Az erők bevethetősége és harckészültsége
Az erők bevethetősége és harckészültsége
A NATO rendelkezésére álló fegyveres erők nagyobb részét az integrált katonai szervezetben részt vevő tagországok hagyományos erői alkotják. Lényegében kétféle erőket jelentenek:
olyan erőket, amelyek szükség esetén, meghatározott eljárások szerint vagy előre meghatározott időpontban kerülnek egy NATO-főparancsnok hadműveleti irányítása vagy ellenőrzése alá; illetve olyan erőket, amelyek megállapodás alapján a tagországok jelölnek ki arra, hogy egy jövőbeni időpontban valamelyik NATO-főparancsnok hadműveleti irányítása és ellenőrzése alatt működjenek.
A fenti fogalmak egy részének pontos katonai meghatározása van. Az „irányítás” és „ellenőrzés” kifejezés azon hatáskör jellegére vonatkozik, amelyet a katonai parancsnokok a nekik alárendelt csapatok felett gyakorolnak. Ugyanezek a kifejezések a nemzetközi használatban nem feltétlenül jelentik ugyanazt, mint a szorosan vett nemzeti használatban. Amikor a tagállamok fegyveres erőket jelölnek ki a NATO számára, csak a hadműveleti irányítást és ellenőrzést engedik át, tehát nem helyezik a NATO teljes alárendeltségébe. Az adminisztratív és egyéb feladatok továbbra is az egyes nemzetek felelősségi körébe tartoznak.
Békeidőben a NATO-erők nagyobb része általában teljesen nemzeti irányítás alatt marad. Ez alól kivételt képeznek a különböző NATO-parancsnokságok integrált törzsei, az integrált légvédelmi szervezet egyes részei, köztük a Repülőgépfedélzeti Korai Előrejelző és Vezetési Rendszer (AWACS), egyes híradó alakulatok, az Állandó Haditengerészeti Erők, valamint a Szövetség reagáló erőinek egyéb elemei. A NATO-erők bevethetőségére és harckészültségére vonatkozó további módosításokban kifejezésre jut a Szövetség szigorúan védelmi jellege. Mint ahogy a múltban, úgy ezután is a Szövetség politikai szervei szoros ellenőrzést gyakorolnak a NATO erőinek szétbontakozása és alkalmazása fölött.
