A víz ereje

Full text search

A víz ereje
Télen a folyó halott. Már abban az értelemben, hogy a vize folyik ugyan, de rajta nem jár senki. A legolcsóbb országutat nem használják. Néha ugyan a jég miatt sem lehet, mert az úszó táblák összeállnak rajta. Mint régebben az embereket állammá kényszerítette össze valamely szigorú vezér, olyanformán csapja össze jégmezővé a táblákat a hatalmas hideg. Ugyan az sem mindig hatalmas. Jön valami meleg szelecske, s egy éjszaka alatt megindul a jég. Azonban nem lehet tudni, hogy a harmadik éjjel nem jön-e megint valamely hideg szelecske, amelyik megint összeállítja. S ráadásul most már azt sem lehet tudni, hogy melyik szél milyen? Ezelőtt az északi szél hozta a hideget, a déli a meleget, de most már ezek is össze vannak keveredve, mert az idők járása mostanában csakugyan mindenben megváltozott. Olyan akaratosan erős déli szelek vannak, hogy az csoda.
Valamikor a gazdagságra büszkélkedő tanyai gazda ilyen gőgös panasszal volt:
- Annyi a cselédöm, hogy a szél se ér tőllük, mégis mindön dolog gondja az enyim...
Ami úgy értendő, hogy a sok cselédje szél ellenében körülállta, a gazda elől fölfogták a szelet. Mint a fák a vihart a vékony homoki erdőben a vetés elől.
Most próbálja azonban ezt. Akár déli szélben is. A déli szelek úgy megváltoztak, hogy ahhoz fogható változás nincsen más. Szép, szelíd, suttogó szava lármás kiabálássá változott, s ma azt mondják róla, hogy nagyon szépen föl tudja öltöztetni a dolgos embert. Amennyiben hogy minden gúnyáját magára szedi a szél hidege ellen, ha rongyos is.
Hát így van ez kora tavasszal. A víz még halva van, mert ki merne rajta a törékeny faedényekben járni. De a part nincs meghalva. Ott járnak-kelnek az emberek, és nézik a vizet. Hogy mi van vele? Hogy miként leszünk, és hogyan leszünk, mikor lesz a vízen is tavasz, amely majd a munkás karoknak dolgot ad. És a vizecske iránt más felekezetek is érdeklődnek. Ama városrészek lakói, akik messze laknak tőle, szintén megindulnak olykor, megtekinteni a vizecskét. Mert az úgy van, hogy meg kell látogatni olykor, és legeltetni rajta a tekintetet. Már a távolos tanyákon lakó embernek csakugyan semmi köze hozzá, mert ha kiöntene is, odáig nem érne, de ha bent jár a városon, mégiscsak megtekinti, gyermekét behozza, s megmutatja neki, mondván:
- Ez a víz... Ez az a bizonyos...
Állnak a parton. A vizecske most jól megbővült, mert a télen sok hó esett, a föld túlontúl jóllakott vele, amit már nem bírt meginni, odaadta a vizecskének. Ez meg hízik tőle, és vastagodik. Nyáron olyan vékony néha, hogy azt lehetne hinni, hogy valamely híres vízugró jól nekiszaladtában talán túl a közepe feléig át is bírná ugrani, most meg, íme, mily terjedelmes: kihaladt a partokra, s ellegel egész a töltések lábjáig, azokat nyalogatja. Mit gondolhatnak most a töltések lábjai, mikor ilyen megtiszteltetésében már esztendők óta nem volt részük? Csak nézték, nézték, de hiába nézték a vizecskét, mert nem jött el hozzájuk, úgy tetszett, hogy már minden látogatásról letett. Ám most feltámadt a régi szerelme, és a parti fűzfák törzsének csókolására, szűzi ágyából kitérvén, odavonult.
Már most arról van szó, hogy majd halad-e tovább? Fölmászik-e a töltések oldalain, hogy a füveket életre serkentse, és benézzen az ürgelyukakba, mondván a kis családnak: de régen nem láttalak benneteket, báránykáim. Bár hiszen az ürgebáránykák nemigen szeretik az ilyesmit, mert belefulladnak a látogatás örömeibe.
Azt mondja egy ember:
- Az idén följön a partra.
A többiek hallgatnak, könyökölvén a kőkorláton. Csak egy akad, aki csóválja a fejét.
- Nem úgy van - szól. - Nem jön föl. Nem bír.
- Nono, Mihály bácsi - veti közbe a harmadik. - Nagyon sok hó esött. Itt nálunk is sok esött. Mennyi löhet még odafönt a högyekbe. Ha a két ár összeesik...
- Ha összeesik is. Nincs már ennek a víznek ereje. Elvötték tűle az urak.
Úgy áll a dolog ugyanis, hogy kétféle áradás van. Az egyik a tavaszi zöldár, a másik a hegyi hóolvadás árja. Ha szép egymás után sorjában következnek, leszaladnak baj nélkül. De ha mind a kettőnek az ideje egybeesik, a sok víz nem fér bele a folyó ágyába, és kicsap a partra. Már aztán hogy tudományosan is így van-e ez, az nem egészen bizonyos, de a vízen járó és a vízből élő nép így tartja igazságul. Éppen azért mondják is Mihálynak:
- Ha összeesnek, csak följön a partra. Ide a lábunk elé, e. Hogy még majd a lejárókat is be köll falazni.
- Dehogy, dehogy - ingatja a fejét Mihály. - Mondom, hogy nem bír. Nincsen hatalma többé. Az urak elvötték a hatalmát. El. Elvötték az erejét, hogy elvöhessék tőle a sok földet, a rétöket, amikre azelőtt kijárt.
Egy fiatal kérdezi:
- Aztán jutott azokbúl a földekből a népre valami?
Mihály bácsi keserűen nevet, és úgy beleszorítja a szárat a pipába, hogy a makkja majd kettészakad.
- A népnek? - kérdezi. - Hát jut itt valami a népnek? Az ki van zárva.
Csakugyan így mondta: Ki van zárva. Mihály bácsi a szocializmussal beszívta magába a germanizmust is.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi