A Kis-Balaton ölelésében

Full text search

A Kis-Balaton ölelésében
Zalavár megtelepedésének különösen a korai szakaszában, de a későbbi évszázadokban is meghatározó szerepet játszott a természeti környezet, annak is kiváltképp egyik eleme, a víz, amely éltette, másrészt védte ezt a már nagyon korán központtá rangosodó települést.
Zala hajdani központja ma a megye legszélén fekszik, a Zalai-dombvidék jellegzetes észak–déli irányú hátságai közül a Zalavári-hátnak a legdélebbi nyúlványán. A dombvonulat déli irányban fokozatosan veszíti el magasságát, Zalavár térségében már alig emelkedik százhúsz méter fölé, majd a falu belterületét elhagyva hirtelen zökken a Zala folyó és a Kis-Balaton lapályába.
A terület mélyszerkezetére vonatkozóan – az utóbbi évtizedek bányászati célú kutatásai révén – egyre pontosabb képpel rendelkezünk. A földtörténeti középkorban, pár százmillió évvel ezelőtt, a tengeri elöntés miatt e térségben mészkő és dolomit képződött, amely a Keszthelyi-hegységben bukkan felszínre. A földtörténeti újkorban legnagyobbrészt szintén tenger borította ezt a területet, így ennek megfelelő üledékek rakódtak le. A tengeri szakaszt néhány millió évvel ezelőtt a Pannon-tenger édesvizű tóvá válása, majd feltöltődése zárta le. Ennek az időszaknak a termékei a felszínhez közelebb eső agyagos, homokos rétegek.
Közvetlenül a felszín alatt a legfiatalabb, mindössze néhány tízezer éves löszös üledékek, valamint tőzeg és lápi agyag helyezkednek el. A lösztartalmú üledékekre főként a dombsági környezetben, míg a tőzeg tartalmú lerakódásokra a mocsaras lapályokon bukkanhatunk.
Szinte minden földrajzi elem tekintetében markáns különbséget fedezhetünk fel a dombsági és a körülötte lévő síksági (lapály) területek között. Ez legkevésbé talán az éghajlati viszonyokra igaz, hiszen a relatív magasságkülönbségek nem akkorák, hogy érdemben megváltoztassák egy ilyen kis területen belül a hőmérséklet, a csapadék vagy a szél mértékét, irányát.
Zalavár évi középhőmérséklete alig tér el az országos átlagtól, amely kereken tíz Celsius-fok. A januári középhőmérséklet kevéssel a fagypont alatt, mínusz egy fok körül alakul a sokéves átlagnak megfelelően, míg a júliusi középhőmérséklet húsz fok körül ingadozik. A hőségnapok száma – amikor a napi maximális hőmérséklet eléri vagy meghaladja a harminc fokot – nyolc–tizenkettő, míg az úgynevezett nyári napok száma – amikor a napi maximális hőmérséklet eléri vagy meghaladja a huszonöt fokot – hatvan–hetven között változik. A téli hónapokban a fagyos napok száma – amikor a minimális hőmérséklet eléri a fagypontot vagy az alá süllyed – a nyolcvan-kilencvenet, míg a téli napok száma – amikor a hőmérő higanyszála legjobb esetben a nulla fokig kúszik fel – a huszonötöt éri el. Az első fagyos nap rendszerint október utolsó harmadában érkezik el Zalavárra, és az utolsó, április közepe táján még meg szokta lepni a helybeli kiskerteket. A napfénytartam évi összege kevéssel kétezer óra alatt marad átlagosan évente.
A csapadék évi összege 750–800 milliméter. Ha ehhez hozzávesszük a környező Balatont, Kis-Balatont és a Zala folyót, megállapíthatjuk, hogy nincs vízhiány, bár kijelentésünk természetesen csak statisztikailag igaz. Az országos átlaghoz képest bővebb csapadékhozam miatt több a borultabb napok száma: a százat is eléri. A derült napok száma ezzel szemben mindössze hatvan.
Zalaváron az északi szelek a leggyakoribbak, ennek elsősorban domborzati és vízrajzi (Balaton) okai vannak. A meghatározó északi szelek adják az összes szélirány ötven százalékát.
A talajföldrajz tekintetében már jól érzékelhető az a fajta különbözőség, amely a korábban említett eltérő domborzati viszonyokból ered. A hátságon leginkább barnafölddel találkozunk, míg a Zala folyó mentén és a környező mocsárvilágban a jellegzetesen szürkésfekete lápos réti talaj, valamint a síkláp talaj a legelterjedtebb. Ez utóbbiak meglehetősen kedvezőtlen vízgazdálkodásúak, ez a mezőgazdasági hasznosítás szempontjából jelent hátrányt.
Zalavár környéke a Kis-Balatonnak köszönhetően vízrajzi, még inkább életföldrajzi szempontból országosan, de talán nem túlzás azt állítani, hogy nemzetközileg is ismert különlegesség. A mai Kis-Balaton öbölrendszere egészen a XIX. század elejéig szervesen kapcsolódott a Balatonhoz. Az emberi beavatkozás az 1800-as évek első évtizedeitől fokozatosan, körülbelül száz év alatt ennek a természetes öbölnek a lefűződését vonta maga után.
A térség legnagyobb folyóvize, a Zala nem mindig a Balaton irányába folyt. Körülbelül félmillió évvel ezelőtt még a Marcal-medence felé vezetett az útja, de ekkor a mai Alsó-Zala-völgy hátravágódó eróziós tevékenysége, Dél-Somogy süllyedése miatt felerősödött, és Türje magasságában átvágta a régi medret. A Dráva felé folyó Zalát azután a Balaton medencéjének pleisztocén végi – néhány tízezer évvel ezelőtti – süllyedése ismét eltérítette, ezúttal északi irányba, a Kis-Balaton felé.
A Zalavári-hátat nyugatról a Zala folyó felső-pleisztocénban kialakult terasza határolja.
Mivel a település a Zala völgyéhez képest tíz-tizenöt méterrel magasabban fekszik, ezért a legcsapadékosabb időjárás esetén sem fenyegeti – az őt körülvevő nagy mennyiségű víz dacára – árvíz. Ahogy említettük, az 1800-as évek közepéig a Zala folyó szabályozatlan mocsárvilága Hídvégpusztánál találkozott az öböllel, finom hordalékával itt kezdte meg a tó feltöltését. 1836 és 1886 között a Zalát egyre inkább gátak közé szorították, így már akadálytalanul szállíthatta iszapját a Balaton délnyugati öblébe. Az északkeleti szelek korbácsolta balatoni hullámok is fáradhatatlanul építették a turzást a Fenékpuszta és Balatonszentgyörgy közötti szűkületbe.
A Kis-Balaton eltűnésének azonban volt egy másik fontos oka is. 1863-ban a Sión zsilipet építettek, így megteremtődött a feltétele a balatoni vízszint meteorológiai viszonyoktól többé-kevésbé független szabályozásának. A mai, szabályozott tóvízszint két-három méterrel van az ősállapot köze-pes szintje alatt. Leginkább emiatt zsugorodtak össze a Kis-Balaton egykori vízfelületei.
A mind jobban lefűződő öbölben pezsgett az élet. A védetté váló vízi világ kedvelt ívóhelye lett a halaknak. A halbőség vonzotta a velük táplálkozó madarakat. Már a XIX. század végén Európa-hírű az itteni madárvilág. A madártan olyan jeles képviselői, mint Hameyer (1891), Lorenz (1891) és Krump (1894), a Kis-Balaton páratlan géntelepei kedvéért látogatták meg a XIX. században Magyarországot.
A terület gazdasági hasznosítása, elsősorban a szántóföldi művelés kiterjesztése céljából a XIX. század legvégén tervbe vették a Kis-Balaton teljes lecsapolását. A tervezgetést csak az 1920-as évek elején követték igazi tettek, amikor kotróhajók segítségével a Zala folyónak új medret ástak, és a tóba ömlő csatornák vizét ide vezették be. Ezzel a Kis-Balatont gyakorlatilag kettévágták, ezután zsiliprendszer szabályozta a vízellátást. A XX. század második felében a Kis-Balaton egyre gyorsuló feltöltődésének – valamint ezzel együtt a Keszthelyi-öböl eliszaposodásának – a Zala növekvő szennyezettsége és az intenzívebb szántóföldi gazdálkodás volt az okozója.
A feltöltődés következtében csökkent a szabad vízfelület, ritkult a halállomány, ez a madarak számát is leapasztotta. Ezt a folyamatot állította meg 1951-ben, csökkentve az elsivárosodás ütemét a Kis-Balaton védetté nyilvánítása. A következő évtizedekben stabilizálódott a madárállomány. Az itteni mocsárvilág legnevezetesebb faja a nagy vagy más néven nemes kócsag, a hazai természetvédelem „címerállata”.
A megfigyelések szerint 1897 és 1973 között az itt fészkelő kócsagok száma soha nem haladta meg a harminc párat. 1955-ben egy katonai repülőgép mélyrepülése folytán szinte az egész fészektelep megsemmisült: 1973-ig egyszer sem emelkedett 16 pár fölé az állomány. A következő esztendőben valóságos csoda történt. Több mint száz kócsag lepte el a Kis-Balatont és rakott fészket a berek egyik legrejtettebb zugában, számuk azóta is növekedett.
A mocsárvilág másik jellegzetes madara a kárókatona vagy kormorán, amelynek inkább a gyors szaporodása okozott gondot.
A hetvenes évek végén, a madárrezervátum stabilizálása után az itt élő fajok életkörülményeinek javítása és a fajgazdagság növelése lett a cél. A megoldás a visszamocsarasítás lett, melynek azonban más okai is voltak. A tó vízszintjének jelentős csökkentése, párosulva az üdülők egyre növekvő számával és az intenzívebb mezőgazdasági művelés jelentősen megemelte a Balaton vizének szervesanyag-tartalmát. A Zalán érkezett tápanyagok (melyeket korábban a Kis-Balaton mocsarai vettek fel) a Keszthelyi-öbölre zúdultak. Kézenfekvő gondolat volt az itteni vízminőség romlásának megállítására a Zala alsó szakasza mocsárvilágának tóvá duzzasztása, mintegy szűrővé alakítása.
1981 júliusában, a Zalavár és Zalaszabar közötti öblözetben kezdetét vette a Kis-Balaton első ütemének (Hídvégi-tó) építési művelete. A tározó 1985-ben készült el, a Zala folyó vize mintegy húsz négyzetkilométeres területet áraszthatott el.
A tározó vízszintje két méterrel magasabb, mint a Balatoné. A második ütem (Fenéki-tó) anyagiak hiányában egyelőre várat magára, amely előbbinek több mint duplája, ötven négyzetkilométeres lesz a tervek szerint, és a Zala folyót teljesen megtisztítja természetes szűrőjén keresztül, annak a Balatonra káros hordalékától.
A kis-balatoni mocsárvilág rehabilitációját elősegítő tó megépítése után, 1986-ban alakították meg a Kis-balatoni Tájvédelmi Körzetet 14 745 hektáron. A megnövelt fokozatú és területű védelemre azért volt szükség, mivel bebizonyosodott, hogy nem elégséges a fészkelőhelyek védelme, óvni kell a táplálkozási területet, a mocsárhoz tartozó ősgyepet és a közeli erdőket is.
A tervszerű védelemnek köszönhetően növekedett a területen a fajok száma, megjelent többek között az üstökös réce, kontyos réce, a gólyatöcs, a gulipán, és stabilizálódott a kis kócsag, valamint a kanalas gémek helyzete is. A madárrezervátum még ideálisabb körülmények közé került 1997-ben, amikor a Kis-Balaton, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park keretében a lehető legmagasabb védettséget kapta meg.
Jelenleg a megfigyelt madárfajok száma 232, közülük 110 itt is fészkel, 22 a fokozottan védett fajok száma. A turisták számára a Kányavári-sziget két kilátójából is jól megfigyelhető és felejthetetlen látványt nyújt az őszi költözés és a tavaszi visszaérkezés. Ekkor több tízezer madár is megpihen „tranzitutasként” a Kis-Balatonon.
Az állatvilágot tekintve a már említett madarak mellett nevezetes fajok még: a patkányfejű pocok, a halak közül a lápi póc, a réti csík és a rovarok közül a szitakötők különböző fajai. Jelentős értéket képvisel a mocsári növényvilág is. A sások, fűz- és égerligetek, valamint a bokorfüzesek mellett megtalálható itt a föld egyik legkisebb növénye a vízidara. Különlegesen szép látványt nyújt a fehér tündérrózsa és a sárga tavirózsa; a lápi csalán ritka előfordulása miatt méltó a megkülönböztetett figyelemre.

Zalavár látképe a Kis-Balaton felől

A Zala folyó régi medre, tőle jobbra a Kis-Balaton I. számú tározója Zalavár nyugati határában

Védett szárnyasok a Kis-Balaton vízi paradicsomában

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi