Az új bankrendszer

Full text search

Az új bankrendszer
Hosszú vajúdás után 1987. január 1-jétől megszületett a kétszintes bankrendszer. A „kétszintes” kifejezés azt jelenti, hogy létrejöttek az üzleti alapon működő „kereskedelmi bankok”, és fölöttük megmaradt a bankok bankja, az immár szinte tisztán jegybanki funkciókat ellátó Magyar Nemzeti Bank (MNB). A szervezeti átalakítást követően megreformálódó bankrendszer – Jugoszláviát nem számítva – egyedülálló a kelet-európai szocialista államokban.
Az egyszintes, tehát a nemzeti bank pénzügyi mindenhatóságára épülő bankrendszer a központi tervutasításokkal működő gazdaság jellemzője. A bank abban az irányítási rendszerben a népgazdasági terv hű kiszolgálója volt, vagyis – a terv teljesítése vagy teljesíthetősége érdekében – a bank szinte automatikusan folyósította a lebontott tervszámok mellé rendelt fejlesztésekhez vagy a folyó gazdálkodás finanszírozásához szükséges pénzeket. Nem vizsgálta, mert nem vizsgálhatta, vajon a beruházás megtérül-e valaha: hogy a készletek növekedéséhez, a termelés finanszírozásához nem kellene-e több vagy kevesebb pénz egyik vagy másik vállalatnak.
Az 1968-as váltás a gazdaságirányításban már előrevetítette árnyékát egy új bankrendszernek. Akkoriban az volt a szakértők felfogása és álláspontja, hogy a beruházásoknál növelni kell a vállalatok döntési önállóságát és a bankok szerepét. Lehetőleg olyan fejlesztések valósuljanak meg tehát, amelyek jövedelmezőek a vállalatoknak – és ezekhez a banknál szerezzék meg a szükséges hitelt. Az elképzelés akkor papíron maradt, mert a beruházásra szánt pénzeket egyre nagyobb hányadban újfent a népgazdasági terv osztotta el, mégpedig szinte építkezésenként, létesülő gyáranként. Noha a beruházások egy részét formailag a bank (tehát az MNB s nem a költségvetés) finanszírozta, a kormányzati döntések a bank munkáját meghatározták, kényszerpályára vitték. Az MNB természetesen jelezhette különvéleményét, de ennek figyelembevétele esetleges maradt.
A felismerés, hogy ezen változtatni kell, már a 60-as éven végén, a 70-es évek elején megjelent publikációkban olvasható. Némi fordulatot a 80-as évek eleje hozott, amikor egymás után jöttek létre a kis innovációs pénzintézetek, majd elnyerték hivatalos „fejlesztési pénzintézetek” elnevezésüket. Ezek – akkoriban heten – többnyire ágazati műszaki fejlesztési alapokat hasznosítottak; igyekeztek bankszerű körülmények között kihelyezni az addig szinte jövedelmezőségi feltétel nélkül elcsordogáló, elfolyó pénzeket. A fejlesztési pénzintézetek, innovációs kisbankok már nyereségérdekeltségben dolgoztak, vezetőik jövedelme az eredményességtől függött, s e kis irodák igyekeztek a heverő, nem hasznosított pénztőkéket, majd ingatlanokat, gépeket újból „becsatornázni” a gazdaság vérkeringésébe. Tevékenységük, a velük folytatott kísérlet hasznos volt: meggyorsult és hatékonyabbá vált a műszaki fejlesztés, a kutatási eredmények, találmányok hasznosítása.
Ezek a kis pénzintézetek azonban nem tudták hatékonyan segíteni a népgazdaság szerkezetének elodázhatatlan megváltoztatását. Ezért született meg a döntés 1984-ben, hogy el kell különíteni a kereskedelmi, üzleti bankokat a jegybankból. Ez lenne ugyanis az egyik fontos eszköz az országon belüli megfelelő tőkeáramlásra. Az alapvető feladat – részben a korszerű bankrendszer segítségével – a rendelkezésre álló tőke lehető legjobb hasznosítása, vagyis, hogy a tőke ott és annak kezelésében működjön, ahol és akinél a legtöbb hasznot hozza. Ehhez létre kell hozni, ill. meg kell tisztítani azokat a közlekedőedényeket, amelyek a tőkeáramlást lehetővé teszik. Ennek egyik fontos része az üzleti alapon történő hitelezés.
Az új bankrendszerben a Magyar Nemzeti Bank alapvetően klasszikus jegybanki teendőket lát el. Pénzt bocsát ki, az állami költségvetést finanszírozza, ill. ún. monetáris (banki) eszközökkel irányítja a kereskedelmi bankokat és e tevékenységén keresztül befolyásolja az egész gazdaságot. Mindez azon a felismerésen alapul, hogy hatékonyabb a gazdaság irányítása az ún. monetáris eszközökkel, mint a fiskális (költségvetési) eszközökkel, tehát a túlzott mértékű adóztatással és költségvetési támogatásokkal.
A monetáris irányítás keretében a jegybank hiteleket nyújt a kereskedelmi bankoknak. (Ez a refinanszírozás azért „re-„, mert ezt a pénzt a kereskedelmi bank továbbadja a gazdálkodóknak). A refinanszírozási hitel mennyisége alapvetően befolyásolja, hogy mennyi új pénz áll a gazdaság rendelkezésére, és e hitel kamatlába meghatározza az országban érvényes hitelezési kamatlábakat, vagyis így szabja meg a jegybank a pénz „árát” az országban.
A monetáris eszköztár része a tartalékráta meghatározása. Biztonsági megfontolásokból, de a gazdaság élénkítése vagy visszafogása okán is a jegybank előírja, hogy az üzleti bankoknak tőkéjük mekkora hányadát kell elhelyezniük a jegybanknál. Minél kisebb ez a ráta, annál több pénzük marad az üzleti bankoknak hitelezésre, és fordítva. Minél magasabb a ráta, annál kevesebb jut kölcsönre, vagyis ez a pénzkínálat szűkítése. A refinanszírozáshoz hasonló a kereskedelmi bankoknál lévő váltók (fizetési ígérvények) további leszámítoltatása (készpénzzé tétele) a jegybanknál. E viszontleszámítolási kamatlábnak is hasonló az értelme, mint a refinanszírozási hitelnek. (Példák: 1987 első felében az MNB első lépésként kb. 20 milliárd forinttal csökkentette a kereskedelmi bankok hitellehetőségeit azzal, hogy a refinanszírozási hitelek egy részét esedékessé, vagyis azonnal fizetendővé tette, májusban 2 százalékponttal emelte a refinanszírozási kamatlábakat. A két akció célja: az inflációs nyomás csökkentése, a pénz drágításával a gazdálkodókkal szembeni követelmények növelése.)
Meg kell jegyezni, hogy az MNB – átmenetileg – fenntartja a devizális ügyletek monopóliumát is. Ez a döntés inkább gyakorlati alapon nyugszik, semmint elméleti megfontoláson. Egyszerűen: főként a Szabadság téren találhatók a devizális ügyek szakemberei. A monetáris irányításnak ugyancsak fontos eszköze a valutaárfolyam, főként ott, ahol a nemzeti pénz nem konvertibilis (szabadon átváltható), vagy ahol nem szabadon lebeg az árfolyam. (Elméletileg persze még ilyen esetben is kötelessége a jegybanknak – amennyiben az ország érdekei ezt megkívánják -, hogy a valutatőzsdéken fellépjen a nemzeti valuta árfolyamának védelmében, ne engedje azt a végtelenségig esni vagy emelkedni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi