Irányzatok a világgazdaságban
Irányzatok a világgazdaságban
A fejlett ipari országokban 1992-ben is folytatódott az 1991-es Öböl-válság következményeivel súlyosbított ciklikus recesszió, ill. a gazdasági növekedés lassulása. A Gazdasági Együttműködés és Fejlesztési Szervezet (OECD) 24 tagállama mint csoport alig 1,5%-os gazdasági növekedést produkált, ami 0,4%-kal elmaradt attól az ütemtől, amit a párizsi székhelyű szervezet még az év közepén is valószínűsített. Az 1992-es gazdasági év napfényes oldalához tartozik viszont, hogy az infláció az OECD-országokban az 1991-es 4%-ról 3,5%-ra mérséklődött. Ennek azonban csak egyik oka volt a 80-as évek túlzásai után kijózanodott monetáris politika, fontos szerepet játszott a recesszió is: a gazdasági növekedés csökkenése, ill. negatívba fordulása szűkítette a piacot, ami a részesedésüket megtartani igyekvő termelőket arra kényszerítette, hogy áraikat egyáltalán ne növeljék, vagy egyenesen csökkentsék.
Elsődleges problémává vált viszont a munkanélküliség, aminek 2, egymást erősítő oka van. A modern ipari társadalmak egyre inkább szolgáltató társadalmakká váltak, ám ez, a klasszikus közgazdaságtanban harmadiknak (terciernek) nevezett szektor nem tudja fölszívni a termelőágazatokban a produktivitás emelkedése következtében felszabaduló munkaerőt. Emellett a recesszió általános visszaesést hozott magával, ami a szerkezetváltás következtében állást keresők számát a gazdaság mélyrepülése nyomán utcára kerülőkkel gyarapította. Mindez azt eredményezte, hogy az OECD-országokban tavaly 7,9%-ra kúszott a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy több mint 30 millió aktív korú ember volt állás nélkül.
A korábban a világgazdaság motorjának számító Egyesült Államok felemás évet zárt. A 80-as évek hitelből finanszírozott boomja után ingataggá vált amerikai gazdasági növekedést végleg semmissé tette az Öböl-válság, amely recesszióba taszította a gazdaságot. Ez a visszaesés nem volt olyan mély, mint a 30-as évek válsága, ám azóta a leghosszabbnak bizonyult. Az optimista jeleket kereső Bush többször is látta már a recesszió végét, a kilábalás bizonyítéka azonban csak a nov. 3-i elnökválasztás után került napvilágra.
Az amerikai gazdaság magára találását több tényező is akadályozta. A 80-as évek örökségeként összeomlott ingatlanpiac, takarékpénztári csőd, rekordmagasságba emelkedett költségvetési deficit és krónikus hiányt mutató kereskedelmi mérleg nehezítette az amerikai gazdaságpolitikusok dolgát és a szisztematikus kamatcsökkentésre szűkítette a jegybank szerepét ellátó Fed mozgásterét. A noszogatásra végül éves szinten – elsősorban a második félév lendültének köszönhetően – az amerikai gazdaság 2%-os növekedéssel reagált, ám a tartósan 7% fölötti munkanélküliség jelezte az instabilitás veszélyét.
Az Európai Közösségek (EK) gazdasági teljesítményére a világgazdasági recesszió mellett a tervezett unióval kapcsolatos politikai bizonytalanság is rányomta a bélyegét. Febr. 12-én Jacques Delors, az EK brüsszeli bizottságának ambiciózus vezetője még abban a hitben terjesztette elő a következő 5 évre szóló expanzív közösségi költségvetési tervezetét, hogy az előző évben a hollandiai kisvárosban, Maastrichtban aláírt uniós szerződés szinte gond nélkül veszi a ratifikációs akadályokat. Ebben az eddigi évi 66 milliárdnál 20 milliárd ECU-vel többet szeretett volna bekasszírozni a tagállamoktól. A terv mögött fölösleges költekezést sejtő Tizenkettek – Maastricht ide vagy oda – még a módosított elképzelésekből sem kértek. Jún. 2-a jelezte az EK válságát, a dánok ugyanis referendumukon hajszálnyi többséggel elutasították az uniós szerződés ratifikálását, s innen egyenes út vezetett a szinte az összes tagállam gazdaságát megrázó és a maastrichti elképzelések kivitelezhetőségét megkérdőjelező szept.-i valutaválságig.
Az EK bajai mögött nem utolsósorban az rejlett, hogy a német gazdaság lokomotívja kifulladt, az addig dinamikus nyugatnémet gazdaság nem bírta az újraegyesítés költségeit, az 5 keletnémet tartomány felzárkóztatásának terhét. Az elszaladó költségvetési hiányt látva ugyanis a Bundesbank aprólékos, de kitartó munkával történelmi magasságba emelte mind a pénzpiaci kamatlábak padlóját jelentő leszámítolási, mind pedig a plafont adó lombardkamatlábat. Ezzel ugyan sikerült 4% körüli szintre szorítani az inflációt, ám a monetáris szigor nemcsak a német gazdaságot taszította recesszióba, hanem a nyugat-európai országokon is rengéshullámot küldött végig. Az EK árfolyam-lebegtetési mechanizmusán keresztül ugyanis a többi tagország szorosan kötődik a német márkához, s vele a valuta mögött lévő monetáris politikához, ami megakadályozta, hogy hatásos gazdaságélénkítő lépéseket tegyenek. Ezért az EK egésze 1992-ben alig érzékelhető, 0,5%-os gazdasági növekedést regisztrálhatott, aminél jobb teljesítményre ezúttal Németország sem volt képes.
A világgazdaság lokomotívjává tavaly a japán gazdaság sem tudott válni. A kelő nap országában ugyan nem következett be gazdasági visszaesés, de ott a növekedés 2% körülire csökkenése az utóbbi évtizedek tradíciói szerint felér a recesszióval. Hasonlóan az Egyesült Államokhoz és Nagy-Britanniához, Japánban is a 80-as évek buborékgazdaságának kipukkanása okozta a bajok nagy részét, ami a másik 2 országnál hangsúlyosabban mutatkozott meg a részvények tőzsdei árfolyamának mélyrepülésében. A hagyományosan meglehetősen intervencionalista japán gazdaságpolitika sokféle eszközt bevetett: az ingatlan- és a részvénypiac összeomlása miatt nehéz helyzetbe került bankok állami infúziót kaptak, a kamatokat történelmi mélypontra süllyesztették, és 87 milliárd dollárnyi – a legtöbb fejlett ipari ország számára elérhetetlen álomnak tűnő – költségvetési keresletélénkítési csomagot állítottak össze.
A sokáig tanítómesternek tartott Japánt a gazdasági növekedés ütemét tekintve 1992-ben is fölülmúlta a 4 legfontosabb délkelet-ázsiai gazdaság – Hongkong, Szingapúr, Tajvan és Dél-Korea –, ám mindegyikőjükön jelentkeztek a kifáradás jelei. Szingapúr fizikai korlátaival, Tajvan az emelkedő munkaerőköltségekkel küzdött, míg Dél-Koreában a gazdasági növekedéssel lépést nem tartó életszínvonaluk miatt elégedetlen munkások a korábbinál gyakrabban nyúltak a sztrájk fegyveréhez. Hongkong gazdasági kilátásait 1992 második felétől beárnyékolta, hogy az új brit kormányzó, Chris Patten elődjénél harciasabb és demokratizálási terveivel kihívta a brit koronagyarmatot 1997-ben visszakapó Peking haragját. Ráadásul Kína azt sem nézi jó szemmel, hogy Hongkong hipermodern nemzetközi repülőteret akar építeni, ezt ugyanis a szerinte őt illető valutatartalékok bűnös elpazarlásának tartja.
Kína viszont az az ázsiai ország, amely az 1992-es év sikersztoriját produkálta. A gazdasági növekedés felülmúlta a 12%-ot, a reformok pedig a kedvezményeket addig egyedül élvező tengerparti területekről „megindultak” a szárazföld belseje felé. Az 1989-es pekingi Tienanmen téri vérengzés következtében a nyugati tőke ugyan visszavonult Kínából, ám az ázsiai tőke – azon belül is a külföldön élő kínaiak, a hongkongiak és a tajvaniak tőkéje – pótolta a hiányt, s a belső lendülettel párosulva olyannyira fölgyorsította a kínai gazdaság motorját, hogy 1992 végén már a túlfűtöttségtől kellett tartani. A gazdasági reformok új lendületét – az évszázados hagyományoknak megfelelően – egy személy politikai gesztusa indította el: a hivatalos pozicíót már nem viselő, de mégis Kína első számú vezetőjének számító Teng Hsziao-ping 1992. jan.-ban a sanghaji különleges gazdasági övezetben a gazdasági változás irányába tett erőfeszítések fokozására szólított föl.
Kelet-Európában az ún. visegrádi országok közül Magyarországon tovább csökkent a hazai össztermék (GDP), Lengyelországban viszont a mélypontról fölfelé kapaszkodni látszott a gazdaság. Cseh-Szlovákiában a recesszió mérsékeltebb volt, ám a gazdaságirányítás elé külön feladatokat állított a kuponos privatizáció, s különösen Csehország és Szlovákia 1993. jan. 1-jei kettéválása. Az elemzések szerint ebből a viszonylag fejlett ipari bázist öröklő, és a keresztfinanszírozás ballasztjától megszabaduló Csehország húzhat hasznot, míg az elmaradott iparral – benne a keleti blokk felbomlása által sújtott hadiipar zömével – és nem eléggé hatékony mezőgazdasággal rendelkező Szlovákia inkább veszített.
Az egykori Jugoszlávia területén a polgárháború káoszba taszította a gazdaságot, szétzilálta a kereskedelmi kapcsolatokat, és beindította a hiperinflációt. Ez alól csak az idejekorán és kevés véráldozattal elszakadó, a Nyugattal jó kapcsolatokkal rendelkező Szlovénia, s kisebb mértékben Horvátország volt kivétel. Romániában és Bulgáriában kormányválságok nehezítették a gazdaság irányítását, amiben sem fejlett ipari és mezőgazdasági bázis, sem pedig jelentős mennyiségben beáramló külföldi tőke nem segített.
A szovjet utódállamokat 1992-ben az unióban egybefűzött kereskedelmi-gazdasági szálak további lazulása volt a jellemző. A Független Államok Közössége márc. 31-én ugyan új föderációs szerződést kötött, ez azonban képtelen volt megállítani a helyenként polgárháborúval súlyosbított elszakadást. A kisebb utódállamok közül előnyösebb helyzetben azok vannak, amelyek a Nyugat számára is fontos nyersanyagkészlettel rendelkeznek, s közülük is kiemelkedik – nemcsak területének nagyságát tekintve – Kazahsztán, Oroszországban 1992. jan. 1-jével fölszabadították az árakat, ami az infláció gyorsulásához, a rubel gyors elértéktelenedéséhez és a gazdasági válság súlyosbodásához vezetett. A reformok keretében végre megindult a privatizáció, ám az év végére megbukott Jegor Gajdar miniszterelnök, ami a gazdaság átalakítási folyamatának lassulását vetítette előre.
A nemzeti össztermék (GNP) évi növekedésének üteme, 1980–1991 (%)
A fogyasztói árak alakulása, 1971–91 (évi %-os változás)
Egyes országok és régiók részesedése a világ összes GDP-jéből (%)
A fogyasztói árak emelkedésének évi üteme (%)
A fogyasztói árindex alakulása néhány országban
A fogyasztói árindex évi átlagos növekedési üteme a kiadások főbb csoportjai szerint (%)
Az infláció mértéke néhány fejlett ipari országban (a fogyasztói árak évi átlagos %-os változása)
A munkanélküliség a fejlett tőkés országokban, a munkaképes korú lakosság %-ában, 1980–91
A nők munkanélkülisége a fejlett tőkés országokban
A 24 éven aluli fiatalok munkanélkülisége a fejlett országokban
Munkanélküliség a kelet-európai országokban a munkaképes korú lakosság %-ában, 1989–1992
A foglalkoztatottak számának alakulása a fejlett tőkés országokban (%)
A beruházások alakulásának évi üteme a fejlett tőkés országokban (%)
Egy főre jutó költségvetési bevétel (USD)
Fogyasztási és forgalmi adók a GDP %-ában
Bér- vagy foglalkoztatási adó a GDP %-ában
Vagyonadó a GDP %-ában
Társadalombiztosítási járulék a GDP %-ában
Társaságok nyereségadója a GDP %-ában
Természetes személyek jövedelemadója a GDP %-ában
A költségvetési bevételek (beleértve a társadalombiztosítási bevételeket is) a GDP %-ában
