I. Az EU létrejötte és felépítése

Full text search

I. Az EU létrejötte és felépítése
Az EU három európai közösségen, valamint szerződési kiegészítéseken alapul: a kezdet az 1951. ápr. 18-án Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország által Párizsban (50 évre) megalapított és 1952. júl. 23-án érvénybe lépett
– Európai Szén- és Acélközösség (Montánunió) azzal a céllal, hogy közös piacot hozzon létre a szén, acél, vasérc és fémhulladék számára. Ezt követték a Montánunió tagállamai által 1957. márc. 25-én Rómában megkötött és 1958. jan. 1-jén érvénybe lépett római szerződések azzal a céllal, hogy megalapítsák az
– Európai Gazdasági Közösséget (EGK, Közös Piac) a közös agrár- és ipari piac érdekében, a nemzeti népgazdaságoknak az árucikkek, személyek, szolgáltatások és tőke szabad áramlása („a négy szabadság”) általi összeolvadását célozva, továbbá, hogy megalapítsák az Európai Atomközösséget (Euratom), az atomenergia és -kutatás békés hasznosításának ellenőrzése és összehangolása érdekében a biológia, a gyógyászat, a környezetvédelem és a reaktorok biztonsága területén.
A három közösség 1967. júl. 1-ig egymástól elválasztva, saját szervekkel működött. Azóta közös szerveket tartanak fenn (1967-es fúziós szerződés). A szerződések első felülvizsgálatára az
– Egységes Európai Akta (EEA) révén, a három szerződés 1986. dec. 2-3-i kiegészítése révén (hatályba lépett: 1987. júl. 1-jén) került sor. Ebben rögzítették a határozathozatali eljárást a Miniszteri Tanácsban (többségi döntés), az Európa Parlament részvételét a törvényalkotásban, valamint az európai belső piac megteremtését. A belső piac, amelyen belül a „négy szabadságot” messzemenően meg kell valósítani, 1993. jan. 1. óta van érvényben. Az EG-iránymutatások meg nem valósítása miatt azonban a tagállamokban továbbra is fennállnak bizonyos akadályok.
A másik alapvető jelentőségű felülvizsgálat és kiegészítés az Európa Tanács által 1991. dec. 9-10-én Maastrichtban elhatározott, 1992. febr. 7-én aláírt és 1993. nov. 1-jén érvénybe lépett
– Szerződés az Európai Unióról (EU-szerződés), amely alapját képezi a gazdasági és pénzügyi unió 1999-ig történő teljes kiépítésének, valamint további politikai integrációs lépéseknek, elsősorban a közös kül- és biztonságpolitikának, továbbá a bel- és igazságügyi politikában való együttműködésnek.
Az EGK-szerződés mellett (amely az 1992. febr. 7-i felülvizsgált megszövegezésben már csak EK-szerződés) továbbra is érvényben van a Montáunió- és az Euratom-szerződés. Vannak olyan törekvése, hogy az összes fennálló megállapodást egyetlen szerződésrendszerben („szerződéses alkotmányban”) foglalják össze.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi