Bevezető
Bevezető
Köszönjük. Hogy 1987 végén vagy 1988 elején több mint 70 ezren voltak, akik megvették, olvasgatták, lapozgatták, beszéltek róla. Hogy mellénk szegődtek, és igazolták: erre a könyvre szükség van. Hogy érdeklődtek, meghökkentek, örültek, bosszankodtak és – ahogyan erre sajnos számítanunk kellett – hibákat is találtak. Hegedűs Sándor (Budapest VI., Szív u. 28.) például nem kevesebb mint 753 tételből álló hibajegyzéket küldött, 41 sűrűn gépelt oldalon, így egyértelműen ő 1987–88 bakilövő bajnoka.
Természetesen minden egyes levelet gondosan feldolgoztunk, s amennyiben a kifogásolt résszel kapcsolatos érvelést meggyőzőnek éreztük, elfogadtuk azt. Ám – s ez Hegedűs Sándor 753 tételére is vonatkozik – sokszor ahány forrás, annyiféle adat, tény, szám; ezért sok olyan közlésünket, amelyeket bakivadászaink hibásnak tartanak, mi továbbra sem tartjuk annak.
De hibásnak, tévesnek – szerencsére – így is csak az általunk közölt adatoknak és információknak legfeljebb 1 százaléka bizonyult. Vállalkozásunk hasznát, kötetünk koncepcióját egyetlen kritikusunk sem vitatta. Azt viszont nagyon sokan megkérdezték tőlünk az elmúlt hónapokban – szemmel láthatóan az igenlő válasz reményében –, ismerősök és idegenek egyaránt: lesz-e folytatás?
Hát íme, kedves Olvasó: ez itt a Tények Könyve ’89. Jobb? Rosszabb? Nem tudjuk. Részben ugyanaz, részben egészen más. Ugyanannyit vitatkoztunk, ugyanannyit tanultunk, mint egy éve. Akkor az volt az első számú vitaforrás: mi legyen benne? Most az, mi legyen még benne – és ennek érdekében, miután a terjedelem korlátozott: mi maradjon ki. Melyik fejezeten kellene bővíteni, melyiket rövidíteni. Kinek dolgozzunk: akinek első kötetünk már megvan, és ezért talán bizonytalan, hogy az újabbat is megvegye-e, avagy azoknak, akik most veszik majd először kézbe ezt a könyvet?
Döntésünk: mindenkinek ajánljuk a Tények Könyve ’89-et, mert változatlanul hisszük, hogy minden magyar háztartásban szükség van rá. Ahol még nincs, ott azért, hogy segítsen eligazodni a világban. Ahol már van, ott azért, mert az első kötet körülbelül 60 százalékát elhagytuk, hogy tavaly kimaradt, illetve időközben fontossá lett témákkal is foglalkozhassunk. Mert nagyot változott a világ, és benne Magyarország is, az eltelt egy év alatt. Ma már olyan tényeket, adatokat is közre tudunk adni, amelyekről korábban nem volt – hiteles forrásokból származó – tudomásunk. És olyanokat is, amelyek éppen ezeket a változásokat dokumentálják.
Ám ezzel együtt sem lehetünk maradéktalanul elégedettek. Könyvünk változatlan törzsanyagát, ahol csak tudtuk, igyekeztünk friss adatokkal kiegészíteni. Észre fogják venni, hogy ez nem mindenütt sikerült. Sőt: meglepetéssel voltunk kénytelenek tapasztalni, hogy egyes esetekben még olyan jellegű adatokhoz sem tudtunk hozzájutni, amilyeneket tavaly már közöltünk. Kis magyar glasznoszty – némi homállyal…
A témaváltásokból, súlyponteltolódásokból adódóan szerzőgárdánk – a „törzstagok” megtartása mellett – jelentős részben kicserélődött, miközben a szerkesztőség összetétele is megváltozott, megújult. Ez egy ilyen tempójú energia- és időigényű szellemi csapatmunkának, úgy véljük, természetes velejárója. (Az viszont senki számára sem lehet természetes, hogy egyik legjobb munkatársunkat, könyvünk – mondhatjuk – konstruktőrét, Neugebauer Róbertet alig 42 évesen civilizációs ártalomnak számító újkori népbetegség következtében kellett elveszítenünk. A IX. fejezet riasztó statisztikái számunkra különösen szomorú, konkrét értelmezést kaptak ebben az évben.)
Az eltelt 12 hónap nemzetközi, hazai fejleményei és folyamatai számunkra azt igazolják: egyre fontosabb, hogy a világhoz mérjük magunkat: egyre fontosabb. hogy feketén-fehéren lássuk; hol tartunk mi, és hol tart a világ. A felzárkózás ugyanis – talán nem túlzás ez – Magyarország létkérdése lett a 80-as évek végére. Ezért igyekszünk bemutatni, kihez, miben kellene vagy éppen nem kellene, lehetséges vagy inkább bizonytalan ez a bizonyos felzárkózás. Következő helyzetjelentésünk – ha továbbra is élvezzük bizalmukat – a Tények Könyve ’90.
