lelkészét említik, és előfordul az 1332–1337. évek pápai tizedjegyzékében is. Ekkor Zala egyházának Simon nevű papja harminc kis dénárt fizetett pápai tizedként.
A középkor évszázadaiban fontos szerepet töltöttek be a különféle szerzetesrendek. Egy részük magasabb műveltségük révén az állam működésében is jelentős szerepet vállalt. Ilyen volt a Zala közelében – Torvaj és Lulla között – megtelepedett ágostonosok rendje is. Ők egy környékbeli kegyúr jóvoltából kerültek ide 1292-ben, amikor az monostort alapított számukra. Az I. (Szent) László királyunk nevére szentelt monostor a vidék hiteles helyévé vált, ahol a lassan terjedő hivatalos írásbeliség során keletkezett jogbiztosító okmányokat kiállították és részben megőrizték. Az ágostonos barátok valószínűleg a környék nemesi ifjait is tanították.
A XIII. század folyamán hazánkban birtokosztogató politika következtében a királyi hatalom meggyengült. Ezt követően, a megerősödő tartományurak időszakában a hatalmaskodásnak nevezett törvénytelen erőszakoskodások megszaporodtak. Uruk parancsára ilyenbe keveredett Zalai János fia Miklós, Kapolyi Miklós fia Péter, Torvaji (?) Kelianus és több környékbeli nemes. Feldúlták és kirabolták az ellenlábas környékbeli földesúr falvait, gazdaságait, ám tettükért hamarosan felelniük kellett. Vencel király (1301–1305) nevében a szlavón bán, Henrik, 1301 októberében Segesden fej- és jószágvesztésre ítélte őket. A Zalai névben nagy valószínűséggel Zala falu birtokosának neve azonosítható.
Az ekkor még csak trónkövetelőként fellépő Károly Róbert, a későbbi I. Károly király, csapataival 1302-ben ostrom alá vette Budát, hogy Vencel királytól elragadja a hatalmat. Zalai János fia István és Torvaji László fia László annyira kitüntette magát Vencel mellett a harcokban, hogy vitézségükért, mint ahogy ez lenni szokott ezekben az évszázadokban, birtokokat kaptak. Igaz, a bábonyi és gányi, volt királynéi birtokok nem sokáig jövedelmeztek nekik, mivel hamarosan új uralkodója lett az országnak, és ez saját híveinek juttatta a korábbi király adományait.
I. (Nagy) Lajos uralkodása alatt (1342–1382) a belső rend és a gazdaság annyira megszilárdult az országban, hogy a király költséges külhoni hadjáratokra is vállalkozhatott. Az ő idejéből származó, 1368. évi oklevél Zalát a veszprémi káptalan birtokának mondja.
A középkor folyamán a falu környéke nem bővelkedett erősségekben. A hozzá egyik legközelebb fekvő vár, a mai Kereki határában részben még álló Fejérkő a sok uralkodói adományozás ellenére 1396-ig királyi tulajdonban volt. Zsigmond király (1387–1437) ekkor juttatta a Somogy vármegye történetében fontos szerepet játszó Marcali család tagjának, Miklósnak. Zala azonban valószínűleg nem számított tartozékaihoz.
Az 1400-as esztendőben Zsigmond király Zala részeit Osztopáni Bálintnak adományozta. Uralkodásának első felében ádáz hatalmi harcok dúltak az országban, melyekben még a király személyét sem kímélték. A mindenkori erőviszonyoknak megfelelő birtokjuttatásokkal gyakran cseréltek gazdát az egyes földek.
Az 1921-ig Zalához tartozó Sérsekhegy neve valószínűleg úgynevezett szórendi átcsapással keletkezett egy korábbi Sársok helynévből. Ennek egyik első előfordulása 1402-ben kelt, amikor Saarsok néven említtetik. Szómagyarázata a sár előtag a maival hasonló jelentésével – ’sáros agyag’ – és a sok – ’falu’ – főnév összetételével világítható meg.
A település életében évszázadokon át meghatározó szerepet betöltő Zichy család története a XV. század elejétől kezdve szorosan összefonódott Zala régmúltjával. A leányági öröklés ebben az időben még nem ment mindig könnyen. Egy ilyen pereskedésből tudhatjuk meg, hogy az 1410-es évek közepén Zichy Zsigmond fiai – Benedek, Balázs és István – részére Zichy Paska leszármazottai átengedték birtokaik közül a Somogy megyei Zics, Kétye, Gyalud (máshol Gyalog), Kup mellett Zala és Szőllős helységet is. Zichy Balázs neve 1435-ben mint Somogy vármegye alispánjáé tűnik fel a forrásokban.
Az újkorban sokáig Zalához tartozó Szőllőspusztáról már egy XI. századi oklevél is említést tesz. Szőllős a középkorban Zalától külön álló település volt, melyről jóval több forrás maradt fenn, mint Zaláról. Szőllőst először 1082 táján egy, a veszprémi káptalan részére kiállított megerősítő oklevélben említik. A tatárjárást megelőzően, az 1229-es esztendőben, amikor II. András ült a magyar trónon (1205–1235), majd 1351-ben, I. (Nagy) Lajos uralkodása alatt is a székesfehérvári káptalan birtokai között sorolták fel, de 1343-ban a veszprémi káptalannak is voltak itt földjei.
Szőllős helység szerepel az 1330-as évek pápai tizedjegyzékében is. Ez idő tájt népesebb, de legalábbis gazdagabb település lehetett, mint Zala, mert András nevű papja 1333–1335 közt évente negyven-negyven kis dénárt fizetett pápai tized gyanánt. Zsigmond király idejében, 1411-ben Csapi András nyerte adományul, míg a Zsigmond halálát követő évben, 1438-ban a Batthyányakat, és a velük rokoni kapcsolatban álló Fajszi Ányosokat együtt iktatták be itteni birtokaikba. E két család 1444-ben megosztozott ezeken a területeken. Közben, 1431-ben a johannita lovagoknak is voltak itt földjeik.
Zsigmond király idején az előrenyomuló törökök már komoly fenyegetést jelentettek az ország déli végvidékén élőkre. 1428-ban maga Zsigmond is táborba szállt ellenük Galambócnál. Esetünkben ez főleg azért érdekes, mert itt tüntette ki magát a harcban Rozgonyi Istvánné, született Szentgyörgyi Cecília. Gályájával sikeresen megtörte a galambóci várat megsegíteni igyekvő török flottilla támadását, így Zsigmond csapatai később el tudták foglalni a déli végvárrendszernek ezt az erősségét is. A király nem feledkezett meg róla, és számos Zala környéki birtokkal jutalmazta a hős asszonyt. A Rozgonyiak a többek közt ekkor kapott Zala környéki helységek – Felső- és Alsó-Ugal, Bábony, Csaba, Pesze, Lulla – birtoklásával alapozták meg, hogy a XV. század közepétől Somogy vármegye nagybirtokosaivá és így mérvadó politikai erejévé válhattak.
A nép ajkán utóbb igazságosnak is nevezett I. Mátyás (1458–1490) éveiből származó adat szerint 1473-ban a Nagy-Pói Bálványosi családnak voltak Zala területén birtokai. A Zichyek továbbra is földesurai a helységnek, 1478-ban például Zichy György birtokolt itt földeket.
Csánki Dezső monumentális munkája a XV. századi Somogy vármegye területén 16 várat, 25 várost és 939 helységet sorol fel, utóbbiak közt megemlítve Zalát is. Az ilyen kis települések esetleges kereskedelmi vonatkozásairól vajmi keveset lehet tudni. Mivel egynapi járóföldön belül tartották, így elképzelhető, hogy a zalaiak is eljártak a XIV. század végén bizonyosan megtartott kőröshegyi vagy az 1480-ban említett bonnyai vásárokra.
A középkor, de még az újkor folyamán is a bor nem csupán élvezeti italként szolgált, hanem – a gyakran fertőzött kútvizek miatt – egészségügyi rendeltetése is volt. Nem tudjuk bizonyosan, hogy Zala földjén termesztettek-e a középkorban szőlőt, de Szőllősön – nevéből is adódóan – több mint valószínű. A környék mindenesetre jó szőlőt adó terület hírében állt. Csánki Dezső szerint 1488-ban a magvaszakadt Bálványosi György birtokait elnyerő Endrédi Somogyi Bernát, valamint Nagylucsei Orbán egri püspök és rokonai elégedettek lehettek új szerzeményeikkel, ugyanis ezeken – Bálványos, Kápolnás-Kapoly, Egyházas-Kapoly, Csege – minden művelés nélkül is évenként 23–28 vasa (hordó) bor termett.
A somogyi konvent által kiállított kiváltságlevél alapján szőllősi adatunk az is, hogy 1493-ban Kapoli Nagy Benedek és felesége Veronika „súlyos szükségükben, Somogy megyei Zewlews-i egész birtokrészüket, minden tartozékukkal egyetemben, Fayz-i Gergelynek és feleségének, Jusztinának […] 38 tiszta magyar forintért örök jogon eladták”.
A vármegyék önigazgatásának fejlődése, de különösen Somogy történetében jelentős időszak a gyenge kezű II. Ulászló (1490–1516) uralkodása. Magyarországon a vármegyék közül először 1498. január 6-án kelt királyi oklevéllel Somogy lett jogosult megyecímerre, majd később megyei pecsétre is. Az újabb királyi birtokosztogató politika keretében adományozta 1512-ben II. Ulászló Perneszi Imrének Zala egy részét.
A somogyvári Szent Egyed-kolostor konventje 1502-ben foglalta írásba azt az oklevelet, melyben a szomszédos Ugal, Tab, Csaba és Szőllős felől is intézkedtek tulajdonosaik. Az alábbiak Zala vidékének sűrűn lakottságát és az itteni földek értékességét is jelzik. Komjáthy Miklós kivonatában és fordításában mindez így olvasható: „… egyfelől Kerezthwr-i Miklós, másfelől pedig néhai Gybarth-i Kis Lőrinc fia: Ferenc, Kerezthwry Miklós mostohafia, valamennyi rokonuk terhét magukra vállalván, a következő bevallást tette: ők, akik már huzamos ideje közös kenyéren éltek s Kerezthwry Miklós az előbb említett Ferencet nem mostohafiaként, hanem mint aki tőle származott, saját fiaként tartotta és gondozta, s apjától rászállt birtokjogaiban védelmezte, az alábbi örökérvényű szerződést kötötték. Ingatlanaikat és ingó vagyonukat (ezüstneműiket és más értékeiket) összevonták, ill. egyesítették. Így […] a Somogy megyei Wgal, Thab, Babon, Chaba, Lwlya, Zewles, Ochman, Zabas, Athad és Barathy birtokokat, a Feyereghaz-i, Markfalwa-i és Wgal-i nemesi udvarházaikat. Továbbra is közös kenyéren élnek, birtokaikat is együttesen, nem pedig megosztva birtokolják. Mindenük közös lesz.”
A meggyengült központi hatalom miatt ezekben az időkben sok birtokjogi oklevél készült a hiteles helyeken. Egyelőre nem tudjuk pontosan, hogyan függ össze az előzővel az egyik 1505-ös oklevél, mely szintén ezekről a Zala környéki helységekről intézkedik: „A somogyi Szent Egyed monostor konventje előtt néhai Thab-i Kezewlczes Zsigmond fia, Wzd-i Nehez László, magára vállalván testvérei terhét is, a következő bevallást tette: viszonzásul azért, hogy őt szorongató szükségében támogatták […], Batthyan-i Boldizsárnak és fiainak, Boldizsárnak, Ferencnek és Bertalannak adományozta örök jogon Thab-, Wgal-, Babon-, Lwlya-, Zewlews-, Chaba-, Lyaba-, Ochm(an)-i […] birtokrészeit, minden tartozékukkal egyetemben.” A következő év végén újabb csereegyezség tárgyai voltak ugyanezek a birtokrészek.
A kolostorokban lakók egyik feladata imák mondása, misék tartása az egykori és még élő hívők lelki üdvéért. Ennek ellenében birtokokat, javadalmakat kaptak az apácák, illetve a barátok. Toldon (ma: Nagytoldipuszta, Andocs határában), a Szűz Mária-kolostornak Szőllős területén vásárolt birtokot egykoron egy bizonyos Apollonia asszony Kapoli Benedektől. Ezt a telket az asszony testvére elvette a kolostortól, ezért 1523-ban „Theryek Gáspár most, szülei, testvérei, ősei, utódai és a maga lelki üdvére és Szűz Mária iránti tiszteletből s, hogy Szűz Mária örökös segítője legyen, az elfoglalt telek helyett egy másik, a Zelews-i [szőllősi] plébániatemplomtól északra fekvő és Cheh Mátyás által megült jobbágytelket adományoz, minden tartozékával egyetemben, a Thold-i Szűz Mária kolostornak s az ottani remetéknek örök alamizsnául és azzal a kötelezettséggel, hogy szombatonként misét mondanak Szűz Mária mennybemenetele tiszteletére. Ha a misemondást elmulasztanák, a telek visszaszáll Theryek Gáspárra és utódaira.”
Az 1526-os esztendő Magyarország számára az ország és a nemzet létkérdésének súlyos problémáját vetette fel a mohácsi csata elvesztése után. A királyon, II. Lajoson (1516–1526) kívül seregnyi előkelő és vitéz katonák ezrei estek áldozatul I. Szulejmán török szultán (1520–1566) jelentős túlerőben lévő seregének augusztus 29-ének szomorú napján. Ebben az esztendőben kelt II. Lajos azon rendelkezése, melyben Perneszi Ferencnek, valamint testvéreinek, Péternek és Balázsnak adományozta Zala helység részeit.
Garai Miklós nádor birtokügy-rendezési utasítása, Buda, 1417. november 14. Benne zalai birtokok említése (SML)
Az Osztopáni Perneszy család címere a Somogy Megyei Levéltár egyik ablakán (Gőzsy Gáborné felvétele)
