LVIII.
LVIII.
Körültem minden eltávozott. Hiába éled a fiatalos. Hiába sarjaz a rét, nekem nem kékülnek többé a domború hegyek, nekem nem csereg a patak, nem virít a rózsabokor... Nem lehelnek ezek többé nyugtatást ebbe a széjjelmorzsolt szívbe, nem folynak belőlök többé örömek. Oh ártatlan, édes örömek! Mikor a természet kebelében feküdtem, mikor azokat hörpölve szívtam jóltevő poharából - édes örömek! oda vagytok! kedves helyem eztán a. temetőkert... Ott ahol a bodza boltos gallyaival egy sírhalmot árnyékoz, ott ülök most legörömestebb és szívszakadva kívánnék oda leszállani, ahol gyökere eltűn.
