Nemzetközi összefogás az ózonréteg védelmére

Full text search

Nemzetközi összefogás az ózonréteg védelmére
Amikor 1974-ben F. S. Rowland elsőként felhívta a figyelmet arra, hogy a hosszú légköri tartózkodási idejű halogénezett szénhidrogének veszélyeztetik az ózonréteget, az USA környezetvédelmi hivatala azonnal akciót kezdeményezett a freonfelhasználás csökkentésére, elsősorban az aeroszolos hajtógázok területén. Példájukat több európai ország követte, különösen a környezetvédelem terén élen járó Svédország, Norvégia és Hollandia. A műanyag-habosítás és más új felhasználási területek térhódításával azonban a freonok és a halonok felhasználása – a 70-es évek közepe utáni megtorpanást követően – ismét világszerte meredeken ívelt felfelé s a 80-as évek közepére már meghaladta az 1,1 millió tonnát.
Bár a magas légkörben lejátszódó ózonlebontó folyamatok hatásmechanizmusát s a földi életre gyakorolt hatásait illetően még sok volt a hiányosság és ellentmondás, a globális veszélyeztetés kockázatára tekintettel az UNEP (ENSZ Környezeti Program) egy keretegyezményt készített elő a sztratoszferikus ózonréteg védelmére. Ezt Bécsben 1985. márc. 22-én bocsátották aláírásra. Az egyezményhez csatlakozók vállalták a részvételt a nemzetközileg összehangolt megfigyelési és kutatási programokban, valamint lehetőségeik szerint intézkedések hozását az ózonréteg-károsító anyagok felhasználásának mérséklésére.
Egyidejűleg felgyorsult a helyettesítő anyagok és új technológiák kifejlesztése. Az egyezmény hatálybalépése, valamint az antarktiszi ózonlyuk felfedezése és évtizedes növekedési trendjének kimutatása után az UNEP 1986. dec. elejére nemzetközi munkacsoportot hívott össze a bécsi egyezmény kötelező jellegű jegyzőkönyvének kidolgozására, az ózonréteg-károsító anyagok gyártásának, kereskedelmének és felhasználásának mielőbbi korlátozására. A munkacsoport mintegy 2 hónapos időközökben megtartott 4 ülésén viszonylag lassú előrehaladást értek el, főként a fejlett és a fejlődő országok gazdasági helyzetéből adódó érdekkülönbségek miatt. A sietségben – a keretegyezmény azon előírását figyelmen kívül hagyva, hogy bármely jegyőkönyv végleges szövegét legalább 6 hónappal az aláírás előtt el kell küldeni a kormányoknak – 1987. szept. közepére egy diplomáciai szintű értekezletet hívtak össze Montrealban, s ott egy számos elemében új (információnk szerint USA-szakértők által véglegesített) szöveget terjesztettek elő. A jegyzőkönyv előírja a mellékletében feltüntetett anyagok 1986. bázisévi felhasználására és gyártására vonatkozó nemzeti adatszolgáltatást, az 5 CFC-vegyület felhasználásának a hatálybalépést követő évtől a bézisév szintjére történő visszaállítását, majd 1993-ra 20%-os, 1988-ra 50%-os csökkentését, továbbá 3 halonvegyület enyhébb korlátozását. A jegyzőkönyv figyelembe veszi a szabályozásba vont anyagokat gyártók alapvető érdekeit, s mérsékeltebb csökkentési ütemet enged meg az évente 0,3 kg/fő mennyiségnél kevesebbet felhasználó fejlődő országok számára. Fokozatos megkülönböztető intézkedéseket is tartalmaz az egyezményhez nem csatlakozó országokkal szemben, a hatálybalépést követő évtől (1990) a szabályozott anyagok aláírók és nem csatlakozók közötti export-importját illetően. (Ezt később a szabályozott anyagot nem tartalmazó, de annak felhasználásával előállított termékekre is kiterjesztik.)
A montreali jegyzőkönyvet a helyszínen 27 ország írta alá, s 1989 jan. 1-jén lépett hatályba, a meghatározott számú ratifikálási okirat ENSZ-főtitkárnál történt letétbe helyezése után.
Az ózonréteg védelmét célzó nemzetközi akció erősítésére és ebben a kormányok felelősségének a tudatosítására Nagy-Britannia kormánya magas szintű értekezletet szervezett 1989. márc. 5–7. között Londonban. Ezen 123 ország és az EGK vett részt, 80 ország – köztük Magyarország – miniszteri szinten képviseltette magát. Az értekezleten hangsúlyozták az ózonréteg veszélyeztetettségének a fokozódását és a károsító vegyületek jelentős szerepét a légköri üvegházhatás erősítésében. A fejlett ipari országok a montreali jegyzőkönyvben előírtak végrehajtásának felgyorsítását, a szabályozott anyagoknak a századfordulóig történő teljes kiküszöbölését szorgalmazzák. A fejlődő országok viszont kinyilvánították, hogy fő porblémájuk az éhség, a szegénység és az államadósság, a trópusi erdők kényszeres fogyatkozása mellett még környezetvédelmi szakembereik szemében is eltörpül az ózonréteg vékonyodása vagy a klímaváltozás. Szerintük mindkét globális probléma fő okozói a fejlett ipari országok, amelyek éppen ezért konstruktív szerepet vállalva támogassák anyagilag is a fejlődő országok ez irányú intézkedéseit.
A montreali jegyzőkönyv aláíróinak I. konferenciáján (1989. máj. 2–5., Helsinki) számos még nem csatlakozott ország is miniszteri szintű delegációval vett részt, s számos nemzetközi szervezet képviselői is megjelentek. A nyilatkozatokból talán még a korábbiaknál is élesebben kiviláglottak a fejlődő országok érdekellentétei. A néhány éven belül teljes CFC-(freon-)kiváltást követelőkkel szemben a az USA-delegáció kimutatta, hogy a túlzott sietség hosszabb távon elhanyagolható hatású, ráadásul jóval költségesebb, mivel a kifejlesztés alatt álló helyettesítő anyagok és új technológiák alkalmazására még várni kell. Tudományos elemzéseik szerint az ózonprobléma megoldására megfelelő biztonságot ígér a CFC-k és halonok 2000–2005-ig történő kiváltása, ha a szabályozást a szén-tetrakloridra és a metil-kloroformra is kiterjesztik. Így is szükségessé válik egyes alkalnazási területeken az új, nagyrészt még tesztelés alatt álló HCFC-k (lágy freonok) használata néhány évtizeden át.
A konferencia 4 témabizottságot hozott létre az egész ózonproblémakört átfogó monográfia fő részeinak a kidolgozására, hogy a következő konferencia felelősséggel határozhasson majd a montreali jegyzőkönyv szükséges módosításáról, kiegészítéséről. Munkacsoport alakult a fejlődő országok megsegítési lehetőségeinek is feltárására, Finnország és Norvégia jelentős összeget ajánlott fel egy ilyen célú alap létrehozására.
A Helsinkiben elhatározott monográfia 4 részanyaga már 1989. júl. végére elkészült, s röviddel utána az összesítő kötet is. A kéziratokat aug. második felében a részes kormányok szakembereiből létesült ad hoc munkabizottság véleményezte Nairobiban, az UNEP székhelyén. A rövid összefoglalókat már szept. közepén, a több száz oldalas teljes anyagokat 1990 elején kapták meg a kormányok, ill. környezetvédelmet irányító szerveik.
A mielőbbi kiváltást szorgalmazó országok, úgy tűnik, aktívabban képviseltették véleményüket a monográfia készítése során: a szintetizáló kötet az alapanyagokban leírtakhoz képest túlbecsüli a freonok ózonrétegre gyakorolt hatásmechanizmusának vélt bizonyítékait, és alábecsüli a részanyagokban tárgyilagosan értékelt nyitott kérdéseket és ellentmondásokat, elhallgatja egyes lágy freonok alkalmazásának a részanyagokban valószínűsített veszélyeit, sőt azok felhasználását szorgalmazza. Az UNEP-monográfia a nemzetközi intézkedésekre, ill. a montreali jegyzőkönyv módosítására javasolt lehetőségei gyakorlatilag azonosak az USA-delegáció által felvázolt variációkkal. E szerint legkésőbb 2005-ig ki kell küszöbölni az összes telített CFC (freon) és halon, valamint a szén-tetraklorid és a metil-kloroform felhasználását, helyettesítésére pedig maximum 20%-ban alkalmazható HCFC (lágy freon).
A szept. végi elnökségi ülésen már abban állapodtak meg, hogy az UNEP-igazgató a következő konferencián a jegyzőkönyv módosítására a fentiek 2000. jan. 1-jéig történő végrehajtását fogja javasolni, csak a fejlődő országok részére engedik meg a halasztott kiváltást. Ez a módosítás jelentős nehézséget jelenthet egyes olyan, kis szabályozottanyag-igényű felhasználási területen – pl. a meglévő háztartási és kereskedelmi hűtőgépek szervizelése, tűzvédelem –, ahol egyelőre nincs kilátás technológiajavítás nélkül alkalmazható helyettesítő anyagokra.
A II. konferencián (1990. jún. 27–29., London) 96 ország – ebből 54 a jegyzókönyv aláírója – s mintegy 30 nemzetközi és ipari szervezet képviselője vett részt. A delegációvezetők nyilatkozataiból ezúttal a radikális, ill. a tudományos-műszaki-gazdasági megfontolásokon alapuló intézkedéseket pártolók ellentéte tűnt ki. A fejlődő országok főként a nemzetközi támogatási alap és a technológiaátadás igényét hangsúlyozták. A jegyzőkönyv módosítását illetően az UNEP-igazgató javaslata ellenében Ausztrália és az EGK pálcát tört a szabályozott anyagok legkésőbb 1997. jan. 1-jéig történő teljes kiküszöbölése mellett. Mivel Japán, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és néhány más ország ezt teljesíthetetlennek ítélre, kompromisszumos megoldásként végül az UNEP-igazgatói javaslat került elfogadásra, azzal, hogy az 1992. évi IV. konferencián ismét megvizsgálják a határidő-előrehozás lehetőségét.
Fontos eredményként könyvelhető el, hogy konszenzus született a Világbank mellett működő globális környezeti alap létrehozásáról. Ennek alaptőkéjét részben az iparosodott országok önkéntes felajánlásai, másrészt a részes országok kivéve az évente 0,3 kg/fő alatti szabályozott anyagot felhasználó fejlődő országokat – ENSZ-hozzájárulási ráta arányában kötelező befizetései képezik. Támogatást a fejlődő országok közé nem sorolt ország is igényelhet. Az első 3 évre (1991–93) 160 millió USD került javaslatba, amit India és Kína, valamint több fejlődő ország jegyzőkönyvhöz csatlakozása esetén 250 millió USD-ra növelnének.
A továbbiakban a konferencia elfogadta a jegyzőkönyv kisebb kiegészítését. A módosított szöveget a kormányok megkapják csatlakozás és ratifikálás céljából. A módosított jegyzőkönyv hatálybalépését 1992. jan. 1-jére tervezik.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi