Meteorok, meteoritok
Meteorok, meteoritok
A Naprendszer kialakulása során a bolygókon és holdjaikon kívül létrejöttek apróbb égitestek is, amelyek mérete egészen a bolygóközi porszemcsékig tart. Ezek a szemcsék a bolygómozgás törvényeinek megfelelően nap körüli pályán keringenek. Esténként előfordul, hogy mozgásuk során összeütköznek a Földdel. Az ütközés során tapasztalt jelenség elsősorban a részecskék tömegétől (méretétől) függ.
A kozmikus porszemcsék és kődarabkák 11 000 és 72 000 m/s közötti sebességgel ütköznek a Föld légkörébe. Az óriási sebesség következtében fellépő közegellenállási erő lefékezi a részecskék mozgását, miközben mozgási energiájuk hővé alakul. Ez 90-110 km magasságban felizzíthatja a világűrből érkező testet. A 0,1 mm-nél kisebb átmérőjű szemcsék csak távcsövekkel figyelhető felvillanást okoznak, ezeket teleszkopikus meteoroknak nevezzük. A mm-es szemcsék felvillanása szabad szemmel is megfigyelhető. A néhány cm-t meghaladó méretű részecskék felvillanása a Vénus látszó fényességénél fényesebb jelenséget okoz, ilyen ritka alkalmakkor tűzgömbről (bolidáról) beszélünk.
A meteorvillanásokat megfigyelve azt tapasztaljuk, hogy egy részük véletlenszerű időpontokban és helyeken történik, ezeket sporadikus (szórványos) meteoroknak nevezzük. Más részük eloszlása viszont szabályosságot mutat, a meteornyomok az égbolton egy pontból, az ún. radiánsból (kisugárzási pont) látszanak kiindulni. Ezek a rajmeteorok; egy üstökös szétesése révén keletkeztek, így az anyagdarabkák az üstökös korábbi pályáját követve mozognak a Naprendszerben.
A légkörbe belépő nagyobb meteorok esetében előfordulhat, hogy a közegellenállás fejlesztette hő nem képes a meteor egész anyagát elgőzölögtetni, ilyenkor a test egy része egyben vagy több darabra szakadva a Föld felszínére hull. A leeső testeket meteoritoknak nevezzük.
A meteoritok között kémiai összetételük szerint megkülönböztetünk kő- és vasmeteoritokat, továbbá átmeneti formákat és az ún. üvegmeteoritokat (tektiteket), bár ezek Földön kívüli eredete még vita tárgya. A vasmeteoritok sűrűsége 7800 kg/m3 körüli, átlagos kémiai összetételük szerint 91% vasat, 8% nikkelt és 0,6% kobaltot tartalmaznak, az egyéb elemek ennél kisebb mennyiségben fordulnak elő bennük. Ezzel szemben a kőmeteoritok átlagsűrűsége 3400 kg/m3, összetételük a földkéregéhez hasonló, átlagosan 42% oxigént, 20,6% szilíciumot, 15,8% magnéziumot és 15,6% vasat tartalmaznak.
Gyakoriságukat tekintve a Földet elérő meteoritok 93,5%-a kőmeteorit, 5%-a vasmeteorit, 1,5%-a pedig átmeneti. minthogy azonban a vasmeteoritok átlagos sebessége kisebb, ezek kevésbé semmisülnek meg a légkörök való áthaladás közben, így a Föld felszínére hullott anyagot tekintve a vasmeteoritok részaránya 66%, a kőmeteoritoké 26,5%, míg az átmenetieké 7,5%. A Földre hullott legnagyobb meteoritok mindegyike vasmeteorit.
A felszínre becsapódó legnagyobb darabok nyomát a meteorkráterek őrzik. A legismertebb meteorkráterek egyike Arizonában található, átmérője 1260 m, mélysége 175 m. Becslések szerint egy 2 millió tonna körüli tömegű test becsapódása hozhatta létre.
A Földet naponta több ezer tonna meteoritikus anyag éri el, ennek döntő többsége azonban 0,1 mm-nél kisebb átmérőjű, azaz 0,002 mg-nál kisebb tömegű mikrometeoritok formájában érkezik. A teleszkopikus meteorok össztömege napi 20 t, a szabad szemmel láthatóaké naponta 5 t, míg a 2 g-nál nagyobb tömegű tűzgömböké mindössze napi 1 t.
