Augusztus 19. – Hétfő

Full text search

Augusztus 19. – Hétfő
– A Honfoglalás 1100. Évfordulója Emlékbizottságának ünnepi ülésén a Parlamentben Horn Gyula miniszterelnök mondott beszédet.
– A Magyar Köztársaság elnöke augusztus 20-a, az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adta Simándi Józsefnek, a Magyar Állami Operaház magánénekesének. A Magyar Köztársaság Középkeresztje kitüntetést kapta többek között dr. Vámos Tibor akadémikus, Forrai Katalin zenepedagógus, Gazsó Ferenc szociológus, Kun Zsuzsa balettművész, dr. Orbán István vegyészmérnök, Ránki Dezső zongoraművész. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át mások mellett Szilágyi Tibor színművész, Kaján Kalász Tibor karikaturista. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjének kitüntetettjei között volt Fóris Ferencné, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese, Iványi Marcell főiskolai hallgató, Kulcsár Gáborné, az Országgyűlés Hivatala Sajtóirodájának vezetője, dr. Varga György újságíró, Esztergályos Cecília színművész, György István filmrendező, Pataki Ferenc fejszámoló művész. Két főtiszt a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, öt pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vette át. Átadták a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, Érdemes Művésze, valamint a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjakat.
– Átadták rendeltetésének az első, kizárólag magántőkéből épült autó– és motorversenypályát a Vas megyei Ostffyasszonyfa mellett.
– Megvédte bajnoki címét az atlantai paralimpián Szekeres Pál: barcelonai győzelme után ismét az első helyen végzett tőrvívásban. A mozgás- és látássérültek világjátékán a női tőrözők versenyében Pálfi Judit ezüstérmes lett, hasonlóképpen Járomi Mónikához, aki az ötvenméteres pillangóúszásban ért másodikként célba. A magyarok további mérlege két bronzérem az uszodában: mindkettőt Engelhardt Katalin szerezte.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi