Banktörvények

Full text search

Banktörvények
Majdnem kétéves szakmai előkészítő munka után 1991. aug.-ban a kormány nevében Kupa Mihály pénzügyminiszter nyújtotta be az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényjavaslatot. A pénzintézetekről, valamint a befektetési alapokról szóló törvényjavaslatokat Botos Katalin tárca nélküli miniszterasszony terjesztette elő. A pénzügyeket illetően mindössze 1 alaptörvény nem került időben, 1991-ben, az Országgyűlés elé: a biztosítóintézetekről szóló törvénytervezet. Nem jutott ugyanis egyezségre egymással a kormány, a jegybank, a biztosítók és az Állami Biztosítás Felügyelet. A magyar képviselőháznak így 1991. okt.-ben és nov.-ben sikerült a piacgazdálkodási gyakorlathoz igazodó banktörvényeket alkotnia, amelyek jórészt követik az európai gyakorlatot és direktívákat, a nemzetközi törvény-előkészítő munkálatokat. Ez alól mindössze 1 jelentős kivétel van: a bankvilág univerzálódásától eltérően Magyarországon csak külön arra szakosodott pénzintézmények forgalmazhatnak értékpapírt, kezelhetnek befektetési alapot, ami elsősorban az eddigi német gyakorlathoz áll közel.
Az MNB-ről és a pénzintézetekről szóló jogszabály már 1991. dec. 1-jétől, – a befektetési alapról szóló pedig 1992. jan. 1-jétől lép hatályba. A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel egy időben válik hatályossá az Alkotmány jegybankot érintő passzusa is, miszerint: „a Magyar Nemzeti Bank feladata a külön törvényben meghatározott módon törvényes fizetőeszköz kibocsátása, a nemzeti fizetőeszköz értékállóságának védelme, a pénzforgalom szabályozása. A Magyar Nemzeti Bank elnökét a köztársasági elnök 6 évre nevezi ki. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a bank tevékenységéről évente beszámol az Országgyűlésnek.” A kormánytól független jegybank koncepcióját ugyanis még 1990-ben, az MDF–SZDSZ-paktum részeként rögzítették az Alkotmányban.
Miután a bankok nem a saját, hanem befektetőik pénzét kockáztatják, ezért a nemzetközi gyakorlat igen szigorú követelményeket ír elő azon cégek számára, amelyek pénzintézeti tevékenységet folytatnak. Ez elvileg 1991-től Magyarországon sincs másként. Csakhogy a magyar bankrendszer a nemzetközi normáktól egyelőre távol áll, ezért a törvény kemény feltételeit általában átmeneti intézkedések tarkítják.
Kereskedelmi banki tevékenységet, vagyis a számlavezetéstől a hitel- és garanciaügyleteken át a betétgyűjtésig bármilyen pénzintézeti tevékenységet csak az a részvénytársaság végezhet, amelynek az alaptőkéje – az 1991-ig érvényes szabályokkal megegyezően – legalább 1 milliárd Ft. Szakosított pénzintézetként, meghatározott pénzintézeti tevékenységet végző részvénytársaságként – szintén az előzőleg érvényes szabályokkal egyezően – az a cég működhet, amelynek az alaptőkéje legalább 500 millió Ft. Szintén 500 millió Ft induló tőke elegendő az éven túli betétek és hitelek nyújtására szakosodott új intézménytípus, a befektetési bankok esetén. Részvénytársasági formában működő takarékpénztár nyitásához legalább 100 millió Ft kell, de ha „a takarékszövetkezet jegyzett tőkéje 1991. dec. 1-jén ennél kevesebb, a takarékszövetkezet 1998. dec. 31-ig köteles megfelelni a jegyzett tőkére vonatkozó törvényi előírásoknak”.
E feltételek meglétét az Állami Bankfelügyelet ellenőrzi, s adja ki az engedélyt a tevékenységre. Bár elvileg a Bankfelügyeletnek nincs mérlegelési joga, s az engedélyt a cégeknek, ha azok a törvényes előírásokat betartják, ki kellene adnia, itt is van kiskapu a jogszabályban: „pénzintézeti tevékenység végzésére irányuló engedélykérelmet a Bankfelügyelet akkor utasíthat el, ha a kérelmező üzleti tervéből, valamint az engedélykérelemhez mellékelt egyéb iratokból megállapítható, hogy az azokban foglaltak ellentmondanak a törvény rendelkezéseinek”. A dirigista hagyományú állami irányítás szándékainak megfelelően ugyanis mindkét törvény túlzott jogosítványt ad a pénzügyi bürokráciának (beleértve a jegybankit is), a kormánynak, s ezzel épp a törvény szabta kiszámítható gazdasági feltételeket teszi némileg kiszámíthatatlanná.
A befektetési alapokról szóló törvénnyel a piacgazdaság olyan szokásos intézményét akarják Magyarországon meghonosítani, amely a kisbefektetések összegyűjtésére szolgál. Az alap befektetési jegyet hoz forgalomba, amelynek a hozadéka abból származik, hogy azt az alap értékpapírokba vagy ingatlanokba fekteti. Az alap az Állami Értékpapír-felügyelet által az alapkezelő kérelmére történő nyilvántartásba vétellel jön létre.
A pénzintézeti törvény a korrekt verseny érdekében előírja, hogy – más pénzintézeteket kivéve egyetlen tulajdonosnak sem lehet 25%-nál nagyobb részesedése az egyes bankokban; ha bárki befolyásoló, vagyis 10%-nál nagyobb részesedést kíván szerezni valamely bankban, akkor azt az Állami Bankfelügyelethez be kell jelentenie, sőt 10%-nál nagyobb külföldi tulajdon létesítéséhez a kormány engedélye kell. A törvényi előírások számonkérhetőségére a képviselőház elrendelte: „a részvénytársasági formában működő pénzintézet alaptőkéjének 90%-ára kibocsátott részvények, a szavazati jogot nem biztosító elsőbbségi részvények kivételével, kizárólag névre szólóak lehetnek”. A már működő bankoknak részvényeiket 1992. jún. végéig kell átcserélniük. Bár a parlamenti vita során az ellenzék elérte, hogy az állam tulajdoni részesedése se lehessen 1–1 bankban 25%-nál nagyobb (iyen joguk csak a pénzintézeteknek lehet), a pénzintézeti törvény azt is tartalmazza: „meghatározott pénzintézeti tevékenység végzésének az állam által történő biztosítása érdekében törvény úgy rendelkezhet, hogy az e tevékenység végzésére létrehozott pénzintézetekben az állam tulajdoni hányada a 25%-ot meghaladja”.
1992-ben a bankok saját vagyonuknak legfeljebb 14-szeresét hitelezhetik az 1991. évi 20-szorossal szemben, sőt 1993-tól ez a szorzó szám már csak 12,25 lehet. A hazai nagybankok azonban ezekhez a követelményekhez egyik napról a másikra nem képesek alkalmazkodni, ezért a törvény-előkészítőknek és a bankoknak az átmenet idejéről kompromisszumot kellett kötniük. A törvényben ez csak félig sikerült, miután passzus van arra, hogy a törvényes előírások alól „a Bankfelügyelet indokolt esetben felmentést adhat”.
Az MNB-ről szóló törvény megszületésével – a piacgazdaságokhoz hasonlóan – Magyarországon is törvény garantálja, hogy a jegybank alapvető feladata a nemzeti fizetőeszköz, a forint belső és külső vásárlóerejének védelme és az MNB-t a törvényben meghatározott feladatkörében még a kormány sem utasíthatja. Tény ugyanakkor, hogy a kormányzó MDF nyomására a törvénybe az is bekerült (a forint vásárlóerejének védelmét rögzítő paragrafus elé), hogy „az MNB a rendelkezésére álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a kormány gazdaságpolitikai programjának megvalósulását”. A kormány és a jegybank természetesen nem húzhat kétfelé, de ahhoz, hogy a jegybank a forint értékállósága felett őrködjék, nem finanszírozhatja meg pl. egy túlméretezett államháztartás hiányát.
A jegybank függetlenségét leginkább veszélyeztető költségvetési deficit finanszírozást illetően 1992-re pl. a törvény még semmiféle előírást nem rögzít. A törvény úgy rendelkezik, hogy a központi költségvetésnek nyújtott hitelek állományának növekedése 1995-től az év egyetlen napján sem haladhatja meg a központi költségvetés adott évi tervezett bevételeinek 3%-át. (1993-ban ez a mérték átmenetileg még 5, 1994-ben pedig 4% lehet.) Holott a távlati elképzelések szerint – adott hangot e véleményének Lámfalussy Sándor, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) vezérigazgatója az MNB-ről szóló törvény vitája kapcsán – a központi kasszának is minden más jövedelemtulajdonoshoz hasonlóan a kölcsönfillérekért a tőkepiacon kellene megküzdenie.
A beszámolási kötelezettséggel kizárólag az Országgyűlésnek tartozó MNB – törvényes felhatalmazás alapján – maga alakítja ki monetáris politikáját, valamint e politika érvényesítésének eszközeit. Ezek: 1. refinanszírozás, vagyis annak az összegnek és módszernek a meghatározása, ahogy az MNB az egyes kereskedelmi bankoknak hitelt nyújt, s leszámítolja vagy visszavásárolja értékpapírjaikat; 2. a pénzintézetek kötelező jegybanki és likviditási tartalékának szabályozása, vagyis annak rögzítése, ahogyan a pénzintézetek idegen forrásaik (pl. a náluk elhelyezett betétek) meghatározott arányában tartalékot helyeznek el az MNB-nél és rendelkeznek „készpénzzel”; 3. a kamatok alakítása. Az MNB rögzített és mozgó kamatokat, ezen belül kizárólag irányadóként jegybanki alapkamatot, napi pénzpiaci kamatot, kedvezményes kamatokat és büntetőkamatokat alkalmaz. A törvény arra is felhatalmazza a jegybankot, hogy „jogosult a pénzintézetek által kötelezően alkalmazandó egyes kamatlábak mértékét meghatározni, ide értve az alkalmazható legmagasabb kamatláb mértékét és – ha kedvezményes kamatozású jegybanki forrást bocsát rendelkezésre – a megszerzett források és a kihelyezett eszközök egymáshoz viszonyított kamatkülönbségének mértékét is”. Az MNB által a központi költségvetésnek nyújtott hitelek kamatozására a jegybanki alapkamat az irányadó. A jegybanki alapkamat tervezett változtatásáról az MNB csak tájékoztatni köteles a kormányt, viszont „az árfolyamok megállapításának, ill. befolyásolásának rendjét a kormány az MNB-vel egyetértésben állapítja meg”.
Az MNB tehát egy oldalról szenvedő alanya lehet a függetlenségét korlátozó kormányzati törekvéseknek, más oldalról azonban épp az MNB-ről szóló törvény jegybanki felhatalmazásai a pénzintézetek független gazdálkodási törekvéseit korlátozhatják. Az MNB-ről szóló törvény szerint pl. „a jegybank nemcsak a kötelező jegybanki és likviditási tartalék mértékét, kiszámítását, a szolgáltatandó információk körét, a szolgáltatás módját és határidejét, a külföldi pénznemben végzett pénzintézeti tevékenységet írhatja elő, hanem azt is, hogy az egyes pénzintézetek milyen módon képezzenek tartalékot, hol kell azt elhelyezniük, mennyi lehet a kötelezően alkalmazandó egyes kamatlábak mértéke, milyen adatokat és hogyan kell a bankoknak nyilvánosságra hozniuk”. Ráadásul az egyes kereskedelmi bankok tevékenységét nemcsak az MNB szabályozza, hanem az Állami Bankfelügyelet is. Bankfelügyeleti rendelkezés írja elő pl. a bankbiztonsági követelményeket, a kinnlévőségek minősítésének szempontjait, a teljes hiteldíj kiszámításának módját, a pénzintézeti tevékenység folytatásához szükséges műszaki feltételeket.
A banktörvények hatálybalépése azt is lehetővé teszi, hogy a kormány – ha akarja – magához ragadja a banki irányítást. Egyrészt az MNB-ről szóló törvény szerint a jegybank elnökét a miniszterelnök javaslatára 6 évre a köztársasági elnök nevezi ki. (Ennek az aktusnak esett áldozatul Surányi György, a jegybank addigi elnöke, akinek a személyéről egyébként még 1990-ben az MDF–SZDSZ-paktum keretében állapodtak meg. Az MNB új elnöke 1991. dec. 1-jétől Bod Péter Ákos, addigi ipari és kereskedelmi miniszter.) Másrészt „az MNB legfőbb monetáris politikai irányító szerve” a jegybanktanács, amelynek tagjai az MNB alelnökei – akiket az elnökhöz hasonlóan, szintén a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevez ki –, valamint a tanácsnak az alelnökökével megegyező számú független külső tagjai. A kinevezhető 5 alelnöki posztból 1991. dec.1-jén 1 üresen maradt. Tarafás Imre addigi első elnökhelyettest és Bódi László elnökhelyettest 2 évre, Czirják Sándor és Hárshegyi Frigyes elnökhelyetteseket pedig 3 évre nevezték ki jegybanki alelnökökké. Harmadrészt az Állami Bankfelügyelet elnökét és 2 elnökhelyettesét a felügyeletet ellátó miniszternek – a MNB elnöke véleményének kikérésével tett –javaslatára a miniszterelnök nevezi ki 6 évi időtartamra. A Bankfelügyelet mellett működik még egy 9 tagból álló Bankfelügyeleti Bizottság, amely pl. „a megválasztani, vagy kinevezni tervezett pénzintézeti vezetőket előzetesen meghallgathatja”. Három független, a pénzintézetek tevékenységét magas szinten ismerő szakértő tagját a miniszterelnök nevezi ki 5 évre. Rajtuk kívül a Bankfelügyeleti Bizottságnak tagja még a Magyar Nemzeti Bank egyik alelnöke, az Állami Bankfelügyelet elnöke vagy elnökhelyettese, s a pénzintézetek szakmai érdek-képviseleti szervezeteinek 1–1 képviselője.
Szántó Anikó

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi