A tőzsdei forgalom 1991 végéig

Full text search

A tőzsdei forgalom 1991 végéig
A tőzsdei kereskedelem intézményes, technikai és személyi feltételeit 1990-ben alakították ki. A tőzsde első félévi gyér forgalmát követően 1990. júl. 25-től döntő változás következik be. Az aszály alaposan megbolygatja a tőzsdét: Magyarországon soha nem látott áremelkedés indul. A kukorica ára júl.-ban még tonnánként 7000 Ft, nov.-re már 10300 Ft-ra emelkedik, a búza tonnánként júl.-ban 6000 Ft-ba kerül, ez nov.-re 7200 Ft-ra emelkedik. Nem sokáig tart azonban e tendencia: 1990-ben a malmi búza hatósági ára korlátozza a forgalom felfutását. 1991-ben pedig a kormány által meghatározott ún. legalacsonyabb termelői árak akadályozzák a tőzsde normális működését. A minimálárnak csak akkor lenne értelme, ha aki azt elrendeli, az adott áron a vásárlást is garantálja. Ez azonban 1991-ben Budapesten nem történik meg. Ez feszültséget szül a termelők és a forgalmazók között, sőt a Versenyhivatalnál pereskedés is folyik, 1991 nyarán emiatt csaknem megbénul az árutőzsde forgalma.
1990. dec.-ben a húsipar képviselői és az árutőzsde szakemberei közösen vizsgálják egy új szekció kialakításának lehetőségét. A munkában chicagói szakértők is segítenek. 1991. márc.-ban megkezdődik a brókerek képzése, 1991, jún. 4-én megtartják az első hústőzsdenapot. Élősertésre és határidős szerződéseket kötnek. A határidős szerződés két fajtáját alkalmazzák: a 95–115 kg-os sertéseket, valamint a 100–125 kg-osokat adják-veszik. 1991. szept.-ben a szekció megtartja első éves közgyűlését. 1991. okt.-ig a hússzekció az előzetes várakozásokat messze felülmúlva eléri a 120 M Ft-os forgalmat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi