18

Full text search

18
Míg ezek a teremben történtek, Gergely az előszobában ácsorgott.
Ahogy ott áll az öles, magas cserépkályha mellett, úgy érzi, mintha valami pók futna végig az arcán. Odakap. Hát egy pávatoll akad a kezébe.
A kályha két terem közt állt, s mellette át lehetett látni a másik terembe.
- Gergely! - hangzott halkan.
Gergely boldog megrezzenéssel fordult vissza.
A Vica arcát látta, az ő pajkos szemét, ahogy a szomszéd teremből átpillantott.
- Gyere ki a folyosóra - susogta a leány.
Gergely kisurrant. A leány már ott várta az ablakfülkében. Megragadta a kezét.
- Gyerünk le a kertbe!
S vezette. Négy vagy öt termen mentek át. Valamennyi vastagon be volt terítve szőnyeggel, s valamennyinek le volt eresztve a nap felől való oldalon a kárpitja. A falakon királyképek és szentképek. Egy helyen lovas csatakép is. A bútorokon és falakon aranyozások. Egyik szoba rákszín, a másik liliomszín, a harmadik kék, mint a levendula. Mind más és más színű. Bútor valamennyiben kevés.
Egy ajtón végre a kertbe léptek ki. Gergely megkönnyebbült.
- Magunk vagyunk - mondotta Vica.
Fehér ruhába volt öltözve, valami fátyolféle, könnyű szövetbe, amely a nyaka körül ki volt kanyarítva. A haja egy ágba fontan csüggött a hátán. A lábán sárga szattyáncipők. Állt az árnyékos homokúton, egy bokorcsoport mellett. Állt mosolyogva, hogy Gergely bámulta.
- Szép vagyok? - kérdezte azzal az őszinteséggel, amely még a gyermekkor ártatlanságából való.
- Szép - felelte Gergely. - Te mindig szép vagy. Fehér galamb vagy.
- A királyné varratta ezt a ruhát nekem.
S karját a Gergely karjába öltötte:
- Jer, üljünk amoda a hársfák alá. Sokat akarok neked mondani, és te is bizonyára nekem. Mindjárt megismertem a hangodat, mikor a vasrácson beszóltál, de nem hittem, hogy te vagy. Sokszor gondoltam rád. Az éjjel is felőled álmodtam. A királynénak is mondtam akkornap, hogy itt vagy. Azt mondta, mihelyt a török elmegy, látni akar.
Leültek a hársfa alá egy márványpadra, amelynek a karja két ülő oroszlán. Onnan le lehetett látni a Dunára s a Duna túlsó partján Pestre. Kicsi kis, piszkos város az a Pest. Magas kőfal keríti körül. A kőfalon belül apró házak. A kőfalon kívül sárga homokos mező. De Gergely nem nézte sem a Dunát, sem Pestet, ő csak Vicát nézte. Bámulta a leány arcának fehér mályvához hasonló tisztaságát, gyönyörű fogait, gömbölyű állát, fehér bársonynyakát, vidám, ártatlan két szemét.
- No, most már beszélj te is - mondotta a leány. - Hogy élsz Törökéknél? Tanulsz-e még sokat? Tudod-e, hogy én most festeni is tanulok? No, mit bámulsz úgy? Még egyet se szóltál!
- Téged bámullak, hogy milyen nagy vagy, és milyen szép vagy!
- Azt a királyné is mondta. Azt mondta, hogy most nagyleánnyá fejlődök. A kezem, lábam most már akkora, hogy nagyobb nem lesz. Mert a kéz és a láb csak tizenhárom éves korig nő a leányoknál. Te is szép vagy, Gergely.
Pirosság futott végig az arcán, és eltakarta a szemét a tenyerébe.
- Jaj, milyen bolondokat beszélek! Ne nézz rám! Szégyellem magamat.
De a fiú is zavart volt. Elvörösödött a füle hegyéig.
Egy-két percet hallgattak. A hársfán egy pihenő fecske csicsergett. Talán azt hallgatták. Dehogy azt hallgatták. Szebb zenét hallgattak ők. Azt, ami a szívükben zendült meg.
- Add ide a kezedet - mondotta a fiú.
A leány készséggel odanyújtotta.
A fiú fogta a leány kezét. Az várta, hogy mit akar Gergely. Gergely csak hallgatott és nézett.
Egyszer csak fölemelte szép lassan a leány kezét, és megcsókolta.
Éva elpirult.
- Szép ez a kert - mondotta Gergely, hogy valamit mondjon.
Megint hallgattak. Egy hársfalevél leesett az ágról, és eléjük hullott. Arra néztek mind a ketten, aztán a fiú megszólalt:
- Mindennek vége van.
Ezt olyan búsan mondotta, hogy a leány szinte ijedten nézett reá.
Gergely fölkelt.
- Gyerünk, Vica, mert hátha jön atyámuram.
Vica is fölkelt.
Újra karon fogta Gergelyt. Hozzá is simult. Így mentek némán tíz lépést. Akkor a leány megszólalt:
- Mért mondtad, hogy mindennek vége van?
- Mert vége van - felelte Gergely.
És még egynehány lépést mentek hallgatva. Gergely a fejét rázta:
- Érzem, hogy te nem leszel az én feleségem.
És sóhajtott.
- Én meg érzem, hogy az leszek - felelte vigasztalón a leány.
A fiú ránézett. A szemébe nézett.
- Ígéred nekem?
- Ígérem.
- Lelkedre?
- Lelkemre.
- És ha a szülőid mást akarnak? És ha a királyné mást akar?
- Megmondom nekik, hogy mink már megegyeztünk.
Végigmentek újra a szobákon. Mikor a folyosóra nyíló ajtóhoz értek, Vica megszólalt:
- Míg itt a török, nem találkozhatunk, csak ha Bálint úrral jössz. Akkor csak állj ide a kályha mellé. Azután kijövök majd érted.
Gergely fogta a leány kezét. A leány érezte, hogy a Gergely keze remeg.
- Megcsókolhatlak? - kérdezte Gergely.
Azelőtt mindig megcsókolták egymást kérdés nélkül is. De Gergely érezte, hogy ez a leány nem az a leány többé, akit otthon Keresztesen testvéreként szeretett. Több. A leány is érzett valami effélét, mert Gergely kérdésére elpirosodott.
- Hát csókolj meg - mondotta boldog-komolyan.
S nem az arcát nyújtotta, mint szokta, hanem az ajakát.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi