A harmadik: a bonyolultság és a szervezet – autonómia és kooperáció
A harmadik: a bonyolultság és a szervezet – autonómia és kooperáció
A dolgok, mint mindig, mélyen összefüggenek. Érzékeltettük, hogy az a fajta új technológia, amely századunkat jellemzi, a bonyolultság rendkívüli, eddig nem tapasztalt fokát hordozza. A bonyolultság megnyilvánul magában a termék előállításában (erről egy keveset szóltunk) és magában a termékben – gondoljuk meg, hányfajta funkciót végez ma egy mikroelektronikai chip, vagy hány alkatrésze van egy modern repülőgépnek (sok millió). Ebből következően a bonyolultság ott van az előállítás szervezetében is, hiszen ennyifajta dolgot, ennyifajta tevékenységet autonóm kis csoportok, de még az eddigiekben megszokott, mondjuk tízezres nagyságrendű, ún. nagyvállalatok sem tudnak létrehozni. Mindaz a rengeteg valóságot öltött szellemi és fizikai munka, amely ma már legegyszerűbbnek tűnő használati tárgyainkban is összpontosul (ha azokat gondosan szétszedjük a munka alkotóelemeire), emberi ésszel gyakorlatilag már áttekinthetetlen, és még országos méretek között sem megvalósítható szövevényt rejt magában. A bonyolultságnak ez a foka fordulatot hozó következményekkel járt. A modern rendszerelmélet eszközeivel is bizonyítani tudjuk, hogy a bonyolultság ezt megközelítő szintjén is lehetetlenné válik a dolgok olyan áttekintése és követése, ami a korábbi századokban az irányításban, az országok, vállalatok, embercsoportok szervezésében jellegzetes volt. A kontraszt kedvéért utalnék Nagyváthy János nemrég újra kiadott élvezetes könyvére a múlt század elejéről, a magyar háziasszony tennivalóiról. A szerző szépen összefoglalja, hogyan lehet gyakorlatilag valamennyi szükségletet egy család keretei között kielégíteni: maguk végzik a szappanfőzést, a gyertyaöntést, a lentilolást, a szövést-fonást, nem is beszélve az élelmiszerek előállításáról. Nyilvánvaló, hogy ez a világ egész másfajta együttműködést és irányítást igényel. A közbenső időszakban egyre nagyobb szervezetek jöttek létre, és ezeket egy ideig a központi irányítás még sikeresen is tudta kormányozni. Ebből is fakadtak századunk betegesen elfajuló, központilag irányított vállalati és diktatórikus politikai-társadalmi rendszerei. Az ilyen szisztémák azonban éppen a bonyolultsági fok növekedésével, tehát a szellemi munka súlyának fokozódásával, a minőségi igények változásával sorra csődöt mondtak. Nem véletlen, hogy ahogyan az 50-es és 60-as években a nagy gyarmatbirodalmak nem utolsósorban azért szűntek meg hirtelen, mert fenntartásuk már elviselhetetlen terheket rótt a gyarmatosítókra, és a korábbi szisztémák így tarthatatlanokká váltak, éppen a mi évtizedünk a világ legkülönbözőbb pontjain, Latin-Amerikában, Kelet-Ázsiában, de az európai kontinensen is a diktatúrák csődjeit és a demokratikus váltásokat mutatja. Az óriási együttműködési igények másfajta szervezeteket hoznak létre, nagy információs kapcsolatokkal, közös, nagyszabású jogi, pénzügyi, technikai, közlekedési infrastruktúrákkal, autonóm, saját döntésű, de az együttműködés szükségleteit a napi gyakorlatban érzékelő és művelő egységekkel. Így kapcsolódik harmadik jellemzőként a technológiához, az emberi munka átrendeződéséhez az emberi autonómia és kooperáció összekapcsolódó igénye, az újfajta, sokarcú szervezetek létrehozása.
