Egyiptomi mitológia
Egyiptomi mitológia
Az egyiptomi istenelképzelések sajátossága – ősi meggondolások alapján – az égiek állatalakban való ábrázolása. Így a legismertebb egyiptomi isten a sólyomfejű Ré napisten. A világ a Föld, az Ég, a Levegő és a Nedvesség isteneinek nászából született, s tőlük származnak a többi istenek is. A vallási rendszer középpontjában termékenységistenek állnak: Ré és Ámon (bikaisten) egyaránt napistenek, egyben azonban a nemzőerő megszemélyesítői is.
Az élet másik forrása az egyiptomi ember szemében a víz, pontosabban a Nílus vize, amelyet Ozirisz (termékenységisten) ural, illetve személyesít meg.
Az egyiptomi panteon isteneinek sokasága között a mitológiai spekuláció feladata volt rendet és rendszert teremteni. Ennek híres kísérlete az ún. Memphisi Teológia, s hasonló mitológiai rendszerezés nyomait találjuk a Halottak Könyve előkerült feldolgozásaiban.
E munka lényege, hogy az isteneket párokba, hetes vagy kilences csoportokba rendezték, s rokonsági kapcsolatba állították őket egymással.
Az egyiptomi mitológiával sokoldalú kölcsönhatásban áll e vallás rendkívül gazdag alvilághite és halottkultusza. Közkeletű felfogás szerint az embernek két lelke van: az egyik a test mellett marad, a másik alászáll az alvilágba. A lélekről való gondoskodás szándéka motiválta az egyiptomiak temetkezési, mumifikálási szokásait is. Mítoszaik szerint az alvilági istenek bírósága dönt az eléjük járuló lelkek további sorsáról, a fáraók lelke pedig a Napba száll és istenné változik. Az alvilághit és a Napkultusz mellett (amelyek nyomán évezredeken át Ámon és Ré alakja köré szerveződött az egyiptomi vallásosság) különleges jelentőségre tett szert az Ízisz és Ozirisz alakja köré épülő termékenységi és vegetációs mítosz. Oziriszt testvére, a gonosz Széth (valójában a forró, sivatagi szél istene) meggyilkolja. A feleség, Ízisz, gyermekével, a nap-sólyom isten Hórusszal keresésére indul, feltámasztja, majd bosszút áll Széth-en. A mítosz és annak szertartási megelevenítése a természet őszi halálát és tavaszi feltámadását jelképezi. E mítoszkör később egyre népszerűbbé vált, elterjedt a hellenisztikus világban, a római korban pedig sajátos misztériumvallás, a meghaló és feltámadó isten hitének alapjává vált.
Az isteneknek az egyiptomiak monumentális szentélyeket emeltek, amelyekben elsősorban a napistenek és az Ozirisz-mítoszkör isteneinek kultuszát gyakorolták.
