Hammas Gyurka

Full text search

Hammas Gyurka
Volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak volt három fia: a legnagyobbik csizmadia-, a második szabómesterséget folytatott, hanem a legkisebbikkel semmire sem lehetett menni: mindig a hamuban hevert, azért el is nevezték Hammas Gyurkának.
A két nagyobb legény egy darabig csak elnyögte, hogy ők a keresők, s az öccsük eszik, iszik, alszik, hamuban hemmedezik, de egyszer azt mondták az anyjuknak, hogy ezt már a szentlélek sem állja ki tovább, valamerre takarítsa el a becefiát. El is vitte szegény asszony a városba, beadta fazekasmesterségre, de már másnap otthon volt Gyurka, s azt mondta, hogy ő ugyan nem mocskolódik az agyaggal, s belőle, míg a világ világ, soha fazekas nem lesz. Azután elvitték tímármesterségre, de innét is megszökött mert a büdösséget nem tudta szenvedni. Vitték szabóságra, azt azért nem szenvedhette, mert ülni kellett.
A szegény asszony már úgy elkételenedett, hogy azt sem tudta, hol áll a feje; de a legények addig morgolódtak, hogy ismét próbált egyet, s elindította a város felé. Amint mentek, találkoztak az országúton egy veres szakállú urasággal. Kérdi az asszonyt:
- Hová igyekszik kend, néne, azzal a legénykével?
- Én bizony, nagyságos uram, viszem ezt a szegény legénykét szolgálatba, ha valahol helye kerekednék, de hogy az igazat meg is mondjam, még egy helyen sem tudott ellakni, mert "laci a hátán ül" (lusta).
- Nem baj, a - örvendezett az uraság. - Éppen ilyen legényt keresek én. Nem lesz nálam semmi dolga az isten földjén, s mégis olyan bért adok, hogy tíz esztendeig sem szolgálna más embernél annyit.
Megörvend a szegény asszony, de még jobban Gyurka, s meg is mondta az anyjának egyszeriben, hogy ő ehhez az úrhoz megy szolgálatba, ha semmit sem fizet is, csak enni eleget adjon.
Az uraság megcsinálta az írást, s mikor a szegény asszony megnyomta a keresztet, azt kérdi tőle:
- No, szegény asszony, tudod-e, hogy ki vagyok én s hova viszem a fiadat?
- A biz, a no - renyekedett a szegény asszony -, nem is kérdém.
- Hát tudd meg, hogy én Durumó vagyok, a pokol királya, s fiadat az ördögök közé viszem.
Aj, megijedt a szegény asszony, kérte, hogy az írást égessék el, de Durumó azt felelte:
- Majd vaskedden!
Hanem megígérte, hogy esztendő múlva jöjjön el ebbe s ebbe a rengetegbe, ott egy helyet úgy hívnak, hogy: Durumó sarka, s ott aztán visszaadja a fiát. Belényugodott nagy nehezen a szegény asszony, de mikor hazament, még akkor jutott isten igazába eszibe, hogy a fiát kinek a kezére adta. Elpanaszolta két nagyobbik fiának, hogy milyen szerencsétlenül járt, de ezek csak összenéztek, s azt gondolták, hogy az anyjuk vagy a konty alá hajtott, vagy meghibázott az eszében.
No, eltelik az esztendő, s a szegény asszony elment pontosan a Durumó sarkához, várt-várt setét esig, de Durumó nem hozta vissza a fiát.
Amint ott búcsálódott, odament egy ősz ember. Kérdi:
- Miért búsulsz, te szegény asszony?
Elmondta, hogy kinek adta szolgálatba a fiát, s hogy éppen a mai szent napra ígérte, hogy visszahozza, de biz a nem is gondol arra.
- Ne is várd azt hijába, szegény asszony, mert oda magadnak kell elmenned, s úgy visszakapod a fiadat!
Avval beléfútt sípjába, s egy kicsi nyulacska mindjárt mellette termett.
- No, szegény asszony, ez a kicsi nyulacska elvezet a pokol kapujáig, ott aztán beeresztenek, csak azt kell mondanod, hogy Durumót keresed. Hanem a te fiadat eddig úgy elváltoztatták, hogy még te sem ismered meg; adok én neked egy szál rozmaringot, indulj meg ezzel az ördögök közt, s amelyik előtt kivirágzik, az a te fiad.
Megköszönte szépen a szegény asszony az ősz ember szívességét, s elindult a kicsi nyulacska után.
Három nap s három éjjel mentek, akkor értek a pokol kapujához, innét megfordult a nyulacska, s a szegény asszony bekiáltott a kapun.
Kifut egy ördög, s kérdi:
- Kit keressz, te szegény asszony?
- Én bizony Durumó őfelségit keresem - felelt a szegény asszony.
- No, csak jere, éppen most egrecíroztatja a legényeit, ha jó kedviben lesz, még be is fogad a fűtőkatlan mellé.
Bement szegény asszony, ment egyenest Durumóhoz.
- Kend ugyan visszahozá a fiamat, Durumó uram!
- Ejnye, azt bizony el is feledém - mondja Durumó -, de hát melyik is volt a kend fia? Válassza ki, kend jobban ismeri.
A szegény asszony eltalálta egyre rozmaring nélkül is, pedig olyan fekete volt a fia, mint az üst.
- Jaj - kiált Durumó -, így nem mesterség eltalálni!
Elészólított egy regiment ördögöt, s parancsolta, hogy egyszeriben vagdalják össze azt a regimentet, amelyikhez Hammas Gyurka tartozott azután égessék porrá, s jóféle füvekkel megkenegették, s a porból ismét egy regiment ördög lett, de egy makula mákszem nem sok, annyi sem különbözött egyik ördög a másiktól.
- No! Most válassza ki kend a fiát! - biztatta Durumó.
Kezibe vette a szegény asszony a rozmaringot, megindult a geléda előtt, s mikor a fiához ért, a rozmaring kivirágzott, s ő megállott előtte.
- Ez az én fiam! - mondta Durumónak.
Tüsszögött Durumó nagy bosszúságában, nem tudta már, hogy mitévő legyen, mert Gyurkát semmiképpen ki nem akarta adni, úgy megkedvelte.
Hanem Gyurka jóllakott már az ördögséggel is, keresztülbucskázott a fején, csóka lett belőle, s úgy kirepült a pokolszádán, hogy Durumónak szeme-szája elállott nagy bámulatában.
Azt mondja a szegény asszony:
- Már bizon, ha a fiam elment én sem maradok itt - s avval otthagyta Durumót.
Káromkodott, szitkozódott Durumó, hogy a kölyök így kitanulta az ő mesterségit egy esztendőre, hogy még az ő eszén is túljárt, de nem hagyja annyiban, ha életivel játszik is. Ő is keresztülbucskázott a fején, sasmadár lett belőle, s avval utánarepült Hammas Gyurkának. Mikor már szinte utolérte volna, egy szép réten leszállott Gyurka, keresztülbucskázott a fején, s lett belőle egy szép selyemkendő. A falusi legények meg a leányok éppen ott táncoltak, az egyik leány megkapta, s szépen a nyaka körül kötötte. Leszállott erre a sas is, keresztülbucskázott a fején, s lett belőle egy istenes vastag bot. A táncosok között volt egy vidéki legény is, ez kérni kezdte a leánytól a szép selyemkendőt, de ez nem adta. Azt mondta a legény:
- Hiszen úgyis lelted! - s erővel el akarta venni.
A leánynak a szeretője erre felkapta a botot, s úgy eldöngette a vidéki legényt, hogy a csontja is ropogott belé. Eközben a selyemkendő leesett a leány nyakáról, s ismét csóka lett belőle, a botból pedig sas, de most még mérgesebben üldözőbe vette, mert ahogy fájt az ütés a vidéki legénynek, úgy fájt neki is.
Mikor már szinte utolérte volna, a csóka berepült egy ablakon, ott átalhajitotta magát a fején, s lett belőle egy szép gyémántgyűrű. A sas nem tudott egyebet kieszelni, hanem bucskázott egyet, s lett belőle egy fiatal úr. A háznál éppen akkor készültek a bálba, s a kisasszony, mikor észrevette a gyűrűt a kicsi asztalán, azt hitte, hogy az édesapja vette ajándékba, s felhúzta az ujjára. Beállított erre Durumó is, gazdag úrfi képében, s úgy megszerettette magát a háznál, hogy elhívták magukkal a bálba. Durumó csak mind a gyűrűs kisasszony körül forgolódzott, mondta neki a szépet, s addig-addig, hogy kérni kezdette a gyűrűt a kisasszonytól. Ez azonban kikacagta Durumót, hogy már első este gyűrűt kér tőle, s azt mondta:
- Majd máskor!
Hanem Durumónak akkor kellett volna, s mikor táncra kerekedtek, megfogta a gyűrűt, hogy erővel lehúzza az ujjáról. A kisasszony elkezdett sikoltozni, s Durumót megcsípték a többi úrfiak, s úgy kipenderítették az ablakon, hogy alig tudott összeszedelőzködni. Káromkodott Durumó, s fel is fogadta, hogy többet nem üldözi Hammas Gyurkát, hogy mindenütt ő húzza a kurtát, s visszament az országába. Azonban vége lett a bálnak, s más este a kisasszony lehúzta a gyűrűt, s lett belőle csóka, kirepült az ablakon, s hazáig meg sem állott. Az ajtó előtt keresztülbucskázott, s ismét Hammas Gyurka lett belőle.
- Jaj, lelkem, fiam! Csakhogy hazakerültél - renyekedett a szegény asszony - látt-e, bátyáid már bolondszámba vettek engem, mert nem hitték, hogy a Durumó szolgája voltál kerek esztendeig.
- De biz a voltam, aki áldója van! - mondta Hammas Gyurka -, de bezzeg nem is bántam meg, mert annyi huncutságot tanultam nála, hogy már ezután is elélhetünk úri módra.
Másnap reggel azt mondja Gyurka a bátyjainak:
- No, legények, ma sokadalom lesz a városban, én hollószín paripává változom, ti pedig vezessetek el engem, s adjatok el jó pénzért. Csak kettőt kötök ki, hogy vörös szakállú embernek el ne adjatok, s ha eladtok, fejemben ne hagyjátok a kötőféket, mert cudarul lesz a dolgom.
El is indultak a városba, s mikor egy erdőn mennének keresztül, Gyurka átalbucskázott a fején, s lett belőle egy szép hollószín paripa. A bátyjai kötőféket vetettek a fejébe, s úgy vezették be a városba. Még jóformán be sem értek, egy óbester megalkudta ötszáz forintban, de addig itták a legények az áldomást, hogy mind jobban-jobban nekimelegedtek, ettek-ittak, húzatták a muzsikusokkal, s az öccsükről úgy megfelejtkeztek, mint a fekete föld. Az óbester pedig hazavezette a szép csikót a kötőféknél fogvást, s bekötötte az istállóba. Mindjárt adatott neki jó lágy sarjút, de a csikó csak tüsszögött, s még belé is harapott. Kimegy az óbester leánya, vitt egy karéj komlós cipót s egy jó marék nádmézet, s lám, azt mind egy falásig megette. A kisasszony még tréfálkozott az apjával, hogy cipóval él, meg cukorral, olyan csikót vett. Jól van! Kicsapatja az óbestert az udvarra, hadd járja meg magát, hanem mikor délben mind bémentek a cselédek ebédelni, keresztülbucskázott a fején, csóka lett belőle, s hazáig meg sem állott. Az ajtóban ismét bucskázott egyet, s lett belőle Hammas Gyurka. Bément a házba, ott erősen lecirmolta a bátyjait, hogy róla úgy megfelejtkeztek, s azt mondta, hogy holnap is vezessék el, de ha megint úgy járatják, többet nem vegyít velök, hanem dolgozzék mindegyik a maga kezére.
Elindultak második nap is a sokadalomba, s mikor az erdőbe értek, átalbucskázott Gyurka a fején, s egy olyan gyönyörű szürke csikó lett belőle, milyen szép még a török császár alatt sem járt. Fejébe húzták a kötőféket s amint beértek a városba, megszólítja egy veres szakállú uraság:
- Mit kértek ezért a csikóért, hé?
- Kétezer forintot - felelt a nagyobbik legény.
A veres szakállú uraság egyszeriben elévette bugyellárisát, de a legényeknek eszükbe jutott, hogy mit kötött volt ki az öccsük, s megmásolták szavukat. Azt mondták, hogy csak tréfabeszéd volt az egész, mert a csikó nem eladó, viszik egy grófnak. A veres szakállú uraság éppen Durumó volt, s nem is hagyta annyiban, hanem szépen utánok sétált, hadd lám: kinek adják el a csikót. Amint vezették az utcán, kinéz az ablakon egy gróf, s kérdi: mit kérnek a csikóért?
- Háromezer forintot! - felelt a nagyobbik legény.
- Vezessétek be! - parancsolta a gróf, s mindjárt kifizette a háromezer forintot. A legények nagy örömükben ismét a csikó fejében felejtették a kötőféket, s annálfogvást be is kötötte a gróf az istállójába. Alig mentek el, Durumó is beállított a grófhoz, s dicsérni kezdette a csikót, mondta, hogy ő is megvette volna annyiért.
- Hát az úr miféle? - kérdi a gróf.
- Én bizony lovászmester voltam egy hercegnél, s most szolgálatot keresek, ha valahová befogadnának lovászmesternek - felelt Durumó.
- No, éppen jó helyen jár, nekem egy ügyes lovászmesterre van szükségem.
Írást csináltak, s Durumó ment tüstént az istállóba.
- No, te tolvaj, akasztófára való gyilkos! Megverettél egynéhányszor, de most a kezem közé kerültél!
Ezt mondta Durumó a csikónak, avval elékapott egy vastag cseberrudat s úgy elnáspángolta a szegény csikót, hogy az a hídlást is felrúgta kínjában. Meghallja a gróf a nagy dörömbözést, lefut az istállóba.
- Hát te gazember, így kezded az esztendőt?
Megfogatta a béresekkel, lehúzatta, s olyan ötvenet húzatott reá, hogy elájult belé. Mikor aztán felszeszpetelődött nagy kínnal, átalbucskázott a fején, s lett belőle sas, de megfogadta, hogy többé nem üldözi azt a kitanult kötélrevalót, ki úgy a begyibe szedte az ő mesterségit, hogy még őt is csúfossá teszi.
A gróf ezalatt kieresztette a csikót, hogy járja meg magát az udvaron. Az egész ház népe sajnálkozott a szegény csikón, jóltartották cukorral, kaláccsal s különbnél különb jóféle süteményekkel. Hanem ahogy magárahagyták, csak keresztülbucskázott a fején, s úgy repült haza csóka képiben, mint a gondolat. Az ajtó előtt ismét Hammas Gyurka lett. Mikor belépett az ajtón, bátyjai ijedtökben az asztal alá hengerkedtek.
- Csak ki onnét, hé! - szedtevettézett Gyurka. - Tovább nem tartjuk az atyafiságot, mert ti, látom, mindig elisszátok az eszeteket.
Ami pénz volt, elosztotta négyfelé, s azt mondotta:
- Egy rész az anyámé, hogy legyen miből éljen vénségire, kettő a tiétek, hogy legyen miből folytassátok a mesterségeteket, a negyedik rész az enyim s én azzal megyek szerencsét próbálni.
Avval átalbucskázott a fején, s úgy elrepült csóka képiben, hogy soha még hírét sem hallották.
 

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi