A pénz kialakulása
A pénz kialakulása
Manapság mindenki számára egyértelmű – mivel az áruk még nem állnak korlátlan bőségben rendelkezésre –, hogy a gazdaság működéséhez nélkülözhetetlen a pénz, amely sajátos áruként is felfogható. „Létrehozója” a munkamegosztás, ill. az árutermelés kialakulása. „Mindenki tudja, ha egyebet nem is tud, hogy az áruknak használati értékük tarka természeti formáitól igen meglepően elütő, közös értékformájuk van – a pénzforma” – írja Marx A tőke I. kötetében. A munkamegosztásban keletkező különböző használati értékek cserefolyamatában jelent meg a pénz, mint a cserét technikailag megkönnyítő eszköz.
Annak idején, amikor a pénz még valóban az aranyat (esetleg az ezüstöt is) jelentette, elvileg mindig csak annyi pénz volt forgalomban, amennyire a csere lebonyolításához ténylegesen szükség volt. Az arannyal való fizetés azonban egyrészt nehézkes és veszélyes volt, másrészt az érmék a használatban koptak, azaz tényleges értékük (tiszta súlyuk) és „névértékük” elvált. A már korán kialakuló bankok és pénzintézetek ezért szívesen fogadtak el érmeletéteket, s ezek bizonyítékaként azokra szóló jegyeket: papírpénzt bocsátottak ki.
A hitelpénz megjelenésének oka, hogy az áruforgalom állandó növekedése folyamatosan relatív pénzhiányhoz vezet. Ez kényszerítette ki a váltó, majd a hitelpénz klasszikus formája, a bankjegy megjelenését. A folyamat röviden: a kereskedő hitelbe vásárol – váltót (fizetési ígéretet) ad, amely nem pénz ugyan, de elcserélhető, noha korlátok között. E magánváltók helyettesítésére (a forgalmi korlátozottság feloldására) a bankár bankra szóló váltót adott ki, miután megvette a magánváltót. A bankár váltója iránt megvolt az általános bizalom, hamarosan „lekopott” róla a lejárat, „eltűnt” a kamat, kerek címletekben bocsátották ki – megszületett a klasszikus bankjegy.
A mai pénz önálló belső értékkel nem rendelkező, ún. papiros anyagú pénz. Az aranypénzzel ellentétben (amelyet mint közönséges árut megtermeltek, s csak az első árucsere után lett pénzzé) a modern pénzt teremtik. A bank technikailag korlátlan mennyiségben képes pénzt teremteni, ennek azonban intézményesített, ill. a gazdálkodási racionalitásból fakadó korlátai vannak. A pénzkibocsátás helyességét épp ezért ma már alapvetően a forgalom mindenkori igényéhez, egyensúlyához és a bank pénzpolitikájához viszonyítva lehet megítélni.
Kétszintű bankrendszerben a központi bank bankszámlapénzt és bankjegyet, a kereskedelmi bankok csak bankszámlapénzt „teremthetnek”. (A bankjegykibocsátás monopóliumával a jegybank rendelkezik.) A kereskedelmi bankok pénzteremtő funkciója a fizetési szokások fejlődésének eredménye: a bankszámlák közötti átírás útján való fizetések elterjedésével szükségtelenné vált a hitelnyújtással azonos összegű készpénz.
