Népiesch
Népiesch
Igen, most valami újat kezd a kezdő író: júliusra tehát beiratkozik a népies iskolába, ahol Móricz Zsigmond osztályfőnök úr vezetése alatt káromkodástant, asztamateremtetteológiát, kutyafalógiát, beszéd- és förtelemtant és köpészetrajzot tanulmányoz; rendkívüli tantárgynak heti két órában helyesírásról leszoktató testgyakorlatokat végez. Első írásbeli dolgozatait itt nyújtja be a Nyugatnak.
(Folytatás)
Turi Dani ozstán mégis hazakódócott, de a lelke fenekin, meg a fenekelelkin nagy, nagy keserves fenekedésekkel győzte az életyit.
- Hej, muramista, muramista - ódódzott a nyelvije nekije -, bé tökkel vágtál csülökbe.
Megaztánis a felesége eszmélkedett a jobbérzésébe, és attul úgy, de úgy összefancsorgott a lelke levese, hogy szinte bőrzött. Akkor, mint a kanoroszlány, kibicsakta a nyakát, a szeme is megnyikkant bele - aztán akkor úgy ment Turi Dani, szélesen, peckésen, nagytehetemséggel, úgy ment végig araszolva a nagy utcán. De közben tarajashorgas, úri böfögés nyomta, nyefegette a torkát, azt meg legyűrte keserűen: izgatta, vágta, gyömöszölte, gyomrintotta a nagyérzés, nagyfeneérzés, hogy az erei úgy daggantak a nyakacsiggályán, mint téli teplincze a vágáskor. Az a szeginasszon! Az a szeginasszon!
Eccere Bira jön vele szembe, az meg csak ránézett, megnézte a testivel egészbe, és csak úgy sunysuttyából odapistangolt a nagyerős hím szemébe. Csak úgy, a hóna alól nézte, de a cippes derekát végigriszákolta valami fortymeleg.
- Hej, muramiste, te Bira, merre lófrász? - beszélt Dani, de a szemét már elöntötte a hímes vérharag.
- Merre? - rüstölt a ján, nyelveskésen. - Merre, hát mér, aszongya, kee! Amerre fekete jérce jár: a lábán.
S megrisszantotta újfent a derekahajlását.
Dani akkor nem szólt, hanem eccercsak nagybüszke hímdagadás fogta el: - a két szeme elnyálladt, betaknyadzott a hévtül: kicsurgott a pörses, duzzadt férfiszája: - a nyakaere félméterre kilógott, és úgy megszoringatta zekéjét, hogy kicsattant a golyvás hátulja. Azzal csak félkézbe kapta a jánt, egyet roppantott és megcsóválta a feje fölött. Úgy lett meg a ján, aztán visszaesett, mint a rongy, nyaflán, szétnyúlva, kehesen.
A férfi csak nézte, és már torlakodott a torkában a nagyutálat. Valami erős, mélységes lágyság fogta el, héj, muramiste, muramiste - azzal fogta, béköpött, odapökött az erős, széles tenyerébe egy féllitert, azt hozzácsapta a jánhoz, hogy csak úgy liccsent.
Úgy ment el, mint az Isten.
Kimeresztette a nyakát.
Vitte a nagyerős lelke.
A tábla végébe meg ott állt a walesi herceg felesége, annak a törékeny testét végigbizsenbozsongatta valami borsódzás, babzás: - úgy nézte a férfit, hogy málladt tőle a fehér melle. Különösen a köpést nézte. Ilyen szépet, igazit, hímeset még nem látott. Ilyen igazi, erős férfit.
Az meg csak jött felé.
- Mi járatban erre, Turi uram - kérdingette a hercegzasszony csak úgy közömbösen.
- Instállom, usgye, aszongya, butykos, lölkem - mondta Turi Dani makacs-mereven. S egyszercsak, fogta, s akkorát bömbent, ordantott a torkával, hogy a szája kétoldalt kirepedt a füléig. Valami forróság fogta el a hercegzasszonyt: - a hímség ilyen förtelemszép nyikkanására. Elszédült, megkábult, összebágyadt, lecsuppant, odariggyent a férfi zekés melletetejére. Először látott igazi férfit. Erős, ősösztönös, nagyszerű, igazi, félliterköpő, füligrepedtszájú, füstös férfit. Az igazit. A nagyot. A kérlelhetetlent. Az ősösztönöst.
- Te szép, te én uram, mura, mura - nyögte elaléltan, pihegve, mint nyaratszaki csibbe.
Dani meg nézte.
Aztán egyetlen, morczos mozdulásával a körmefeketéjének, felhasgatta végig a hercegasszony hasát. Úgy hagyta ott, kibuggyanva. Az még akkor is szerelmesen tátogott, tinpegett utána.
Úgy ment el döngve.
Vitte a nagylöttyös indulat. A férfit.
Két uralkodó herceg jött vele szembe három bölénnyel. Dani oda se szottyant nekik, áttaposott rajtuk. Belerúgott, átrúgta. Hozzá sziszegett a fogával, keresztül a foga-húsán.
Három másik ember jött.
A tömörkény, meg a gárdonyi, meg a mikszát.
- Mi járatban - mondta a tömörkény. - Mi járatban, gazduram. Itt nem lehet átmenni, gazduram. Dram.
Dani csak nézte. Vérbenyihhant, a szeme.
Nagyot, keserveteset fohászkodott a gyomraveleje. Két kezével odakapott, megfogta, forgatta a népiescht és csak úgy szőrmentében, riszálva, odakente a palánkhoz. Még be is sózta, paprintotta kevéssé. Egyet ropigott a fogával, s leharapintotta a két másik népiesch fejét. Úgy meningélt továbbság, népies irányban.
